vezető
Újabb tanári alakulat kereste fel a Belügyminisztériumot, majd sérelmezték, hogy „csak” egy titkárságvezetővel találkozhattak (KÉPEK)
Bár a Belügyminisztérium előtt napokig fagyoskodó diákok a hideg miatt visszavonulót fújtak, vannak pedagógusok, akiknek továbbra is becsípődésük, hogy a belügyminiszterrel személyesen találkozzanak, a szemébe nézzenek és átadják a követeléseiket. Így történt ez ma is, amikor a Történelemtanárok Egylete sorakozott fel a hivatal előtt annak érdekében, hogy egy petíciót nyújtsanak át Pintér Sándornak, de most sem jártak szerencsével, ami a szembenézést illeti, mivel egy hátsó bejáraton engedték be őket és „csak” egy helyettes államtitkár titkárságvezetőjével találkozhattak, aki átvette az irományt. Nagy hűhó semmiért. Tragédia! Ha már Orbánt leváltani nem tudja az ellenzék, arról érdeklődik a médiájuk, hogy mikor vonul vissza a miniszterelnök
Ha a jobboldali sajtót lehet propagandázni, akkor a baloldali médiát is lehet szánalommédiázni, hiszen a Telex – amely állítása szerint nem kérdezhet a miniszterelnöktől – ma Orbán Viktortól kérdezett a szokásos, év végi sajtótájékoztatón, produkciójuk pedig több volt, mint nevetséges. Ugyanis a portál a legélesebb késnek számító kollégájukat, Fábián Tamást küldte el az eseményre, hogy kérdezze fel a miniszterelnököt, de a templomtrolljuktól annyi tellett, hogy arról faggatta elsősorban a kormányfőt, mikor vonul vissza. Úgy tűnik, már a baloldalnak is tiszta a kép, hogy a genyóskodó, lejáratónak szánt cikkeik ellenére sem csorbul a kormányfő népszerűsége, ezért inkább abban reménykednek, hogy egyszer eljön a nap, hogy nem indul a választáson. Nem értik az emberek, hogy miről beszél az ellenzék – A magyarok többségének nem tűnt fel, hogy nőne a rezsije
A DK rezsit ment, mások rezsihazugságról beszélnek, az emberek meg nem értik, hogy miről magyaráznak az ellenzéki megmondóemberek. Ezt meglehetősen nehéz lesz megmagyaráznia a rezsicsökkentés ellenzőinek, de a tények nem hazudnak: egy felmérés szerint a magyarok többsége nem érzi, hogy nő a rezsije. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 31 százaléka már szembesült a megugró rezsivel, 7 százaléknak pedig a kétszeresére nőtt a gázszámlája egy év alatt, 56 százalék viszont nem ezt tapasztalta. Hogy is mondta Márki-Zay Péter? A rezsicsökkentést könnyű megadni, de nehéz megszüntetni?