vezető
FeGyőr nem egy politikai elítélt, hanem egy elítélt politikus | Politikai Hobbista
Fekete-Győr András jelentőségét az is bizonyítja, hogy a Hobbistában évek óta nem került elő a neve. Most mégis megpróbálja magát politikai üldözöttnek beállítani, mintha a kormány első számú kihívója ő lenne. Pedig egy ideje már burleszk-vonalon mozog, és ha nem ítélik el a rendőrök dobálásáért, akkor tényleg hullagyalázás volt róla beszélgetni. Pedig már nem 2017-et írunk, sőt, a haladó sajtóban sem írnak már csillogó tekintetű fiatalról, akitől összecsinálja magát a NER. Tulajdonképpen egyetlen egy ember örül az ítéletnek: Fekete-Győr András. Mert végre megint foglalkoznak vele.GEOrgPOLITIKA – Terroristák csaptak le Ankarában
Négy ember meghalt és 14 másik megsebesült egy terrortámadásban a török fővárosban, Ankarában. A sérültek közül hárman életveszélyben vannak. Ezt Ali Yerlikaya belügyminiszter jelentette be szerdán késő délután. Emellett két terroristát - egy férfit és egy nőt - likvidáltak.Hatalmas tömeg érkezett Potápi Árpád temetésére, Orbán Viktor és felesége fehér rózsával búcsúzik az elhunyt politikustól (Galéria)
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt a bonyhádi evangélikus temetőben kísérik utolsó útjára, ahol római katolikus szertartás szerint helyezik végső nyugalomra, számolt be az Index.Skót duda: miért nem mer beszélni a F(üggetlen) O(bjektív) S(ajtó) és a baloldal Lakatos Márk ügyéről? (VIDEÓ)
Csárdi Antal is bedobta a törölközőt a LMP-nél, akik így egyre kevesebben vannak. A képviselő azonban nem akárhogy távozott, jó kis keretet adott a történetének, ugyanis valami fotóról beszélt, amelyen állítólag egyeztetett Vitézy Dávid, Rogán Antal és Ungár Péter. Majd kiderült, hogy mégsem, nincs ilyen kép, legalábbis nála biztos, hogy nem. A történeten egyedül Vitézy szívta fel magát, hiszen egy régi támadási felületre kapott ütést, ami nem más, mint hogy ő a Fidesz embere. Ungár erre már fel sem kapja a fejét. Azonban kérdéseket vet fel a sok politikai vándor. Lehet, hogy mégis megalakítják a Duna Pártot a Tisza ellen? Jön a folyók háborúja? Erről is beszéltünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk volt kollégánk, Ábrahám Róbert videójára is, amiben ezúttal Lakatos Márk sylistról rántotta le a leplet, aki állítólag egy gyermekotthonból hozzá delegált 15 éves fiúval kezdett ki, cserébe pénzt és cipőt adott neki. A baloldali sajtó mélyen hallgat az ügyről, a morálbajnok kommentelők is csak azt szidják, aki ezzel a témával foglalkozik, hirtelen mintha nem érdekelné a balosokat, hogy a szörnyek köztünk járnak. Bár nagy hallgatás övezi ezt az ügyet, néhány kényelmetlen kérdés bennünk azért csak felmerül újra. Végül a Turul-szobor megmentéséről beszélgettünk, ugyanis Lázár János kihúzta a kétfarkú kutyák méregfogát.Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben
Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban csütörtökön. Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a Tisza Párt Brüsszelhez való igazodása több migrációt, több háborús kiadást jelent és kevesebb pénzügyi támogatást Magyarországnak.A Nézőpont Intézet mérése alapján nincs lényeges változás, továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék) előtt, számolt be a Nézőpont Intézet. Mint írták, továbbra is négypárti parlament alakulna, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat.Lázár János Kolozsváron: Nekünk szentségtörés, ha valaki elvitatja 1956 értelmét!
Nekünk szentségtörés az is, ha valaki elvitatja a 70 évvel ezelőtt hozott áldozatok értelmét. Ha úgy látja vagy láttatja, hogy az önfeláldozás, a hősiesség hiábavaló volt. Hogy a pesti srácok, a miskolci vagy a salgótarjáni mártírok hiába haltak meg. Hogy az érmihályfalviak, a brassói líceumi diákok, a barótiak, a temesváriak és a bukaresti tüntetők, a román börtönökben megkínzottak és megöltek áldozata hiábavaló volt. Nem volt hiábavaló! Mi velük győzünk, ők pedig általunk győzedelmeskednek, ha egy emberöltővel később is - mondta Lázár János kolozsvári magyar színházban megtartott beszédében.Zavar az erőben: Magyar Péter szavazói különös válaszokkal indokolták a Messiás "politikáját" | The Fair Right (videó)
Ismét álruhában szivárogtam be Magyar Péter és a Tisza október 23-i tüntetésére, ahol a változatosság kedvéért kárpátaljai tudósítónak adtam ki magam, aki Cseszne Pravo (Fair Right) számára készít interjúkat. Azonban az usanka, az ukrán nemzeti körszakáll és az áthúzott Putyin-logó ellenére a tüntetők közül természetesen többen felismertek, de ez semmit sem változtatott a válaszaik milyenségén. Érdekes megfigyelni, hogy a magát jobboldalinak beállító Magyar Péter szavazói milyen nemzetpolitikát várnak el Mesterüktől (néhány ellenvélemény kivételével). Mintha egyfajta zavar támadna az erőben a különböző válaszok kapcsán. Hogy ez pontosan mit jelent, az csak a videóból derül ki.Szlovákia nem bírja elengedni a magyarok intézményesített megfélemlítését
Sokat hangsúlyozott jó viszony ide vagy oda, még mindig akadnak olyan turbószlovákok kormányzati körökben, akik a kulturális minisztérium beléptetőkártyájához hozzájutva, reflexből azonnal elkezdenek önmegvalósítani a magyarok kárára. A nyelvtörvény tervezett módosítása semmi másra nem jó, mint a két ország közti kapcsolat megdöccentésére, továbbá a magyarok körében a Mečiar miniszterelnöksége alatt és az azt megelőző időszakokban okozott sebek feltépésére. Az elmúlt 104 év alatt körmönfont nyomasztásokban és módszeresen aljas üldöztetésekben volt részük a felvidéki magyaroknak a (cseh)szlovák államhatalom részéről, ezért generációs traumákat cipelnek, és különösen fogékonyak a megfélemlítésre, amiről a mostani kísérlet is szól.Ajánljuk még

















