vezető
Kocsis Máté a PS-nek: A szabadságért mindig küzdeni kell, ez az '56-os üzenet (Videó)
"Csak egyetlen dologért, Magyarországért, és a magyar szabadságért szabad harcolnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-án rendezett ünnepségen. A Millenárison összegyűlt ünneplőket, politikusokat a kormányfő beszéde után kérdeztük az 56-os hősökről, és az amerikai elnökválasztásról is. "A szabadság alatt egy ország a saját függetlenségét és szuverenitását is kell, hogy értse" - mondta lapunknak a rendezvényen Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Kovács Zoltán pedig arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom példát mutatott, hiszen azok a repedések, amik a kommunista rendszeresen kezdettől fogva láthatóak voltak, azok itt jelentek meg először markánsan. Mint mondta '56 elindította ennek a rendszernek a felbomlását. Az államtitkár az amerikai elnökválasztással kapcsolatban úgy fogalmazott, Donald Trump a béke embere és nagyon komoly esély van arra, hogy visszatérjen korábbi pozíciójába. Kocsis Máté a demokraták elnökjelöltjével kapcsolatban kijelentette: közröhej, hogy Kamala Harris gyilkosnak nevezi a magyar miniszterelnököt. Véleménye szerint szíve joga mindenkinek ilyeneket mondani, viszont ne várjon érte ovációt az elnökjelölt asszony. A megemlékezésre kilátogatókat kérdeztük továbbá a miniszterelnök beszédéről és a Diákhitel Központ volt vezérigazgatójának politikájáról is, részletek a videóban."Toljátok má' arrébb őket!" – Kérte a nép fia nem létező testőreit, hogy zavarják el a népet (Videó)
Az a baj az élő felvételekkel, hogy nem lehet őket megvágni kikerülésük pillanatában, később azonban az vág ki belőlük kellemetlen részleteket, aki csak akar. A nép egyszerű fia, Magyar Péter ezt még nem tanulta meg, az elmúlt negyvenhárom év (igen Petya, ennyi vagy, a Wikipédián nem segít a hajfesték), és közel húsz év közszereplői múlt erre még nem volt elég.Késsel a zsebében próbálta megzavarni Orbán Viktor beszédét egy férfi
Megpróbálta megzavarni egy férfi Orbán Viktor beszédét szerdán a Millenárison, a rendőrség tájékoztatása szerint tapétavágó kés is volt nála. A férfit a rendőrök kivezették a Millenárisról, majd előállították és rendzavarás szabálysértés miatt eljárást indítottak ellene.Vajon hány centi szuverenitásról mondana le ma Magyar Péter? – A Tisza Párt is utcára vonult
A Bem téri gyülekező után, némi attraktív vonulást követően a Széna téren gyűltek össze azok, akik október 23-án Magyar Pétert akarták látni. A helyszínek és a vonulás optimális távjának kiszámításában a Tisza Párt már most előrébb tart, mint az eggyel és a kettővel korábbi messiások szurkolói klubjai; elég itt talán a Momentum Mozgalmat megemlíteni, akik szerint jó ötlet volt megjárni a Kossuth tér - Kunigunda utca távot – oda és vissza. Ráadásul a Tisza törzsbázisának is kedves, ha nem kell túlságosan eltávolodni a budai hegyektől. Az előjelek kedvezőek, indulhat a közvetítésünk.1956 egy ideológiaellenes felkelés volt!
Nem szeretem a forradalom szót, ezt a fogalmat lopta el először a haladásfetisiszta progresszív kommunista, liberális banda. A "nagy" francia forradalom után már senki sem hihette azt, hogy a forradalom feltétlenül jó ügyért, jó eszközökkel folytatott küzdelem, amely megjavítja a világot.A telt házas Millenáris előtt jelentette ki Orbán: Brüsszel bábkormányt akar Magyarországra – Összeszedtük a kormányfő beszédének legaktuálisabb mondatait (Galéria)
Nemcsak a Millenáris, de a környező utcák is megteltek Orbán Viktor októberi 23-i beszédére. A kormányfő hosszasan beszélt a magyar nép küzdelmeiről, a szovjet elnyomás és '56 hőseinek hazaszeretetéről, azonban az aktualitások sem maradhattak ki. A megjelentek számának tükrében még fajsúlyosabbak a miniszterelnök a magyar jelent és jövőt illető kijelentései, amelyekben arról beszélt, Brüsszel bábkormányt akar Magyarország élére állítani, ehhez pedig a jelöltje is megvan, „olyan aláíró fajta”. Összeszedtük a legaktuálisabb utalásokat a kormányfő ünnepi beszédéből.A kommunista hatalom mindenről akart tudni, hogy bármikor, bárkit meg lehessen zsarolni – Temesi Ferenc és az Öreg
Temesi Ferenc Kossuth-és József Attila díjas író 1956-ban 7 éves volt. Osztálytársaival, szüleivel eufóriaként élte meg ötvenhatot, de így volt mindenki, mert soha nem volt ilyen egységes az ország, mint akkor. Temesi szerint, ha nagy a baj, akkor összefogunk, de békében a magyar egymásnak farkasa. Regényíróként először a Por című kétkötetes regényében írta le 1985-ben azt a szót ötvenhatról, hogy felkelés. Ez akkor is veszedelmes volt. Műveiben a Híd, Pest, Bartók, Kölcsön idő vissza-vissza térnek az emlékek.A kellemetlen nagybácsi és a pokolba Dantéval – Gyurcsány Isteni színjátéka az idei megemlékezések legszürreálisabb pillanata
Ha DK-sajtótájékoztatót, Dobrev Klára beszédet vagy Párbeszédes hogyishívjákot kell néznem a szerkesztőségi sorshúzás veszteseként, mindig azzal kezdem a beszámolómat, hogy megnéztük, hogy ezzel megkíméljük az olvasót a szenvedéstől, most azonban mindenkinek csak javasolni tudom, hogy nézze meg Gyurcsány Ferenc mai megemlékezését, mert a Magyarország legviccesebb házivideói sorozat befejezése óta ennél jobb kellemetlen nagybácsi előadást máshol nem láthatnak!GEOrgPOLITIKA – Az eddigi legnagyobb BRICS-találkozón fogadta Putyin a szövetség vezetőit
Hszi Csin-ping, Narendra Modi, Cyril Ramaphosa: a BRICS-államok politikai vezetői az oroszországi Tatárföldön találkoznak ezekben a napokban.Vlagyimir Putyin elnök látványosan demonstrálta, hogy országát nem viselték meg a szankciók, nem szigetelődött el és létrehozta a 3,5 milliárd lakost felölelő gazdasági közösséget, amely sokkal nagyobb, mint az EU vagy a G7.Ajánljuk még

















