vezető
PS-Árvízinfó: Holnap már kimondhatjuk az évtized áradásáról, ez bizony elment, de a figyelem nem lankadhat még néhány napig (videó)
Bajánál most tetőzik a dunai ár, Dunaszekcsőn és Mohácson kedd napközben szembesülnek az évtized árvízének csúcsával. Az áradat rohamtempóban halad a déli határ felé. Kedden késő este már elmondhatjuk, ez bizony elment, akkorra várható, hogy az ár átlépi a vízi határvonalat dél felé. Addig azonban van még teendő. Bátánál például az ár gátat tört, ám gyorsan sikerült megfogni a kitörő vizet. Bajától felfelé a szlovák határig rohamtempójú az apadás. Például Budapesten két nap alatt több mint egy métert apadt a 830 centiméteren tetéző folyam. A PestiSrácok.hu ma bemutat két emberi történetet is.Pap a bíróság előtt - elkezdődött a pedofíliával vádolt volt kiskunfélegyházi plébános büntetőpere
Csonttá soványodott, megtört embert hoznak vezetőszáron a BV-őrök. Épp hogy elindulnak vele felfelé a lépcsőn, felhangzik a 15-ös terem hátsó sorában: “meghozták az atyát”. A fotós kilép a folyosóra, kattog a masina. A bíró aggódik elférünk-e, nem számítottak ekkora médianyilvánosságra. Néhány héttel ezelőtt, mielőtt kitudódott, hogy R. Gábor volt kiskunfélegyházi plébános az, akit pedofil bűncselekményekkel vádoltak meg, az érintettek azt gondolták csendben lezajlik majd az eljárás. Nem lesz nagyobb botrány. Marad az a néhány tudósítás, ami a tavalyi főegyházmegyei és ügyészségi anonim közlemény alapján megjelent.Különvélemény: újabb botrány rázta meg az amerikai szórakoztatóipart
A legendás producer, Diddy a rácsok mögé került, az amerikai zeneipar pedig forrong. Lehet, hogy a rapper-producer csak ez első dominó a sorban.Magyar Péter három éve még arról győzködött mindenkit, hogy milyen jó fiatalnak lenni hazánkban, miközben haverokkal kötött valószínűtlen tartalmú szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
Az RTL-nek és Magyar Péternek Budapest után már nem érdekes az árvíz – hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mint kiemelte, az ország nem csak a fővárosból áll, a védekezést folytatni kell. Mindeközben újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből Magyar Péter tevékenységével kapcsolatban a Diákhitel Központ Zrt. élén, sőt, előkerült egy 2021-es nyilatkozata is, ahol még azt részletezi, hogy milyen jó ma fiatalnak lenni Magyarországon és mennyi fiatal jön haza külföldről az egyre jobb körülmények után. Sebaj, a rajongóknak az ilyen apróságok nem számítanak, ahogyan az sem, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként egy jó haverral kötött valószínűtlen tartalmú szerződést, aki teljesen véletlenül most épp a Tisza Pártban alapember, ő segíti Magyar Péter vidéki pártszervezését.A tudathasadásos Magyar Péter lényegében III/III-as besúgónak nevezte magát, mivel ő is lehallgatta a feleségét (VIDEÓ)
A Mandiner szúrta ki, hogy Magyar Péter azt rótta fel a III/III-as besúgóknak, amit ő is gyakorolt férjként, amikor a tudta nélkül hangfelvételeket készített Varga Juditról.Orbán Viktor az Árvízinfón: a védekezés vége felé járunk (VISSZANÉZHETŐ)
Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátralévő egy-két nap elé - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.Zelenszkij már hónapokon belül NATO-tag akar lenni
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „győzelmi tervének” részeként Ukrajna nem éveken, hanem hónapokon belül kérné a NATO-tagságot – írja a The Kyiv Independent nyomán az Index.Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok!
Ha talán Németországban nem is, az egykori NDK-ban átalakulni látszik a pártrendszer nyugatról átszármaztatott része. E sorok írása idején (vasárnap este) Brandenburgban az SPD ugyan megnyerte a tartományi választást, de csak 1-2 százalékkal kapott többet, mint az AfD. a Sahra Wagenknecht Szövetsége néven futó új nacionalista baloldali párt pedig valószínűleg hajszállal megelőzi a CDU-t. A zöldek pedig valószínűleg kiesnek a tartományi törvényhozásból.India tarolt, a magyar férfi- és női válogatott viszont az utolsó játéknapon kicsúszott a legjobb tízből – Befejeződött a 45. Sakkolimpia Budapesten
Az utolsó nap eseményei is lezajlottak a 45. Sakkolimpián, a budapesti BOK-csarnokban. India elképesztő teljesítménnyel mind a férfiak, mind pedig a nők mezőnyében olimpiai bajnok lett, bizonyítva ezzel, hogy a sakk egyik őshazájának tekinthető ország továbbra is élen jár ebben a sportágban. Legerősebb válogatottjaink az utolsó napon elért eredményeinek, valamint a többi párharcban kialakult végeredményeknek köszönhetően sajnos nem jutottak be a legjobb tízbe. Öröm viszont, hogy hazánk ragyogó házigazdának bizonyult, számos nagy világesemény után a sakkolimpiát is magas szinten tudtuk megrendezni.Ajánljuk még
















