vezető
Egy kis idézetgyűjtemény, hogyan lobbizik évek óta a hazai baloldal a magyaroknak járó uniós források folyósítása ellen
Mivel hamarosan a LIBE Bizottság ismét arról tárgyal, hogyan érhetnék el, hogy Magyarország ne kaphassa meg a gazdasági újraindítási alapot, amelyet a lengyeleket és bennünket kivéve minden más tagállam megkapott már, az Origo.hu összegyűjtötte, hogyan lobbizik a hazai baloldal, hogy hazánk semmilyen uniós forrást se kapjon.Akkora a baj a baloldalon, hogy Karácsony kordon mögé zárta a sajtót, és letagadta, hogy köze lenne az Amerikából pénzelt MZP-hez (PS-videó!)
Mint ismert, Márki-Zay Péter Amerikából finanszírozott mozgalma ellen közérdekű bejelentést tett Tényi István, és míg a hódmezővásárhelyi polgármestert felveti az amerikai pénz, Karácsonyéknál üres a kassza, Kiss Ambrus szerint annyira, hogy már idén csődbe mehet Budapest. A főpolgármester és általában a baloldal tehát nincs túl jó formában, nem csoda hát, hogy Karácsony inkább elzáratta a sajtó képviselőit, hogy ő és barátai kényelmesen kibújhassanak a kellemetlen kérdések alól. Ez azonban így sem sikerült teljesen a főpolgármesternek. Amikor egykori szövetségesének – akit éppen Karácsony visszalépésével juttatott miniszterelnök-jelölti pozícióba és aki az április 3-ai bukta utáni "gyászszertartáson" is részt vett – amerikai, Soros Györgyhöz köthető, több száz millió forintos támogatásáról kérdeztünk, Karácsony letagadta, hogy bármi köze lenne Márki-Zay Péter mozgalmához. Vigyázzanak a tepsi (sic!) épségre veszélyes képsorok következnek.Egyre több tagállam ellenzi az uniós szankciós csomag körének a bővítését (PS-videó!)
Az Alapjogokért Központ Forró őszre hideg tél? címmel tartott ma sajtótájékoztatót, amin a többi között szó volt az ukrán-orosz konfliktus és az uniós szankciók következményeiről, de a szervezet Európai Uniós kutatási igazgatója elárulta azt is, hogy szerinte nem lesz vége szeptember 22-én a hazánkkal szembeni jogállamisági mechanizmusnak, ugyanis ez nem érdeke az Európai Bizottságnak, ezzel ugyanis arcvesztésbe sodornák magukat két levélváltás után. Kovács Attila hozzátette: azért sem fog most lezárulni az ügy, mert a bizottság megbízhatatlan, nem korrekt partnerként jár el a tagállamokkal kapcsolatban, amire láthatjuk is a lengyelek példáját. Kovács az uniós forrásokat tekintve félig bizakodó, szerinte ugyanis, ha a helyreállítási alapot nem is, de a többéves pénzügyi keretet megkapja Magyarország. A szankciókra kitérve megtudtuk, hogy egyre több tagállam álláspontja egyezik a magyarral és nem akarják elfogadni az uniós javaslatot, mert az komoly gazdasági visszaesést jelent. Több tagállamban viszont a közeljövőben választások lesznek, és amennyiben például az olasz jobboldalnak sikerül elnyernie a választók bizalmát, nagy változások lehetnek az unióban.A fanyűvő polgármester nem bír magával és a kerülettel sem
Zajlanak a zöld fejlesztések a budai Várban: miközben a nyugati vároldal gondozatlan növényzetét a Várkapitányság egy egységes koncepció szerint alakítja át egy olyan családias és hangulatos közparkká, amely akadálymentesen is megközelíthető lesz, a kerületet vezető V. Naszályi Márta csak szavakban védi a zöldet, a valóságban inkább pusztítja azt. A magát zöldpártinak aposztrofáló párbeszédes politikus fairtásához pedig párttársa, Karácsony Gergely és a főváros is asszisztál. Miután Karácsony Gergely lett a főpolgármester és új vezetőséget nevezett ki a Főkert élére, a kampány-környezetvédők "szakmai" alapon is szabadon garázdálkodhatnak. A Budavári Önkormányzat és a Főkert közösen legalább 169 db fát vágott ki az elmúlt két és fél évben. A polgármester már 2019-ben kiérdemelte a „fanyűvő” eposzi jelzőt. Emlékezetes, a 2019-es kampányban V. Naszályi Márta még azt ígérte, hogy a kerületi kivágott fák helyére háromszor annyit ültet majd. Aztán egy erős indítással gyakorlatilag meghirdette, hogy a fákat és a fideszeseket is száműzné a Várból. A megkezdett „munkát” pedig azóta sem hagyta félbe, aminek a kerület faállománya látta kárát.Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették az Országos Roma Önkormányzat elnökét
A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre, amelyek jelenleg is folyamatban vannak - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán.Tragédia: Tordai Bencének le kell bontania a luxusházát
Tegnapi tájékoztatásában a Budapesti Kormányhivatal megállapította, hogy Tordai Bence jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel építtette meg a 150 millió forintot érő villáját, és emiatt építésrendészeti eljárást indított. Ennek a szabályok értelmében nem lehet más vége, mint hogy a Párbeszéd nevű törpepárt pártelnökének le kell bontania a luxusvilláját - írja az Origo.Új közvélemény-befolyásolási intézetet alakít az ellenzék
A közvélemény-befolyásolási intézetek némely esetben közvélemény-kutatási intézeteknek szokták magukat hívni, mert joggal gondolják, hogy a köz nehezményezné, ha a valódi céljaik is kiderülnének. Nem mellesleg érdemes megjegyezni, hogy ez az egész azon a feltevésen alapul, hogy van közvélemény, annak vannak mérhető paraméterei és ezek alapján előre lehet jelezni bizonyos közösségi viselkedéseket, például választási eredményeket.Hatalmas hokisiker: megőrizte A-csoportos tagságát női jégkorong-válogatottunk!
Amire csak titkon mertünk gondolni, azt a lányok valóra váltották. A Pat Cortina által irányított magyar női jégkorong-válogatott nagyszerű világbajnoki teljesítményének köszönhetően bent maradt a legjobbak között és jövőre is a világelitben léphet majd jégre!Kreml: az Egyesült Királyság, Kanada és az Egyesült Államok akadályozza az EU-ba irányuló orosz gázszállítást
Az Európába irányuló orosz gázszállítást csak Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciókkal kapcsolatos technológiai problémák akadályozzák - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.Ajánljuk még

















