vezető
Az anyanyelv az otthon melegét adja - A tavalyi kiugró eredményekben bízik a felvidéki Pedagógusszövetség
Az államnyelv csak egy közlésnyelv, de az anyanyelv az otthon melegét adja, amelyre nagy szüksége van a gyermekeknek - fogalmazott portálunknak Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke, kiemelve hatéves korban nem azzal kell elsősorban foglalkozni, hogy a gyermek mennyire tudja az idegen nyelvet, hanem azzal, hogy a saját anyanyelvén kiteljesedjen. Fekete Irén az iskolaválasztással kapcsolatos problémákkal kapcsolatban többek között elmondta, bízik benne, hogy idén is eléri a beiratkozók száma a tavalyi fantasztikus eredményt, amikor 3.852 kisdiák ült be az első osztály padjaiba. Ugyanakkor hozzátette, mintegy száz kisiskola sorsa függ a széleskörű társadalmi, önkormányzati és szakmai összefogás sikerességétől. "A brüsszeli bürokrácia zsákutcába vezette az európai vidéket" - Győrffy Balázs a magyar gazdákat képviselni készül Brüsszelbe a Fidesz-KDNP EP-listáján
"Brüsszel az európai termelést mesterségesen drágítva, a piaci lehetőségeket korlátozva csak azt éri el, hogy nem az Európában ellenőrzött körülmények között élelmiszer találja meg a vásárlót akár Európában, akár máshol a világon, hanem olyan térségekből származó termékek, ahol az európai gazdák számára kötelező szabályokról még hírből sem hallottak" - fogalmazott portálunknak adott interjújában Győrffy Balázs, aki a Fidesz-KDNP EP-listáján kifejezetten a magyar gazdák érdekeit képviselni készül Brüsszelbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte, bár az uniós közös agrárpolitika reformja hamarosan a brüsszeli íróasztalokra kerül, újra kell gondolni a jelenleg is futó intézkedéseket, hiszen, mint hozzátette: "már a napnál is világosabbá vált, hogy a brüsszeli bürokrácia zsákutcába vezette az európai vidéket". Tényleg ez Európa jövője? Így térítenek át az iszlámra egy angol fiatalt az Egyesült Királyságban (Videó)
Ismeretes, hogy legalább négymillió muszlim él Nagy-Britanniában, a HJS felméréséből pedig az derült ki, hogy másfél millióan közülük azt szeretnék, hogy húsz éven belül vezessék be a saría alapú törvényeket, az iszlám vallás szigorú szabályait. Egy olvasónk hívta fel lapunk figyelmét egy videóra, amelyen egy fiatal brit fiút térítenek át egy rendezvényen az iszlám vallásra. A felvételen az látható, hogy egy muszlim férfi ismételteti el a következő szavakat a fiatal angollal: "nincs olyan istenség, aki megérdemelné az imádatot, csakis Allah." Az angol kissrác pedig mindent visszamond, amit kérnek, végül az iszlám nagy boldogságában egyesülnek. Igen, ez Nagy-Britannia. Az említett felvétel alább megtekinthető. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.