vezető
Péter élete
„Nem én vagyok a Messiás, ne kövessetek!”– szólt Péter a köré gyülekező tanítványoknak, de azok csak nem mentek. „Szerintem te vagy, én tudom, mert követtem már egy párat”– kiáltotta a tömegből egy MMM kitűzős, kék szalaggal felpántlikázott karakterszínész. „Akkor elnézést, egy pillanat, most én beszélek”– szólt ismét a körülötte éppen árvízvédelmi munkálatokon serénykedőknek Péter–„majd én megmondom nektek, ki a gazdasági bűnöző, s ki a III/III-as! S most eredjetek, hozzátok lányaitokat!”Orbán Viktor: komoly veszélyben voltunk, de Magyarország megvédte magát
A Dunán valaha tapasztalt egyik legnagyobb árvízként marad meg a magyar vízügy történetében a mostani, amelyben komoly veszélyben is voltunk - mondta a kormányfő a TV2 Tények című műsorában kedd este.A nő és a férfi – Avagy hogyan harapott a saját farkába a szexuális forradalom
Valóban felszabadulást hozott-e a nők részére az emancipáció, vagy olyan nemi szerepekbe kényszerítette őket, amelyek már biológiailag is ellentétesek a női léttel? Ezt a kérdést járták körbe az Identitás, mint politikai fegyver konferenciasorozat záróelőadásán.Kocsmai igazságok – Az ország a legjobb arcát mutatta árvíz idején
A válságok, veszélyek mutatják meg igazán, hogy milyenek vagyunk valójában. Magyarország most sem bizonyult rossz helynek, a magyarok most is összefogni hajlandó, együtt dolgozni tudó és akaró népnek mutatkoztak. Mert ilyenek vagyunk igazából, csak néhány ezer értelmiségiként és művészként fungáló örömképtelen elmebeteg mérgezi a mindennapjainkat azzal, hogy minden rossz itt és mi vagyunk a világ leghitványabb népe. Pedig ez nagyon látványosan mgtapasztalhatóan ne így van, most is megtapasztalhattuk ezt. Dezse-Zelenka Dóra és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.A Küzdőtérben Gálfi András, Magyarország első népszerű profi ökölvívója - Arra a bunyósra tudok felnézni igazán, aki idegen környezetben is tud mérkőzést nyerni
Szerettük volna már rég megmutatni a nézőknek, olvasóknak, hogy kikkel és mikor indult a magyar profi ökölvívás. A nemzeti érzelmű emberek igazán szeretik a sportot, és a küzdősport is népszerű ebben a körben. Nem csoda, hiszen jók vagyunk, illetve voltunk benne. A profi ökölvívás első korszakának legnépszerűbb alakja Gálfi András volt, akinek mérkőzéseit a szemfüles sportrajongók még a Kokó-korszak előtt nézhették. Elképesztő karrier van mögötte, amit most megoszt a hallgatókkal, nézőkkel is! Érdemes ismét a Küzdőteret választani!Evolúcióbiológus a PS-nek: már a tudományt is hatalmába kerítette a genderlobbi (Videó)
A társadalomtudományok és a természettudományok korábban elkülönülten léteztek, de a genderideológia megjelenésével ez már nem egyértelmű. Így lett a (társadalmi) nem egy spektrum, ahelyett, hogy a biológiai megközelítést vennénk alapul, miszerint az ember vagy férfi, vagy nő, amit a nemi szervei határoznak meg– vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Colin Wright, amerikai evolúcióbiológus. A szakember szerint ha a természetes igazságok megkérdőjelezhetőek, onnantól bármi az lehet, ami pedig a társadalmunk, sőt az emberi faj felborulásához vezethet. Wright szerint a biológiai tények akkor is tények, ha a tudományos világot leuraló genderideológia mást állít, az annak való behódolás pedig– éppen a természeti realitások miatt– beláthatatlan következményekkel járhat.Degeszre kereste magát Magyar Péter, mielőtt sértődötten pártot alapított volna
A Tisza Párt elnöke 2019 és 2024 között bevételei meghaladták a 240 millió forintot – derült ki abból a jövedelemnyilatkozatból, amelyet kénytelen volt benyújtani az Európai Parlamenthez, ha fel akarja venni mandátumát.Kielégületlen, frusztrált, magányos élvhajhász lett a szexuálisan felszabadított emberből – A XXI. Század Intézet és az MCC identitáskonferenciájáról
Folyamatosan dolgoznak azon az őrültek és az őrületet szítók, hogy ránk omlasszák a világunkat, és mostanra az értékrendet is sok tekintetben sikerült átfordítaniuk a nyugati világban. A Budavári palota Királyi Lovardájában zajló identitáskonferencia első napjának előadásai alaposan feltárták a nyugati világban már hatalomra jutott, pusztító ideológia hátterét, elterjedésének okait. A genderideológia immár nemcsak járulékosan hatol be az emberek magánéletébe, ahogy a korábbi totalitárius rendszerek tették, hanem a magánélet szférája lett a fő hadszíntér. Ott pedig az emberi teljesség, méltóság és életöröm törmelékeiből állnak a romok.Konkrétumokat nem, abszurd adatokat annál inkább tartalmaz a Tisza Párt pénzügyi beszámolója
Semmilyen konkrétumot nem tartalmaz Magyar Péter pártja második negyedéves pénzügyi beszámolójának bevételi oldala, míg a kiadásoknál olyan összegeket sorol fel, amennyiért lehetetlen akár csak az elmúlt hónapok párthoz köthető eseményeit, országjárást, rendezvényeket megszervezni - írja elemzésében a Tűzfalcsoport. A blog arra mutat rá, hogy a Tiszánál trükközhetnek az elszámolással és eltitkolhatják a valós adatokat, információkat a párt finanszírozását illetően.Ajánljuk még
















