vezető
Nekünk tényleg kommunizmus kell?
Ne is találgassatok, hiszen minden jóravaló ember azt gondolná, hogy az adó 1 százalékának felajánlása valamilyen jótékonysági célra megy a társadalom nagy részénél. Magyarországon is egyre nagyobb a jóemberkedés, ami azt jelenti, hogy mindez csak szavakban értendő. Amikor a tettekre kerül a sor, a könnyes szemű hősök inkább a szélsőbaloldali Partizánnak küldik a lóvét. Mert hogy ez történt most a NAV kimutatásai szerint, ugyanis az első helyre nem a beteg gyermekeket gyógyító Heim Pál Gyermekkórház, vagy az Országos Mentőszolgálat, sőt nem is a daganatos gyerekeket gyógyítók, más kórházak, vagy állatmentők kerültek, hanem a marxista Gulyás Marciék, akik 416 millió forintot kaptak közel 37 ezer felajánlótól. Mert oda kell a pénz, nincs mese, annál jobb helyen nem is lehetne, aztán másnap lehet ismét sírni a CT és a lélegeztetőgép miatt jóemberkedve. Adódik a kérdés, valóban a leninizmus vagy a sztálinizmus támogatása a fontosabb, tényleg elég a kommunista szólamokkal lelket gyógyítani, a többi már nem számít? Érdemes megnézni az adatokat, ahol láthatjuk, nem holmi megbutított szegénylegények küldtek a Partizánnak közel félmilliárd forintot. Hankó Balázs: A miniszterségemmel csak akkor leszek elégedett, ha a termékenységi ráta értéke jelentősen javul
A július óta hivatalban lévő új kulturális és innovációs miniszter a Mandinernek beszélt jövőbeni terveiről, melyben szerepel, hogy a fiatalok körében még vonzóbbá tegyék a gyermekvállalást. Hankó Balázs szerint az alacsony születésszám egyik oka, hogy egyre kevesebb a szülőkorú nő, de a koronavírus-járvány és a háborús helyzet sem arra sarkallta a fiatalokat, hogy családot alapítsanak. A miniszter továbbá kitért az Erasmus-programra is, amiből igazságtalanul zárták ki a magyar diákokat, de addig nem nyugszik, amíg magyaroknak nem járnak legalább azonos jogok, mint a többi tagállam fiataljainak. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: idő kérdése, de Brüsszel fizetni fog, a magyar gazdaság a fellendülés, a konjunktúra kapujában áll (VIDEÓ)
Péntek van, amikor Orbán Viktor interjút szokott adni a Kossuth Rádiónak. Nem történt ez másképp ma sem, a témák között pedig a gazdasági helyzet és a migráció szerepelt. Orbán Viktor elmondta, hogy fellendülés kapujában állunk a gazdaság területén és még az unió szerint is mi állhatunk a dobogón a 27 tagország közül jövőre a növekedés tekintetében a harmadik helyen. Továbbá beszélt arról is, hogy egyre több ország látja, hogy a gazdasági blokkosodás nem jó és nekünk ezekkel az országokkal kell szövetséget kötnünk. A migrációról és a német határellenőrzésről pedig elmondta, hogy Olaf Scholz végre a népének akaratát teljesíti és megcsinálta azt, amit mi már 2015-ben elkezdtünk. Orbán Viktor szerint Brüsszelnek a feladatai közé migrációs téren az is tartozna, hogy ne büntesse, hanem díjazza azokat, akik megvédik az unió határait és fizesse ki ennek költségeit az országoknak, például nekünk. A miniszterelnök bizakodó, szerinte ez előbb vagy utóbb meg fog történni.