vezető
Egy álommal kevesebb, helytálltunk, de a rutinosabb olaszok behúzták – Magyarország–Olaszország 0–2 (0–1)
Helytállt a magyar válogatott, nem kaptunk meg egy nyilvánvaló 11-est, de a rutinosabb olaszok behúzták. A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt az utolsó meccse a címeres mezben, miután bejelentette visszavonulását. Szalai Ádám könnyeivel küszködve énekelte a magyar himnuszt. Az olaszok azonban elrontották a búcsúmeccset, mert először Raspadori egy védelmi hiba után betalált. Az 52. percben aztán Dimarco egy beadás után bombázott a magyar kapuba. A magyar labdarúgó-válogatott ezzel a vereséggel fejezte be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A Nemzetek Ligája jövő júniusi, négyes döntőjébe az olaszok jutottak be. Marco Rossi fiainak több helyzete is akadt, ám a világ jelenlegi legjobb hálóőre, Gianluigi Donnarumma minden alkalommal hárított. Így is szép időszakon van túl a magyar válogatott, hiszen júniusban 4:0-ra kiütöttük Angliát idegenben, pár napja pedig szintén idegenben 1:0-ra múltuk felül Németországot. A hangulat fantasztikus volt a Puskás Arénában, ahol 70 ezer szurkoló buzdította Szalai Ádámékat.Temetik Hadházyt és munkásságát a zuglói szocialisták
Úgy tűnik, hogy Hadházy Ákos nemcsak az országgyűlésbeli, hanem a zuglói munkát is bojkottálja. A Momentum színeiben Zuglóban egyéni képviselőnek választott politikus ugyanis még a helyi baloldal szerint sem tesz hozzá semmit a kerület életéhez. A szocialisták zuglói szervezete közösségi oldalán azt írta, még mindig nem tud esküt tenni a megválasztott képviselő, holott ez jó alkalom lenne arra, hogy mérleget lehessen vonni eddigi ténykedéséről.Orbán Viktor gratulált a győzelemhez Giorgia Meloninak, az olasz jobboldali pártszövetség vezetőjének (Frissítve!)
Orbán Viktor gratulált Georgia Meloninak, a jobboldali pártszövetség vezetőjének, miután a szavazatok jóval több mint felének összeszámlálása alapján nagy fölénnyel megnyerték az olaszországi választásokat. A jelek szerint megváltoznak az erőviszonyok az európai politikában. Bár az olasz kormány megalakulására még legalább egy hónapig várnunk kell, az exit poll adatok alapján az már nem kérdés, hogy a jobboldali szövetség megnyerte a választásokat, így Giorgia Meloni lehet az ország első női miniszterelnöke. Amennyiben a szavazatok 44 százalékát megszerzi a szövetség, a képviselőházban és a szenátusban is kétharmados többségbe kerül a konzervatív koalíció. Amennyiben ez bekövetkezik, a konzervatív formáció az ország történetében eddig példátlan többséget szerez, így pedig az alkotmányt népszavazás nélkül is módosíthatják. Utóbbiról egyébként többször beszéltek is a szövetség tagjai, a legfontosabb változás szerint a jövőben közvetlen módon választanák az ország elnökét, aki – az új, prezidenciális rendszerben – a kormányfő is lenne.A haladárok szerint az orosz menekült meghalhat!
Kevés dolog dühít már fel engem a politikában. És nem azért, mert akkora hihetetlen expert lennék. Egyszerűen tisztában vagyok azzal, hogy milyen a különböző folyamatok természete, amelyeket nem érdemes a feleslegesnél több érzelmi szuggesztióval ellátni. Ez nem valami érzéketlen, machiavellista hozzáállást jelent – bár aki nem ismeri be legalább saját magának, hogy az opportunizmus igenis szükséges és hasznos viselkedés a politikában, legalábbis meghatározott esetekben, az hazudik –, csak a tények szükségszerű kimondását: nem szabad, hogy a szívünk vigyen minket egy olyan világban, amikor sokkal inkább szükség van az ész jelentette hidegségre.A ma szemete a holnap energiája – Belevágunk a körforgásos gazdaságba
A ma még nehezen kezelhető terhet jelentő kommunális hulladékunk rövid időn belül az energiatermelés egyik lába lehet, amely hozzájárulhat a napjainkban egész Európát nyomás alatt tartó energiaválság kezeléséhez. Jövő nyárra teljesen átalakul a hulladékgazdálkodás rendje és rendszere Magyarországon.Georg Spöttle: Von der Leyen és az olasz meló
Von der Leyen néniből kibukott az igazi demokrata és megfenyegette az Olasz Köztársaság 50 millió szavazásra jogosult polgárát: „Ha a jobboldal nyerne, akkor Brüsszelnek már megvannak az eszközei az ország megbüntetésére, lásd Magyarország és Lengyelország esetét.”Adáson kívül még Richard Quest is odavan Magyarországért (Videó)
A CNN tulajdonképpen az amerikai Demokrata Párt szócsöve, így nem meglepő, hogy minden lehetséges alkalommal igyekeznek támadni hazánkat, ebben azonban legfőbb ellenfelük éppen a náluk gyakori vendégként szereplő Szijjártó Péter, aki gyógypedagógiai alapossággal világosítja fel a csatorna műsorvezetőit a valóságról – úgy tűnik, sikerrel. Hiszen amint a tárcavezető által megosztott, kulisszák mögötti videóból kiderül, adáson kívül még Richard Questet is lenyűgözi a magyar kormány határozottsága.Fenyegetések miatt fokozott védelem alá helyezték a belga igazságügyi minisztert
Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.Ajánljuk még

















