vezető
Kiváló házigazdái voltunk a sakkolimpiának! – Interjú Dr. Polyánszky Zoltánnal, a Magyar Sakk Szövetség elnökével (PS-exkluzív!)
Amint arról portálunkon is folyamatosan beszámoltunk, nemrégiben Budapest volt a házigazdája a 45. Sakkolimpiának. Minden idők egyik legnagyobb hazai sporteseménye hosszú idő után ismét a középpontba helyezte hazánkban is ezt a remek sportágat, amelynek ráadásul az egyik legeredményesebb nemzete vagyunk. Néhány héttel az esemény után arra kértük Dr. Polyánszky Zoltánt, a Magyar Sakk Szövetség elnökét, hogy értékelje a sakkolimpia eseményeit, válogatottjaink szereplését, és természetesen kikértük a véleményét a sportág honi helyzetével és jövőjével kapcsolatban is.Zelenszkij atombombát akar
Az ukrán elnök bejelentette, hogy csak két lehetőséget lát országa győzelmére, az egyik az azonnali NATO-tagság, a másik pedig a nukleáris fegyver előállítása. Kijev szerint mindössze néhány hónapra vannak egy atombomba előállításától. Moszkva ezt semmiképpen nem fogja megvárni, hanem megelőző csapást mérhet az ukrán nukleáris létesítményekre.Döbbenetes mondat a tv2 Séfek séfe adásában: "23 évig voltam rendőr, leszereltem, mert 2016-ban lelőtték mellettem a társamat" (videó)
Döbbenetes mondat hangzott el a tv2 Séfek séfe 6. évadának 3. adásában. Az egyik versenyző, dr. Dudás Kata azt mondta a zsűrinek: "23 évig voltam rendőr, leszereltem, mert 2016-ban lelőtték mellettem a társamat". Hozzátette: azóta keresi önmagát és a főzésben is kipróbálja magát. Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András hosszú másodpercekig hallgattak, majd levették a klossok fedelét: Kata két kést kapott, így továbbjutott a következő fordulóba. A PS tudja, mi történt 2016-ban, rendőrgyilkosság Bőnyben. Kata ott volt a lelőtt rendőr mögött/mellett néhány lépéssel.Saját kerületében támadja az autósokat Niedermüller
Újabb autósellenes támadásba kezdett a fővárosi baloldal. Niedermüller Péter ugyanis bejelentette, hogy az első autó után 36 ezer, a második autóra 72 ezer forint parkolási hozzájárulást kell fizetni az adminisztrációs díjon túl jövőre Erzsébetvárosban. Már Józsefvárosban sem volt népszerű az intézkedés, a tapasztalat az, hogy jelentősen kevesebb autó nem lett a kerületben, ám a lakosok jó része felháborodott az intézkedésen. Mai vezércikkünk a témában itt olvasható!Magyar Péter: lehet, hogy egy kis szuverenitásról le kell mondanunk | Keménymag Hobbista
Miért lett mutogatós bácsi Magyar Péterből és mi miért foglalkozunk vele? Erre nincs értelmes és konzervatív válasz. Az viszont sokkal fontosabb kérdés, hogy miért akar az Európai Néppárt üdvöskéje lemondani egy kis szuverenitásról. És hogyan függ ez össze azzal a brüsszeli hazugsággal, hogy a jogállamiságunk állapota, illetve a korrupció miatt lopják a pénzünket. Ezúttal Haraszti Gyula, a Magyar Nemzet rovatszerkesztője csatlakozott a társasághoz.Tűzfalcsoport: Kamala Harris kampányába ömlik a "sötét pénz"
Mielőtt Kamala Harris alelnök lett volna, világos üzenete volt a sötétpénz-csoportokról: veszélyesen befolyásos szerepet játszanak politikai rendszerünkben. Most a kampánya éppen az ilyen forrásokból származó hatalmas adományok gyümölcsét aratja egy amerikai baloldali lap szerint - világít rá legújabb X-bejegyzésében az oknyomozó blog.Orbán Viktor: Brüsszel helytartóként működő kormányt szeretne Budapesten – Nézzék vissza nálunk a miniszterelnök rádióinterjúját!
A csütörtöki EU-csúcson ismertette az unió vezetőivel az ukrán elnök a "győzelmi tervét". Erről, valamint a közel-keleti helyzetről és a migrációról kérdezték Orbán Viktort a Kossuth rádió péntek délelőtti műsorában. Nézzék vissza nálunk a kormányfő reggeli rádióinterjúját!Skót duda: nehezen jön el a demográfiai fordulat, ha a fiatalokat egyre kevésbé érdekli a szex (VIDEÓ)
A kutatások szerint a múlt század nyolcvanas éveiben a nők átlagosan heti három alkalommal éltek nemi életet, manapság a nyugati nőknek csupán hat százaléka szexel, de ők is csak hetente egyszer, vagy inkább csak havonta egyszer – hangzott el nemrég Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatójának előadásán, melyet egyébként egy identitás témájában rendezett konferencián mondott el. Mindeközben a kulturális és innovációs miniszter arról beszélt egy korábbi interjúban, hogy akkor lesz elégedett a munkájával, ha a termékenységi ráta jelentősen javul. Ha azonban a fiatal párok egyre ritkábban kívánják meg egymást, akkor hogyan fog egyre több gyerek születni? És egyáltalán mi az oka annak, hogy az egyébként sokszor túlfűtöttnek látszó fiatalokat nem érdekli (ezek szerint annyira) a gyakorlati szexualitás? Sok a stressz, túlhajtottak, más az érdeklődés, nincs partner? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az eheti Skót Dudában, de ha már szex és intimitás, ebben a körben vizsgáltuk a Telex újságíróját, aki nem tudott a kormányinfón elszakadni Magyar Péter péniszének témájától. Mindeközben tovább rogyadozik a Jobbik, ugyanis a korábban antiszemita kijelentéseket tevő Gyöngyösi Márton, aki azóta már "megtért", visszavonul a politikától, de nem tervez bosszút egykori pártja ellen. Úgy tűnik tehát, hogy a Jobbik élén lenni nem leányálom, akik eddig ott voltak, ma már mind a süllyesztőben vannak.Zöldhazugság és zöldforradalom a fővárosban
Súlyos támadást indított hét baloldali zöldszervezet a budapesti polgárság ellen. A Fővárosi Közgyűlés elé terjesztett minapi javaslatuk a kortárs forradalmi módszertan minden elemét tartalmazza. A hamis valóságképből következő félrevezető elképzelések mögött azonban nyers anyagi és hatalmi érdekek bújnak meg.Ajánljuk még
















