vezető
Soros bevallotta, erkölcstelenül spekulált, de nincs bűntudata
Megdöbbentő 1998-as Soros-interjú került elő, a kordokumentumot a The 60 Minutes című amerikai műsor vette fel. A videó azért pikáns, mert abban a milliárdos spekuláns bevallja, erkölcstelen ügyletekben is részt vett, pénzt akart keresni és nem foglalkozott a csúnya döntéseinek a társadalmi következményeivel."Szálljon már le Rogán Antalról!" - Halász vs. Apáti Villámvita!
Vona Gáborék elutasított alkotmánymódosításáról, az utóbbi hetekben csúcsra járó Fidesz-Jobbik csatáról, a radikális párt jövőjéről és a perverz MSZP-DK-Jobbik technikai koalícióról villámvitáztunk a parlamentben Halász Jánossal, a Fidesz-frakció szóvivőjével és Apáti Istvánnal a Jobbik szóvivőjével. A két politikus ezúttal is bravúrosan ütköztette a véleményét, Halász János szerint a Jobbik egy fontos nemzeti ügyet negligált, így Vonáék Gyurcsányékkal kerültek egy platformra, míg Apáti István a letelepedési kötvényekkel indokolta a párt kockázatokkal járó döntését.Finoman szóltak felülről Gyárfásnak: az ideje lejárt
Úgy fest, hiába a kapcsolatok, hiába a több évtizedes munkaviszony, hiába a remekül összeválogatott szövetség támogatása, Gyárfás Tamás úszóelnök ideje lejár. Keddi közleményében az államtitkárság is a változás mellett érvelt, hiszen a mostani „anarchia” nem csupán a 2017-es úszó-világbajnokságot, de '24-es olimpiai álmainkat is veszélyezteti.Nem akarták kihallgatni Vizoviczki bizalmasát a Hajógyári-szigeten történt gyilkosság ügyében
Jövő februárban tárgyalja másodfokon a nyáron 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetbe helyezett diszkópápa, Vizoviczki László volt kidobóit érintő emberölési ügyet a Fővárosi Ítélőtábla. A vád szerint a két biztonsági őr megvert és a Dunába dobott egy 21 éves fiatalembert. A vádlottakat ugyan felmentette első fokon a bíróság, azonban az ügyészség indítványozta egy idáig hallgatásba burkolózó tanú meghallgatását, aki állítása szerint érdemi információkkal rendelkezik a gyilkosságról. Emellett Vizoviczki belső ellenőre a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, hogy ő is jelentősen tudta volna segíteni a bizonyítást, mégsem foglalkoztak vele a hatóságok.Gyárfásék szerint övék a legcsodálatosabb szövetség, Hosszúék viselkedése elfogadhatatlan!
Úgy tűnik, hiába írtunk marasztaló cikket Gyárfás Tamás mellé állva (vigyázat, irónia!), a "forradalmárok" nem adják fel a küzdelmet. Az úszótársadalom hétfői kiáltványában együtt követelte a teljes vezérkar távozását, Cseh László többszörös olimpiai ezüstérmes magánbeszélgetésben lemondásáról beszélt, aztán meggondolta magát. A Gyárfás vezette szövetség hétfő délután válaszolt: az első bekezdésekben saját munkájukat dícsérték, ezután került sor az elfogadhatatlanul viselkedő Hosszú Katinkára.Juhász Pétert nem zavarja, hogy kifütyülték, szerinte fizetett emberekről van szó
A kormány korrupciója ellen szervezett tüntetést, és „korrupciós emléktáblát” avatott az Együtt politikusa, Juhász Péter és csapata tegnap délután. Az Együtt alelnökét ellentüntetők egy csoportja színpadra lépéskor azonnal elkezdte kisípolni, mire a szervezők az Origo.hu helyszíni tudósítója szerint rendőröket akartak hívni. Juhász Péter ma reggel ismét sajtótájékoztatót hívott össze a Parlament elé, ahová a tüntetők tegnap eldobált táblái közül egyet visszahozott átírva, amire az “Orbán Pharaon embere” felirat került.Ajánljuk még

















