vita
Orbán az Országgyűlésben: van még odaát valaki?
A napirend előtti felszólalások után két órában hangozhatnak el az azonnali kérdések, az interpellációkra egy, a kérdésekre pedig fél óra áll rendelkezésre. Az azonnali kérdéseket a Ballik főprovokátora, Jakab Péter nyitotta, aki ma is elérte, hogy elvegyék tőle a szót minősíthetetlen stílusa miatt.Nem vonta meg az Országgyűlés Bangóné mentelmi jogát (Cikkünk folyamatosan frissül)
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a kormány jövő évi költségvetési javaslatához benyújtott módosító indítványokról. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés délben, a közelmúltban a százegyedik életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik. A 2021-es büdzsé mellett a Ház ezen a héten dönthet az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak. A szocialista képviselőnő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, rágalmazás miatt. Szabó Tímea ismételten nem tudta türtőztetni magát, az erről készült videófelvételben a "Párbeszéd" politikusa, mit jelent neki a pártjának nevében foglalt üzenet.Ujhelyi Brüsszel szócsöveként érkezett az Országgyűlésbe, Bangóné ismét ledöntötte a magyar nyelv korlátait (parlamenti összefoglaló)
Folytatódott csütörtökön a 2021-es költségvetési javaslatról szóló vita az Országgyűlésben. A Ház aktuális ülésének negyedik napja reggel nyolc órakor kezdődött. Az üres padsorok tanúsága szerint a baloldali képviselőknek nem volt kedvük korán kelni; néhányuk jóval ebédidő után fáradt be a parlamentbe, de többségük távol maradt. Úgy fest, nem találták elég fajsúlyos vitatémának a jövő évi költségvetést. Beballagott viszont a parlamentbe Brüsszel szócsöve, Ujhelyi István, a szocik EP-képviselője, akinek alkalmazottai kamuvideókkal próbálnak kormányt dönteni. Estére már majdnem ellaposodott az egyébként is langyos vita, de ekkor szerencsére már ébredezett Bangóné is, aki most az élő szó erejével döntötte le a magyar nyelv korlátait.Országgyűlés – Szabó Tímea oktatott magyargyűlöletből és rákos fideszesekről fantáziált (Frissítve)
Az Országgyűlés ma reggel kezdte tárgyalni a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát. A Ház aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődött az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel. A program, úgy tűnik, nem volt elég szaftos az ellenzéknek, az ülés elején teljesen üresen maradt a Ház bal patkója. A vezérszónoki felszólalásra megérkező jobbikosok aztán elkezdték az összeesküvés-elméleteiket prédikálni a költségvetés kapcsán, elmagyarázva, hogy a gazdasági stabilitás pusztán egy burzsoá trükk. Bár Potocskáné Kőrösi Anita arról beszélt, hogy a költségvetés bünteti a magyar embereket, felszólalását hallgatva egészen más vélemény fogalmazódhat meg a hallgatóban arról, hogy mi is az igazi büntetés. A bohózatot aztán egészen új szintre emelte Gyurcsány, aki nemcsak megszakértette az összes válságot, de még egy magyarországi polgárháborúról szóló vágyvezérelt vízióját is megosztotta a plénummal. A hírhedten magyargyűlölő Szabó Tímea sem akart lemaradni az ellenzéki nagyotmondó versenyben, ezért bedobta: Orbán és kormánya a "lopás" költségével bizonyította, hogy nem szereti a magyar embereket.Országgyűlés- Leleplezések napja a parlamentben (Cikkünk frissül)
Fortélyos félelmet és a közalkalmazottak száműzetését vizionálta az ellenzék hivatásos parlamenti aggódói a Ház keddi ülésnapján a kulturális intézmény dolgozók közalkalmazotti státuszának módosításáról szóló vitában. Gurmai Zita javaslatban két problémát is talált: nincs rá szükség, de ha mégis, akkor sincs előkészítve. A szocialista képviselő saját bevallása szerint megpróbált "finom és nőies" lenni, ennek szellemében teljes képzavarral élve úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány egy multinacionális cég portásához hasonlítja a kulturális területen dolgozókat, a törvényjavaslattal pedig magukra hagynák az ebben a szektorban dolgozó közalkalmazottak. Hillernek ezt sikerült ezt is felülmúlnia, Gurmai eszmefuttatását tovább gondolva arra jutott, hogy a kormány a járvány-helyzetet felhasználva akarja felszámolni a közalkalmazotti státuszt. A Jobbik önálló jobboldaliságát bizonyítandó, Ander Balázs Hiller szavait ismételve ismertette, a kormány "leleplezte magát" azzal, hogy épp a járvány idején nyújtják be a törvénymódosító javaslatot.Az örökbefogadások könnyítéséről is tárgyal ma a Ház
Az Országgyűlés ma huszonegy előterjesztésről szavaz, majd az örökbefogadások könnyítéséről tárgyal. Döntenek egyebek mellett a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakításáról, a Budapest-Belgrád vasútvonal finanszírozásáról és kivitelezéséről, a büntetőeljárási és piacfelügyeleti törvények módosításáról, továbbá több egyetem alapítványi formába rendezéséről.Országgyűlés – Kedves Olvasóink, ne tegyenek nagy összeget arra, hogy az ellenzék elnézést kér!
Ha lehetne hivatalosan tippelni, hogy az ellenzék bocsánatot kér-e majd a járvány elmúltával, akkor szerkesztőségünk nem ajánlaná, hogy bárki nagyobb összeggel erre fogadjon – erre a következtetésre jutottunk, amikor elkezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja, ahol nem lankadt az ellenzék forradalmi hangulata. Az azonnali kérdések idején olyan vádaskodások hangzottak el a részükről, amelyekre még korábban, a védekezés elején sem ragadtatták magukat, akkor amikor még a szakemberek is keveset tudtak a vírus terjedéséről. A DK például most sem hiszi el, hogy a kormány a járvány csitulásával hamarosan visszaadja a veszélyhelyzeti felhatalmazását, erre mondjuk azt tippelnénk, hogy utána sem fogják. Tordai Bence szerint azért szereztünk be Kínából védőeszközöket, mert a kormány titokban így csempészi be Magyarországra az internálótáborok rendszerét. Gyurcsány Ferenc ismét a prímszámokkal mutatott be trükköket, és leleplezte az összeesküvést: nincs is digitális oktatás, az csak egy illúzió.Huszonegy előterjesztésről szavaz a parlament
Négynapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben, a képviselők kedden huszonegy javaslatról szavazhatnak, szerdán pedig tárgyalni kezdhetnek az egyszer használatos műanyagok betiltásáról. A házelnök javaslata alapján az ülés hétfőn tizenhárom órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a végleges napirend elfogadása, majd az azonnali kérdések és az interpellációk követhetnek két-két órában.Rálőtt egy autósra a buszsofőr az Örs vezér téren
Nem tisztázott előzmények után lőtt rá egy gáz-riasztó fegyverrel egy autósra egy fővárosi buszsofőr az Örs vezér téren. A buszsofőr állítólag a járványügyi korlátozások be nem tartása miatt jött ki a sodrából, előbb üvöltözni kezdett, majd dühét a magánál szabályosan tartott fegyverrel igyekezett levezetni. Végül „Meg fogtok dögleni” felkiáltással rálőtt a kinyitott, első ajtón keresztül az őt időközben számon kérni igyekvő autós mellkasára - számol be a propeller.hu.Ajánljuk még

















