vezető
"Még a végén nekem kell elnézést kérnem, mert leírtam a tényeket" - Pert nyert Kocsis Máté a Helsinki Bizottság ellen
Visszadobta a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság keresetét abban a személyiségi jogi perben, amit a civil szervezet Kocsis Máté ellen indított egy általa tavaly nyáron közzétett Facebook-bejegyzés miatt. A szervezet szerint Kocsis írásával "zaklatást" követett el a migránsok ellen, a bíróság azonban első fokon a politikusnak adott igazat. Kocsis Máté a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, már akkor is nevetségesnek tartotta ezt az ügyet, amikor a "Soros-féle" Helsinki Bizottság elindította a pert és most is annak tartja.Visszavonták a nyomravezetői díjat a Teréz körúti robbantás ügyében
Javaslatot tett a Teréz körúti robbantás ügyében kitűzött tízmillió forintos nyomravezetői díj visszavonására Papp Károly országos rendőrfőkapitánynál a nyomozást irányító Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a PestiSrácok.hu a főügyészség szóvivőjétől. Nagy Andrea elmondta, hogy az ügyészség azt kérte Papp Károlytól, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, mivel a gyanúsított beazonosítását és elfogását az elvégzett nyomozati cselekmények eredményezték, így a kitűzött nyomravezetői díjra senki sem tarthat igényt.Harakiri
Végleg lehullt a lepel a Jobbik politizálásáról. Sokáig azt a látszatott keltették, ha a Fidesz-KDNP eláll a letelepedési kötvény további alkalmazása mellől, akkor ők is megszavazzák az alkotmánymódosítást, amely kimondta volna Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető le. Nem mondtak igazat.Vége a Prisztás-ügynek: a bűnsegéd tíz éves ítélete is jogerős
Lényegében helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla Prisztás-gyilkosság ügyében hozott döntését a Kúria, így Fazekas Ferenc büntetése is jogerőre emelkedett. Az 1996-os leszámolás harmadrendű vádlottja azért fordulhatott a legfőbb bírói fórumhoz, mert vele kapcsolatban az első- és másodfokú bíróság ellentétes ítéletet hozott. Előbbi kétszer felmentette, utóbbi azonban tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta.A haza ma ellenzékben van? - Reakciók az elutasított alaptörvény-módosításról
Kósa Lajos úgy értékelt, bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott, becsapta az embereket, korábban ugyanis mindkét párt a törvénymódosítás támogatásáról nyilatkozott. Vona Gábor a letelepedési kötvények visszavonásához kötné az alaptörvény módosításának megszavazását, mint sajtótájékoztatóján fogalmazott, „a Fidesz számára nem az ország megvédése a fontos, hanem a szajré". A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint Magyarország veszített a népszavazási kampányon. A DK szerint Orbán egy hónap alatt két pofont is kapott, és a "haza ma ellenzékben van".Elbuktatta az ellenzék a kényszerbetelepítés elleni alkotmánymódosítást - FRISSÍTVE
Mindössze 131 fideszes igen szavazat jött össze a kényszerbetelepítést megakadályozó és az október 2-i népszavazás eredményét megerősítő alaptörvény-módosítás mellett, ezért a kormány javaslata elbukott. A számokból az derül ki, hogy az ellenzék 3 nem szavazatot leszámítva nem vett részt a voksoláson. A jobbikos képviselők "hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged" feliratú transzparenst mutattak fel (házszabály-ellenes módon) a szavazás során, utalva arra, hogy nem elégszenek meg a letelepedési kötvények eltörlésére vonatkozó szóbeli ígérettel.Molnár Zsolt: a bőnyi rendőrgyilkos személyes kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal
A bőnyi rendőrgyilkossággal, a Pharaon-üggyel is foglakozott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén. Molnár Zsolt, a bizottság elnöke a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője személyesen is kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal. Molnár portálunknak azt is elmondta, hogy a gyilkosságnak kevésbé volt ideológiai motivációja, sokkal inkább annak tudható be, hogy Győrkös István beszűkült tudatállapotban követte el a bűncselekményt. A férfit ma újból kihallgatták az ügyészek, de megtagadta a vallomást.Ajánljuk még

















