vezető
Önkormányzati tulajdonú cégben kapott zsíros állást a Czeglédy-ügy kiemelt vádlottja
Hulladékgazdálkodási előadói státuszban került alkalmazásba, 350 ezer forintos fizetéssel a szombathelyi önkormányzati tulajdonú vagyongazdálkodási cégnél a Czeglédy-ügy kiemelt, harmadrendű vádlottja – tudta meg a PestiSrácok.hu. És nem a Human Operator egykori pénzügyese az egyetlen új, „Czeglédy-ember” a SZOVA-nál. Czeglédy kommunikációs csapatának oszlopos tagja, a volt Nyugat.hu-s újságíró, S. Ádám kommunikáció, marketingfelelős státuszt kapott ugyanott, bruttó 450-ért. A Czeglédy-vonal erősödése a legfontosabb önkormányzati cégben több kérdést is felvet. Szombathelyen felütötte fejét a szóbeszéd, hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt gyurcsányista politikus az MSZP gyengülését kihasználva Nemény András székére pályázhat és polgármester-jelöltségre készül.Váratlan fordulat: Hegedüs Zsuzsa meggondolta magát, nem akar lemondani és büszke Orbán Viktorra
A szociológust meggyőzte Orbán bécsi rasszizmus elleni kiállása. Legújabb levelében azt írja: „büszke vagyok Rád”, a „segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz” – szúrta ki a levelet a Mandiner.Szijjártó Péter, Pixa, Metzker Viki és a Beatrice egy buliban – Elstartolt a 2. MCC Feszt (videó!)
Az MCC Feszt az a buli, amelyiken szinte egyszerre lép fel Szijjártó Péter, Metzker Viki, Pixa, a Beatrice és Navracsics Tibor, és ez egyáltalán nem furcsa. Az esemény július 28-án délután kezdődött, és három napig tart Esztergomban. A tavalyi egy helyett idén több mint 10 helyszínen, 70 szakmai program, 50 külföldi szaktekintély és 50 kiállító várja a fesztivál résztvevőit, köztük olyan ismert nevek, mint David Coulthard, Patrick Deneen, Radek Sikorski, Richard Florida vagy Klaus von Dohnanyi.Deutsch Tamás keményen beolvasott Verhofstadtnak
Valójában magyarellenes, rasszista megnyilatkozások azok a durván rágalmazó és indulatos támadások, amelyeket Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti (EP-) képviselő fogalmazott meg az EP elnökének frissen írt levelében Magyarországról – állapította meg Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Guy Verhofstadtnak küldött, pénteken nyilvánosságra is hozott válaszlevelében.Német valóság: lekapcsolták a meleg vizet a hannoveri középületekben
Hannover az első nagyobb német város, ahol úgy döntöttek, lekapcsolják a meleg vizet a középületekben, miután az oroszok kevesebb gázt küldenek Németországba. Mostantól csak hideg víz folyik a csapokból és a nyilvános uszodák zuhanyzóiból, valamint leállították a köztéri szökőkutakat, és lekapcsolták a fontos középületek éjszakai díszkivilágítását – írja a 444.Dobrev Klára levelét megírta...
Istenem, Istenem, mekkora különbség van asszony és asszony között. Mekkora különbség van egy hazájáért, családjáért aggodó magyar asszony és egy olyan, magát magyarnak hazudó asszony között, aki folyton-folyvást feljelenti a hazáját, a népét. Gyurcsányné Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője levélben fordult az Európai Parlamenthez. Ebben a rágalmakkal teli feljelentő levélben nem kevesebbről volt szó, mintsem arról, hogy mi, magyarok továbbra se kapjuk meg a nekünk járó uniós fejlesztési pénzeket.Orbán Viktor: A terv készen áll!
Orbán Viktor közösségi oldalán osztotta meg azt a tíz célkitűzést, amelyekkel Magyarország megóvható a globális recesszió hatásaitól. A miniszterelnök által kitűzött feladatok között kiemelt szerepet kapott a családvédelem és a haderő fejlesztése is.Szili Katalin: a baloldal mind a mai napig nem tudott a kozmopolita, internacionalista vonalról leszállni (VIDEÓ)
A baloldal mind a mai napig nem tudott a kozmopolita, internacionalista vonatról leszállni. Tovább ül egy semmibe tartó, robogó vonaton, nincs semmiféle jövőképe – reagált portálunknak adott interjújában Szili Katalin arra a kérdésünkre, miért lehet, hogy míg a környező államok a szovjet elnyomás alatt is nacionalista-kommunista kormányokat alapítottak, a magyarországi kommunisták a határon túli magyarok létének gondolatától is irtózó internacionalisták voltak. Szili Katalin az interjában többek közt arról is beszélt: ma a pártokat már nem bal- vagy jobboldaliság mentén lehetne osztályozni, hanem aszerint, hogy melyek a nemzeti és melyek a kozmopolita, neoliberális vonulatnak a politikai képviselői.Zsuzsa néni liberális atombombája – K.T. Zelenay írása
Ha valaki az elveit pénzre váltja, az jó ember nem lehet, és a legtöbb ember nem, de ő maga viszont nagyon jóllakhat ebből. A magunkfajtának (sicc!) csak sorsa meg baja van, ezekben bátran vállal közösséget, így lehetnek elvtársak helyett inkább sors- és bajtársai.Ajánljuk még

















