vezető
És akkor Niedermüller közölte, hogy kitiltaná az autókat a belvárosból, határkerítésre sincs szükség, a drogot pedig a taxisok árulják...
Még mindig lebontaná a határkerítést, a körútról pedig száműzné az autókat Niedermüller Péter, aki a Telexnek adott interjúban árulta el azt is, mindenképpen indulni fog a polgármesteri címért Erzsébetvárosban, akkor is, ha nem feltétlenül biztos a Demokratikus Koalíció támogatásában. Az, hogy közös jelöltet állítanak–e az önkormányzati választáson az ellenzéki pártok, még bizonytalan, azt viszont megtudtuk, legalább tíznaponta egyeztet Gyurcsány Ferenccel, akit megfelelő információval lát el a VII. kerületet érintő ügyekkel kapcsolatban. Pikáns adalék, hogy Niedermüller Péter a kerületi drogügyletekről is részletesen beszélt az interjúban. A DK önjelölt Sherlock Holmes-ja azt is tudni véli, hogy a kábítószert a taxisoktól szerezhetik be Erzsébetvárosban. Arról viszont hallgatott, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy minderről a hatóságokat is értesítette–e...? Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek. 25 éve megoldatlan a gyulai gyermekgyilkosság - Szathmáry Niki édesanyja nem tud belenyugodni, hogy a tettest még mindig nem kapták el
Szathmáry Nikolett nevét akkor ismerte meg az ország, amikor nyoma veszett Gyula belvárosában néptáncról hazafelé menet. A hétéves kislány eltűnésének körülményei a mai napig nem tisztázottak, holttestét évekkel később találták meg a 44-es főút melletti csatornában, egy tápos zsákban. Negyed évszázad alatt sem sikerült a gyilkos nyomára bukkanni, a rendőrség szerint "a bűncselekménynek voltak potenciális jelöltei", mégsem lett meg az az ember, aki megölte a kislányt. Az ügyet volt, hogy lezárták, majd később újranyitották az aktát – a nyomozás azonban nem vezetett eredményre. A család, a barátok és mindazok, akik nem feledték el a kicsi lányt, évente egyszer közösen járják végig Niki eltűnésének évfordulóján azt az útvonalat, melyen 1998. január 14-én a hétéves kislány is elindult. "Minden évben megtartjuk a sétát és rendszeresen gyújtok gyertyát ott is, ahol a nádvágók megtalálták. Nem tudom elengedni, nem tudok továbblépni addig, amíg az ügy lezáratlan, amíg nem fizet meg tettéért gyilkosa" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Iszály-Szilágyi Edit, Szathmáry Nikolett édesanyja. Az út mentén rendszeresen friss virágokkal, plüss játékokkal emlékeznek meg a kislányról, a szörnyű gyermekgyilkosság nemcsak Gyula városát, de az egész országot megrendítette. Huszonöt év telt el Niki eltűnése óta. Huszonöt éve nem felelt senki sem az édesanyának arra a kérdésre, ki ölte meg a lányát... Egy korty roham előtt
A tényeket ismerjük, a történelmen nem lehet változtatni. Ahogy elfelejteni sem. Mohács, Trianon, a Don-kanyar – olyan helyek, amik bélyegként égtek bele a nemzeti emlékezetünkbe. Olyan tragédiák, amikről nem feledkezhetünk meg. A következő sorokban nem a felelőst keressük a II. Magyar hadsereg katasztrofális vereségéért, nem magyarázatot, hiszen azt hadtörténészek már ezerszer megtették. Jöjjön hát egy megkésett indoklás arról, miért kell emlékeznünk a fájdalmakra is, ahhoz, hogy egészséges nemzettudattal szemlélhessük a világot. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.