vezető
A demokraták Trump mellé akarják állítani az LMBTQ-közösséget
Az amerikai elnökök kimondatlan szabálya, hogy az alelnökük szellemi szintje soha ne haladja meg az övéket. Ehhez Kennedy óta szigorúan tartják magukat, mert nem szeretnék a feleségük blúzán találni az agyvelőjüket. Kamala Harrisnek ebben nehéz dolga van, mert ő még a demokrata tábor fiókjában sem a legélesebb kés, a baloldalt azonban soha nem kell félteni, ha ostobasági versenyt tartanak, most Tim Walz is bizonyította, hogy rá számíthat Harris.Románia már most, még a világháború kitörése előtt átállt
Ha a világháborúk folyamatábráit vizsgáljuk egy valamit könnyű felfedezni: amikor Románia oldalt vált, akkor közel a végük. Napjaink legnagyobb európai konfliktusa ennek a szabálynak az alapján talán mégsem fejlődik globális összecsapássá, és talán már reménykedhetünk a gyors befejezésben is, ugyanis a románok már átálltak, egy bírósági döntésben Oroszország mellé álltak Ukrajnával szemben.A Boeing is felébredt a woke-ból: rájöttek, hogy nem kifizetődő transzőzikéket alkalmazni mérnökök helyett
Go woke, go broke – egy ideje már kezd feltűnni a multiknak, hogy nem érdemes erőltetni a liberális agybajt a reklámjaikban és a munkaügyekben, mert a végén anyagilag is megszívják, nem csupán LMBTQ-értelemben. A woke-ból felébredő nagyvállalatok közül az egyik a Boeing lett, igaz, náluk az adta meg az utolsó lökést, hogy a részvényeik után a gépeik is a földbe álltak.Spin-, és egyéb diktatúrák, meg az ő játékszereik
Észak-Korea soha nem mond le az atomfegyvereiről– hangzott el Kim Jodzsongtól néhány órával ezelőtt. Jodzsong Kim Dzsongun húga, hogy ő kommentálja az atomfegyverek jövőjét, már egy rendkívül demokratikusnak tűnő berendezkedés látszatát sugallja, és a kijelentéstől a hideg fut végig minden normális ember hátán. Persze, hiszen egy diktatúra, amely elnyomja saját népét is, ezen főtevékenységet pedig szívesen gyakorolná (vélhetően) multinacionális közegben is. A multis nyelvezetben az ilyen tevékenységet "nemzetközi best pracktice-eknek" fordítják, és adódik a kérdés, hogy ha mondjuk az Egyesült Államok tesz hasonló kijelentést az atombombák kapcsán, vagy gyakorolja nemzetközi szinten a nem éppen emberbarát ideológiák közvetítését, akkor miért nem rettenünk meg? Sőt, örülünk, biztonságban érezzük magunkat.Nagy hatótávolságú fegyverrendszerek helyett támogató cikket kaptak az ukránok az amerikaiaktól
Az elvek és a kapituláció árát hasonlította össze Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Foreign Affairs magazinban megjelent érzelmes írásában, mely során azt is kifejtette, hogy Tomahawkot nem adnak, mert minek, de támogatják, szeretik és tisztelik Ukrajnát. Austin úgy látja, hogy Ukrajna történelme egyenes úton halad a győzelem felé, mert náluk van az igazság, ennél többre pedig nincs is szükség.Egy tragédia tényellenőrzése – Ez történt Újvidéken
Miután megtörtént a több halálos áldozatot követelő tragédia Újvidéken, és összeomlott az egyik vonatállomás, a toleráns, liberális barátaink első reakciója az lett, hogy röhögve mutogatni kezdtek: höhö Budapest-Belgrád mi? Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy nem a projekt keretében felújított épület omlott össze.A magyar parasport aranykorát éljük! – Beszélgetés Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével (PS-exkluzív!)
Az idei esztendő nemcsak az ép, de a parasportolók számára is olimpia év volt. Az idei paralimpiai játékokat úgyszintén Párizsban rendezték, és az épek olimpiájához hasonlóan itt is kitűnően szerepelt a magyar csapat. Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét azonban nem pusztán csak az idei játékok magyar eredményeinek értékelérésre kértük, de arra is, hogy mutassa be nekünk, merre tart a fogyatékkal élők sportja és azon belül a magyar parasport.Az olasz nyelvtan keményen bemutatott a woke-izmusnak (videó)
A woke megjelenésével olyan kifejezések kerültek be a közbeszédbe, amelyek létezéséről azelőtt még csak nem is hallottunk. Dekolonizáció, cisznemű, mikroagresszió és társaik. Minket azonban most a non-binary, azaz nem-bináris kifejezés érdekel. Ez azt jelenti, hogy az adott személy a női és férfi nemek közül egyikkel sem tud azonosulni. Valahol a kettő között, vagy a spektrumon túl helyezkedik el. Nem tudjuk, hogy ez pontosan mitől függ, de aggodalomra semmi ok: ők maguk sem jutottak ennél tovább. Az olaszok, helyesebben az olasz nyelvtan azonban sikeresen megragadta a kifejezés Achilles-sarkát.Jill Biden és a Sátán pandái – A South Park megint megjósolta a jövőt
Az összeesküvés elméletek megjelenése és valóságalapjuk bizonyítása között a különbség általában egy fél év. Valahányszor azt hinnénk egy konteóról, hogy ez már tényleg túl nagy hülyeség ahhoz, hogy igaz legyen, előjön a semmiből egy CIA-jelentés, és rájövünk, hogy a valóság mindig rosszabb. Nade, mi köze ennek Jill Biden halloweeni jelmezéhez és a sátánista szodomiták pandákhoz való vonzódásához? Fogják meg a kezem, mert ez nagyon mély repülés lesz...Ajánljuk még
















