vezető
Georg Spöttle: MARS II. Ukrajnának, avagy Berlin nem bír magával
Christine Lambrecht, a német honvédelmi miniszter nagyi megerősítette, hogy megérkeztek a MARS II. középhatótávolságú rakétavetők Ukrajnába, sőt, ezen felül még három Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg is. Hétfőn is érkezett egy nehézfegyver-szállítmány, amely három Gepard légelhárító páncélost és a hozzá való lőszerből tízezer darabot tartalmazott. Az ukrán titkosszolgálat egymillió dollárt ajánlott dezertáló orosz pilótáknak, ám a tervük nem jött be.Tényi István a hétfői akció után is feljelentette a tüntetőket
A sajtóban megjelent hírek, fotók és videók alapján a hétfői tüntetés kapcsán is felmerül a gyülekezési joggal való visszaélés lehetősége – véli Tényi István, aki bejelentést is tett az ominózus szabálysértés gyanújával a rendőrségen. Tényi már a hídblokád után feljelentést tett a főváros közlekedését megbénító demonstráció miatt, ugyanis álláspontja szerint a magyar jogrend nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát; egyetlen jogszabály sem engedélyez jogsértést, mások jogának korlátozását. A kata szabályainak szigorítása után kezdődött tüntetések kapcsán azóta indult is büntetőeljárás.Nincs nagy(on) gáz – Az oroszok segítettek Németországnak rendesen átérezni a szankciók hatásait
Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken, az Oroszországból Európába irányuló fő gázexportútvonalon – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség szerdán, a Gascade német üzemeltetőre hivatkozva. A Gazprom orosz gázipari vállalat a közép-európai idő szerint nyolc órától életbe léptetett kapacitáscsökkentést egy újabb turbina előre beütemezett leállításával indokolta. A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint eközben még mindig nem világos, hogy a Siemens mikor szolgáltat vissza egy másik, Kanadában már megjavított turbinát a Gazpromnak.Több jogszabályt is megszeghetett Tordai a parasztháznak álcázott budai luxusvillája építkezésével
Tordai Bence kezeiben jó helyen lehet a jogalkotás, ha még annak értelmezése sem sikerül: bár a párbeszédes politikus váltig állítja, semmiféle bejelentési kötelezettséggel nem járt volna a napokban nagy port kavaró villájának építése, valójában világosan kimondja a vonatkozó kormányrendelet, hogy Tordai nem mond igazat. A PestiSrácok.hu azt is kiderítette továbbá, hogy a politikusnak jó oka volt sunnyogni a hatóságok előtt, hiszen így az építési szabályok szerint lakhatási engedélyt sem kaphat az új villára, a kerület építési előírásai miatt. Tordai szerint nem volt építkezés, a jogszabály szerint meg igen. Kinek higgyünk?A nagy antiszemita felháborodás közepette nem árt megjegyezni: hazánkban nem kell a zsinagógákat gépfegyverrel védeni, mint Nyugaton
A Váci Zsidó Hitközösség vezetője, Turai János visszautasította a miniszterelnököt ért antiszemita vádakat, amelyek a kormányfő tusványosi beszédét követően láttak napvilágot. A vallási vezető emlékeztetett, hogy Magyarországon már nem kell félniük a zsidó közösség tagjainak, valamint megjegyezte: éppen a zsidólistázó Gyöngyösi-féle Jobbik, valamint az ő szövetségeseik jajveszékelnek.Hadikommunizmus lesz az Európai Unióban
A hadikommunizmus lényege a "normális" kommunizmusnál sokkal brutálisabb módon, hogy az állam az egyén, a család érdekeitől teljesen függetlenül kisajátíthat, elvehet bármit bármikor a kommunizmus, a kommunista rezsim túlélése érdekében. Persze ilyenkor a közösség érdekeire hivatkoznak, de ez hazugság: mindig a rezsim érdekeiről van szó. A hadikommunizmus még a szimpla kommunizmusnál és nácizmusnál is undorítóbb dolog, mert csak a teljesen gátlástalan politikai vezetés túlélési céljait szolgálja; azokon kívül nincs is kedvezményezett réteg, mindenki mást tényleg bármikor ki lehet rabolni.„Robbantani” akar Orbán lemondott tanácsadója, a liberális médiában hirdette meg a „történet végét”
Hol máshol, mint az RTL Klubon beszélt arról Hegedüs Zsuzsa, aki kedden nyílt levélben jelentette be lemondását miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy „robbantani szeretne” távozását követően. A szociológus kedden azt állította, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde volt számára a „vörös vonal”, azonban már aznap a liberális médiának nyilatkozott arról, hogy el fog indítani egy olyan civil kezdeményezést, „amellyel ennek a történetnek véget lehet vetni”.Ájulás miatt szakadt félbe a brit miniszterelnök-jelöltek tévévitája
Félbeszakadt a brit Konzervatív Párt két kormányfőjelöltje közti esti, élő tévévita, miután a moderátor elájult. Liz Truss és Rishi Sunak második vitáját, amit a Talk TV televíziós csatorna élőben közvetített, félbe kellett hagyni, miután az egyórás vita felénél puffanás hallatszott. A kamera éppen Trusst mutatta, aki a zajtól megijedt és felkiáltott.Rémisztő ostobaságokkal kelt pánikot Márki-Zay Péter – Szerinte hazánk lesz a legszegényebb uniós ország Orbán miatt
Márki-Zay Péter továbbra sem tudta levonni a következtetéseket az április 3-i csúfos vereségből, ezért cséphadaróként aprítja a környezetét, folyamatos pánikkeltéssel, hergeléssel és – az országgyűlési választások előtti formáját hozva – igazi ostobaságokkal kürtölve tele a világot. Most az ATV-ben villant meg újra, ahol többek között arról beszélt, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió legszegényebb országa lesz.Ajánljuk még

















