vezető
A magyar haderőfejlesztés a NATO-ban már az elit klubba tartozik
Magyarország összesen 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmanntól. Ez a maga nemében a világ egyik legjobb önjárólöveg-típusa: 155 milliméteres lövedékeivel körülbelül 30 kilométeres lőtávolságra tüzelhet nagy pontossággal, de rakéta-póthajtású lövedékekkel ez a távolság akár 55–60 kilométerre is növelhető. Az első mintapéldányt még januárban vette át Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos; augusztus 20-án a Városligetben csodálhatják meg közelről a Magyar Honvédség megújult tüzérségi szerzeményét. A honvédelmi miniszter Székesfehérváron arról beszélt, hogy a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják.Próbálták megtörni a magyart az elmúlt 1000 évben, de üzenjük, hogy "vagyunk és leszünk!"
Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni.Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően.A Karácsony-féle Budapest: szökőkútban fürdő hajléktalan mellett tartott sajtótájékoztatót a főpolgármester (videó!)
Ilyen a Karácsony Gergely vezette Budapest: miközben a főpolgármester a Szent Gellért téren szónokolt, hogy ő és az ő kis barátai mindent (is) jobban csinálnának, szembejött a valóság. A főpolgármester által magára hagyott fővárosban szomorú, de azon sem lepődünk meg, hogy Karácsony egy, a szökőkútban fürdő hajléktalan mellett tartott sajtótájékoztatót. Kiváló látlelet a főpolgármester hároméves teljesítményének.Fehérvár, a csodák csodája! A piros-kékek győzni tudtak Kölnben! – 1. FC Köln–Fehérvár FC 1–2 (1–2)
Taktikus, érett, nagyszerű játékkal, a váratlanul jött emberelőnyt kitűnően kihasználva bravúrgyőzelmet aratott a Fehérvár FC labdarúgó-csapata Kölnben, az Európai Konferencia Liga selejtezőjében! A piros-kékek minden dicséretet megérdemelnek mai, ragyogó teljesítményükért!Közönségszórakoztató játékkal aratott könnyed sikerrel szinte biztos a csoportkör! – Labdarúgó Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Shamrock Rovers 4–0 (2–0)
Nagyszerűen játszott, helyzetek tömkelegét dolgozta ki és végül magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgó-csapata a Shamrock Rovers elleni Európa Liga-selejtező első felvonásán a Groupama Arénában. Bár a visszavágó még hátravan, de ezzel a mai sikerrel szinte biztos, hogy ott lesz a magyar bajnok az EL-főtáblán!Georg Spöttle: Ötven éve, hogy terroristák gyilkoltak Münchenben – Golyózápor a terroristákra és a túszokra (2. rész)
Nyolc palesztin terrorista a kilenc izraeli tússszal Kairóba akart repülni, ám a fürstenfeldbrucki katonai bázison kiszúrták, hogy a rendőrök csapdába csalták őket. A repülőgépen nem volt személyzet és hirtelen elsötétült minden. Majd fényszórók irányultak a helikopterekre és elkezdődött egy kétórás tűzpárbaj.Fico elég aláírást gyűjtött, hogy népszavazást kezdjenek a szlovák kormány menesztéséről
Robert Ficónak elege lett a kormánya bénázásából (és az ellene folyamatosan belengetett eljárásokból), így petíciót indított az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztéséről, valamint az alkotmány egy részének módosításáról. Az aláírásgyűjtéshez eddig négyszázezren csatlakoztak. A szlovák jogszabályok szerint népszavazás kiírásához háromszázötvenezer támogató aláírásra van szükség, így a kezdeményezés sikeres lett.Nagy repohár-botrány: lehúznak minket vagy csak meg kellene tanulnunk viselkedni?
Egyre bonyolultabb kezd lenni egy átlagos keddi sörözés, hiszen rendkívül zavarossá kezd válni a visszaváltható repoharak rendszere. A kezdeményezés annak idején egy kiváló zöldprojektként indult, mára azonban egy átláthatatlan káosszá változott, amivel a vendégek szinte sehol nem elégedettek, arról nem is beszélve, hogy sok vállalkozás plusz hasznot remél az általuk kizárólag üzleti lehetőségként értelmezett környezetvédelmi akcióból – amit egyébként minden jóérzésű bulizó szívesen támogatna, ha lenne végre egy egységes rendszer vagy egy korrekt megoldás, amit az átlag bulizó is simán magáévá tudna tenni. Persze az is elképzelhető, hogy csak az embereknek kellene megtanulni viselkedni, ami talán elvárható lenne, hiszen ha környezettudatosak akarunk lenni, előbb saját magunkon kell megtanulnunk uralkodni. Vagy túl nagy kérés ez?A hatalom a népé – Videón, ahogy a németek melegebb éghajlatra küldik Olaf Scholzot
A német politikai elit az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban emlegeti rettegve az országra váró "népfelkelést", és úgy tűnik, nem alaptalanul. Erről tanúskodik legalábbis, hogy meglehetősen dühösen fogadták Olaf Scholzot Brandenburgban, ahol elméletben beszédet kellett volna tartania, gyakorlatban viszont inkább karmesterként asszisztált egy füttykoncerthez, ahol szinte egyáltalán nem engedték szóhoz jutni.Ajánljuk még

















