vezető
Mi kérdezünk – Dömötör Csaba: Lehetünk kivételek
Lehetünk kivételek, de teljesen nem tudunk mentesülni a szankciók okozta energiaválság gazdasági hatásai alól – mondta a PS TV-nek Dömötör Csaba, a miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára. Mint elmondta, egész Európa versenyhátrányba került a szankciók okozta recesszió miatt, és míg az európai országok súlyos gazdasági nehézségekkel néznek szembe, addig egyes vállalatok – főleg az energetikai szektorban – komoly extraprofitra tesznek szert. A magyar gazdaság versenyelőnyös helyzetéről szólva Dömötör arról is beszélt, hogy az akkumulátorgyárakkal Magyarország jelentős lépéselőnybe kerülhet a kontinensen, hiszen az Európai Unió világossá tette, hogy az elektromobilitásban látja a jövőt, a villanyautókat gyártó üzemek pedig az akkumulátorgyárak közelében fognak felépülni. A svéd–finn NATO-csatlakozásról, valamint a skandináv országokba küldött parlamenti delegáció munkájáról is szót ejtettünk, amelynek kapcsán az államtitkár elmondta: szomorúan tapasztalta, hogy egyes politikusok szerint nincs miről beszélgetniük a magyar küldöttséggel. Nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke
Ahogy 1848-ban, most is szabadságharc zajlik a független sajtóért – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. A kutatóintézet Igazságháborúk II. című konferenciáján beszédet tartott Gulyás Gergely is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az igazság az, ami szabaddá tesz, és a szabadság ad garanciát arra, hogy az igazságot meg lehessen írni. Az eseményen részt vett Boris Kálnoky, az MCC médiaiskola vezetője, aki szerint nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani bizonyos országokban, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke. Megállapították, hogy a fiatal liberálisok körében több a depressziós, mint a konzervatívok között
A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tanulmányában – amelyben 17 ezer amerikai fiatalt vett részt – megállapították, hogy a legtöbb depressziós az elmúlt évtizedben a serdülők körében volt, ami nem csoda, hiszen az iskolában, a közösségi médiában, de még a szórakoztató tartalmakban is folyamatosan azzal találkoznak, hogy a klímaváltozás megöl bennünket, egyre nagyobb teret hódit a rasszizmus az USA-ban és a kapitalisták kizsákmányolóak. A Bloomberg szerint pedig a konzervatív fiatalokat kevésbé érinti ez a mentális probléma, mint liberális társaikat. Mi kérdezünk: Az efebofil a taktikázó pedofil? – A stúdióban Kitanics Márk gyermekpszichológus, igazságügyi szakértő
Az elmúlt hetekben egymást érték az újabb és újabb pedofilbotrányok, amelyekben közös, hogy az áldozatok tizenéves fiatalok, az aberrációjukat rajtuk kiélő férfiak pedig olyan oktatók, nevelők, akik munkájukon keresztül kerültek kapcsolatba velük. A Krúdy pedagógiai asszisztense a közösségi médiában kérkedik tinédzser fiúkkal átélt szexuális élményeivel, egy Békés vármegyei történelemtanárról pedig senki sem gondolta volna, hogy titokban fűzte végzős, vagy volt tanítványait, amíg egy 13 éves ki is kötött a lakásán. Az újpesti dzsúdzsucuedzőről majd húsz éve tudták többen is, hogyan sajátít ki, hálóz be edzésre hozzá járó növendékeket, mert a "még pelyhes fiúkat szereti". Nemcsak az közös a három gyomorforgató ügyben, hogy a fiatalok egy olyan felnőtt áldozatává váltak, akire gyermekek százait bízzák a szülők, és aki hatalmi helyzetével visszaélve férkőzött a kis tinik bizalmába. Az is közös bennük, hogy mindhárman a beleegyezési korhatárral takaróznak, képletesen magasra emelve két kezüket: nincs itt, kérem, semmi látnivaló.