vlagyimir putyin
GEOrgPOLITIKA – Oroszország: Az Észak-Koreával való együttműködés nem Szöul ellen irányul
Oroszország szerint az Oroszország és Észak-Korea közötti együttműködés nem Dél-Korea biztonsági érdekei ellen irányul. A két ország közötti együttműködés összhangban van a nemzetközi joggal - idézte a dél-koreai orosz nagykövetség vezető diplomatáját, Georgij Zinovjevet. Moszkva és Szöul azonban ellentétes álláspontot képviselt a Koreai-félszigeten kialakult feszültség okairól. Dél-Korea azért hívta be a követet, mert állítólag észak-koreai katonákat vetettek be az Ukrajna elleni háborúban.A WikiLeaks alapítójának apja köszönetet mondott Putyinnak a fia támogatásáért, saját családjából kapott kemény kritikát érte
Julian Assange édesapja a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott, október 20-án megjelent interjújában háláját fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnöknek fia támogatásáért, számolt be a Politico. Az Assange által alapított WikiLeaks portál hozzávetőleges becslések szerint korábban több mint tízmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.GEOrgPOLITIKA – Moszkva markáns reakciója Kijev „győzelmi tervére”
Zelenszkij „győzelmi terve”, amelyet tegnap nyilvánosan bemutatott mindent tartalmaz, kivéve a tűzszüneti tárgyalásokat és a béke elérését diplomáciai úton. Azonnali NATO-tagságot követel és nagy hatótávolságú rakétákat, hogy mélységi támadásokat hajtson végre Oroszország ellen. Egy ötlettárat láthattunk, amely kétségtelenül a harmadik világháborúhoz vezetne és nukleáris fegyverek bevetéséhez. Moszkva nem is késlekedett a válasszal.A német kancellár kijelentette, hogy kész tárgyalni Putyinnal a békéről
Tárgyalási hajlandóságát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az "igazságos ukrajnai békéről" Olaf Scholz a közelgő brüsszeli EU-csúcs alkalmából a Bundestagban tett nyilatkozatában, valamint Németország teljes szolidaritásáról és a fegyverszállítások folytatásáról biztosította Izraelt.Putyin szerint már nem állítható meg az új világrend kialakulása
A nemzetközi kapcsolatok gyökeres változásokon mennek át: új világrend alakul ki, amely a bolygó sokszínűségét tükrözi, és ezeket a folyamatokat nem lehet megállítani - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken egy nemzetközi fórumon a türkmén fővárosban, Asgabatban.A németek többsége azt szeretné, ha Scholz tárgyalóasztalhoz ülne Putyinnal
A németek többsége azt szeretné, ha Olaf Scholz kancellár csaknem két év után újra párbeszédet folytatna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.A közel-keleti helyzetről tárgyalt az orosz és a török elnök
A közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.Olaf Scholz két év után ismét tárgyalna az orosz elnökkel
Olaf Scholz majdnem két év után először tervezi újra felvenni a kapcsolatot Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írta a Die Zeit. A német lapnak nyilatkozó kormányzati források szerint a telefonbeszélgetésre a novemberi G20-csúcstalálkozó előtt, Brazíliában kerülhet sor. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a német külügyminisztérium még nem kezdeményezte az időpont egyeztetését az orosz féllel.Putyin elmondta, hogy mikor, miért és hova dobna atomot Oroszország
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy módosítja Oroszország nukleáris doktrínáját, kifejezetten azzal a céllal, hogy szükség esetén nukleáris csapást mérhessen Ukrajnára – írta meg a Mandiner. Az új szabályozás szerint nukleáris támadás érheti azt az agresszor államot is, amely nem rendelkezik atomfegyverekkel, de egy másik, nukleáris fegyverekkel rendelkező ország támogatását élvezi. Ez a változtatás az Egyesült Államokra és Ukrajnára is vonatkozhat – írja a lap az MKRU-ra hivatkozva.Ajánljuk még

















