vezető
Megjött a villamos Karácsonyért, meg az ellenzéki összefogásért
Egy nap híján egy hónapja Karácsony Gergely azt mondta a főváros október 23-i megemlékezésén, hogy vállalja az ellenzéki pártok összefogását a Fidesz ellen. Hiszen csak ő győzhet, ezt mindenki látja. Kivéve a munkájával elégedetleneket. Meg a szövetségeseket, úgy tűnik. Csak egy hónapot kellett várni, meg is jött a villamos. Hiába, a BKV már csak ilyen ritkásan jár a Karácsony-féle fővárosban, évente egyszer jön el a főpolgármesterért. Akkor viszont viszi is magával. És ez nem lehet véletlen.Kocsmai igazságok – Rossz lehet azoknak, akik nem akarnak velünk egy csapatban lenni
"Kell egy csapat!" És most van. Szeretnénk kiélvezni ezt az elmúlt évtizedekben nem megszokott helyzetet, de van az országnak jelentős számú olyan lakója, akiket nagyon zavar minden közösen megélt pozitív élmény. Nem a magyarok, nem is az ország, hanem egy szűk kisebbség életérzése ez. Nehogy már mások jól érezzék magukat. Nehogy már önfeledten jól érezzük magunkat, nehogy már feltétlen és kikezdhetetlen legyen az a pillanat, amikor megéljük az összetartozásunkat! Mi jól akarjuk és jól is tudjuk érezni magunkat, őket meg mindkettő nagyon zavarja, mert nekik a képességük sincs meg egyikre sem. A válogatotton is látszik, hogy megváltozott az ország lelki állapota, tudunk, akarunk nyerni és most már az apróságok is passzolnak, már nekünk kedvezően pattan a labda, az ellenfél érzi azt, hogy ez már nem jön össze neki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Az oroszok és az amerikaiak is örülnek a tűzszünetnek, túszokat cserélnek a felek – Kövesse velünk az izraeli–palesztin konfliktus legfrissebb híreit!
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd este kijelentette, hogy az Izrael és a Hamász közötti túszegyezség „jelentős előrelépést jelez”, de megígérte: „nem nyugszunk, amíg a Hamász továbbra is túszokat tart Gázában”. A megállapodás négynapos fegyverszünetet tartalmaz, amelynek értelmében Izrael leállítja Gáza elleni támadását, cserébe 50 túszt – nőket és gyermekeket – enged szabadon a Hamász. Számos, izraeli börtönben fogva tartott palesztin nőt és gyermeket is szabadon engednek az egyezség részeként. Kövesse velünk az izraeli–palesztin konfliktus legfrissebb híreit!Minket oktat ki felelősségvállalásból a baloldal?
Az a balliberális oldal beszél most Vidnyánszky Attila felelősségéről és felelősségvállalásának fontosságáról, amelyik csöndben nézte végig, hogy az öt ember halálát követelő 2006. augusztus 20-ai tűzijáték miatt egyetlen vezető sem mondott le. Pedig Gyurcsány miniszterétől, Szilvásy Györgytől kezdve Demszky Gáborig bárki lefújhatta volna a tűzijátékot.Akár három év börtönt is kaphatnak azok, akik külföldi kampánytámogatást fogadnak el – Itt vannak a részletek!
Benyújtotta a szuverenitásvédelmi törvénycsomagot Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedd este 21:35-kor az Országgyűlésnek. A jogszabály értelmében súlyos büntetésre számíthat az, aki külföldről fogad el kampányfinanszírozást. A pontos részletekből az is kiderül, hogy külön hatóság fogja a jövőben vizsgálni az esetleges visszaéléseket.Novák Katalin: Az emberi jogok nem szép szavakat jelentenek, hanem küzdelmet a mindennapokért
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar ENSZ Társaság az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából nemzetközi kerekasztal-beszélgetést szervezett. Az eseményen részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Nadia Murad Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, valamint Bogyay Katalin, a Magyar ENSZ Társaság elnöke.Ha csak magánellátás lenne, az romba döntené az esélyegyenlőséget – Dr. Velkey György János és az Öreg
A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója egyben a kórházszövetség elnökeként nyilatkozott az Öregnek. Dr. Velkey György János kiemelte, hogy az állami egészségügyi rendszer és a magánbiztosítás között meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne sérüljön az esélyegyenlőség.Mi kérdezünk – Nagy István: Újpest a baloldali ellenzéki pártok szövetségének állatorvosi lova
Újpesten csak látszatpolitizálás folyik – fogalmazott a Mi kérdezünk című műsorunkban Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője. Az adásban a politikus kifejtette, hogy Újpest jelenlegi baloldali vezetése a választás előtt minden megígért, most meg – mint fogalmazott – minden el van felejtve. Nagy István hangsúlyozta, hogy a kerület folyamatosan pozitív mérleggel zárja a költségvetést, ezért sem igaz az, amit folyamatosan mond a kerületi vezetés, miszerint a kormány kivérezteti az önkormányzatokat.Hamarosan a rovarevés lehet az új Ukrajna – legalábbis egyre többet ír róla a WOKE sajtó
Nem lehetett könnyű, de nagy nehezen kiizzadta magából a Telex, hogy miért is jó a rovarevés és miért is kellene mindenkinek rovarokkal táplálkoznia, sőt, még azt is elmagyarázták, hogy miért nem keresztényellenes az ízeltlábúak fogyasztása. Nem mondom, hogy meg vagyunk lepődve: a kommunisták mindig is meg akarták mondani a világnak, hogy hogyan kellene élniük, miközben rájuk természetsen ezek az intelmek nem vonatkoztak, mondván, nekik minden aspektust át kell látniuk, mert attól lesznek nagyon objektívek. Szóval a Telex megírta, és attól lesz hihető, hogy Soros egyeteme, a CEU Demokrácia Intézete és a Bibó István Szabadegyetem szervezte ezt az alternatív élelmiszerekről szóló vitát, ahol még az is előkerült, hogy miért kellene jobban hasonlítanunk az ősemberhez. Vagy valami ilyesmi.Ajánljuk még

















