vezető
Nem fér hozzá a hatóság Portik Svájcban tartott milliárdjaihoz
A Magyar Idők információi szerint a magyar hatóságok nemzetközi jogsegély keretében fordultak a svájci hatóságokhoz, kérve, állapítsák meg, hogy Portik Tamáshoz kapcsolódóan milyen bankszámlák vannak Svájcban, és azokon mekkora nagyságú összeg parkol. A svájci hatóságok érdemben válaszoltak a jogsegélykérelemre, így kiderült, van bankszámla Svájcban, a rajta lévő összegről azonban nem tettek említést.A Jobbik csalódást okozott szellemi holdudvarának
A Jobbik a nemzeti érdekek ellen cselekedett és csalódást okozott szellemi holdudvarának, amikor nem szavazta meg a betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást - erről beszéltek a Magyar Idők által megkérdezett politológusok, történészek a lap szombati számában.“A realitás áttört az ideológián” – Orbán Viktorral készített interjút a The Daily Telegraph
Interjút közöl Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap. A lap európai szerkesztője, Peter Foster a magyar kormányfő minapi londoni látogatása idején készítette az interjút, amely szombatra virradóra jelent meg az újság online kiadásában.Negyven százalékkal nőnek a reálbérek
Ha jövőre 15 százalékkal nőne a bruttó minimálbér, akkor annak összege 128 ezer forintra emelkedhet a jelenlegi 111 ezerről, míg a szakmai bérminimum 129 ezer forintról 161 ezerre ugorhat. Egy újabb 8 százalékos emelés 138 ezer forintra, míg a bérminimum 12 százalékkal mintegy 180 ezer forintra emelkedhet.Csak két évet kapott a korrupcióval vádolt NAV-os alezredes
Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád szerint kenőpénzért elintézte a vagyonosabb adósoknak, hogy ne induljon büntetőeljárás velük szemben. Tizenhét társából három felfüggesztett börtönt kapott, a többieket, köztük a milliárdos áfacsalással összefüggésbe hozott, jelenleg is szökésben lévő F. Attilát pedig felmentették.Örökre börtönben tartaná az ügyészség Portik Tamást
Életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerősen tizenöt évre ítélt Portik Tamásra az Aranykéz utcai robbantás, a Fenyő – és Cinóber-merénylet összevont büntetőperében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A Fővárosi Ítélőtáblára benyújtott főügyészi fellebbezés szerint az alvilági leszámolások egyik kulcsfigurája, Portik Tamás tudta, hogy az 1998-as belvárosi merényletben az olajügyek koronatanúján kívül más embereket is megölhet, illetve megsebesíthet és ennek tudatában fizetett a végrehajtásért Rohácnak."Büszke heteroszexuális vagyok" - Vona tagad és minden mögött Orbán Viktort látja
Annak ellenére, hogy Vona Gábor a Jobbik pártelnöke ma hazugságnak nevezte Terry Black tegnapi, őt homoszexuálisnak beállító nyilatkozatát, a radikális párt vezetője még nem jelentette fel a transzvesztita előadóművészt - derült ki Vona Gábor mai sajtótájékoztatóján. A Jobbik pártelnöke a PestiSrácok.hu kérdésére elárulta, már szólt a jogászainak, még egyeztet velük, de a jogi lépés nem maradhat el. Portálunk Zuschlag János mai Facebook-posztjával is szembesítette Vona Gábort, amelyben az ex-szocialista politikus azt állítja, "Terry Blacknek igaza van, a politikai életben hosszú ideje nyílt titok, hogy Vona Gábor miként él". Vona minderre úgy reagált, hogy "egy újabb ember, aki a bíróság előtt hozzá fog járulni a családi költségvetéshez". Vona Gábor szerint Magyarországon minden mögött Orbán Viktor áll, de a Jobbik vezetője ma a "Fideszt kiszolgáló" médiumokat is megfenyegette.Soros pénzén genderérzékenyítenek a felvidéki civilek
A felvidéki magyarok gyenge érdekérvényesítő képessége, és pislákoló nemzeti öntudata közismert dolog. A mintegy félmilliós közösségben tapintható a humánszakemberi réteg hiánya, és általában alacsony nívójú az oktatás, ami nem csoda, hiszen a komáromi magyar egyetemen kívül csupán két olyan karon képezik a tanárokat, amelyek megtűrt részei egy-egy szlovák egyetemnek. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen körülmények között legalább ebből próbálja kihozni a legtöbbet egy silány jövőképpel rendelkező közösség, néhányan mégis inkább Soros György eszmeiségének és politikai céljainak elültetésén dolgoznak Felvidéken. Hab a tortán, hogy eközben magyar állami támogatások is bőven begurulnak hozzájuk.Ajánljuk még

















