vlagyimir putyin
Kim Dzsongun különvonattal indult Oroszországba
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a jelek szerint elindult egy különvonattal Oroszországba, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel tart csúcstalálkozót - jelentette hétfőn a dél-koreai média meg nem nevezett magas rangú kormányzati forrásokra hivatkozva. Az orosz Interfax hírügynökség hétfőn korábban arról számolt be, hogy Kim, aki ritkán utazik külföldre, várhatóan "az elkövetkező napokban" Oroszország keleti részére fog látogatni, írja a Reuters.Fordult a kocka – A Nyugat szerint a háború most már ukrán magánügy
Meglepő cikket közölt a Sky News. A portál, amely eddig szinte naponta jelentette be, hogy Ukrajna most már biztosan megnyeri a háborút, most arról írt: a „Nyugat és Ukrajna céljai nem azonosak” a háború kapcsán, valamint szövetségesei szerint Kijev most már intézze maga a háborút, hiszen eddig is túl sokba került.Kínai és orosz delegáció is jelen volt Észak-Koreában az ország alapításának évfordulós díszszemléjén
Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban díszszemlével emlékeztek meg szombaton az ország megalapításának 75. évfordulójáról – közölte a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség. A rendezvényen orosz és kínai delegáció is részt vett, és Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt.GEOrgPOLITIKA – Elon Musk az oroszok javára trükközött
Elon Musk felfedte részvételét az ukrajnai háborúban: titokban kikapcsolta a Starlink működését a Krím közelében, hogy meghiúsítsa az ukrán fegyveres erők dróntámadását az orosz haditengerészet ellen – írja a CNN. A robbanóanyaggal megrakott drónok már megközelítették az orosz haditengerészetet, de hirtelen "elvesztették a kapcsolatot és ártalmatlanul lezuhantak" – olvasható Walter Isaacson új Musk-életrajzában.Dél-koreai elnök: meg kell szüntetni minden katonai együttműködést Észak-Koreával
Jun Szogjol dél-koreai elnök szerdán kijelentette, hogy azonnal le kell állítani minden olyan katonai együttműködést Észak-Koreával, amely veszélyt jelenthet a nemzetközi békére nézve – számolt be a Reuters. Az elnök ezt a megjegyzést a délkelet-ázsiai ASEAN-országok csúcstalálkozóján tette az indonéziai Jakartában – közölte hivatala.GEOrgPOLITIKA – Putyin–Erdoğan-találkozó: mérlegen az ukrán gabonaexport kérdése
Szocsiban elhangzott a lényeg: a török elnök megkérte orosz kollégáját, hogy térjenek vissza az ukrán gabonamegállapodáshoz, amely szerint Kijev továbbra is szállíthat és értékesíthet gabonát fekete-tengeri szállítással. Vlagyimir Putyin ezt viszont ahhoz kötötte, hogy a nyugatnak először fel kell oldania az orosz agrártermékekre kirótt embargót. Ha ez megtörténik, akkor szabadon szállíthat az ukrán fél gabonát az ország kikötőiből. A nyugati országok szankciói a háború kitörése óta érintik az orosz terményeket, a műtrágyát és a mezőgazdasági gépeket.Páncélozott vonattal utazik Oroszországba Kim Dzsongun, hogy találkozzon Putyinnal
A New York Times forrásai szerint Kim Dzsongun Oroszországba utazik, hogy találkozzon Putyinnal és fegyverszállításokról egyeztessenek. A Times még azt is tudni véli, hogy Kim Dzsongun Phenjanból a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztokba várhatóan páncélozott vonattal érkezik majd.Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin találkozása eldöntheti a háború menetét
Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője azt tervezi, hogy még szeptemberben Oroszországba utazik, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin elnökkel. A találkozó célja az lenne, hogy megvitassák annak lehetőségét, hogy Oroszországnak több fegyvert szállítsanak az ukrajnai háborúhoz és más katonai együttműködésről tárgyaljanak – írja az Index.hu, a The New York Times amerikai tisztviselőkre hivatkozva.Észak-Koreával is hadgyakorlatot tarthatnak az oroszok
Nem zárta ki egy orosz-észak-koreai hadgyakorlat lehetőségét hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Mint mondta, Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ez alól Észak-Korea sem kivétel. "Mindenkivel tárgyalunk erről, beleértve a KNDK-t is. Miért ne? Ők a szomszédaink" - fogalmazott a tárcavezető hétfőn Szocsiban, az orosz-török csúcstalálkozó helyszínén újságíróknak nyilatkozva. "Jobb békében és harmóniában élni a szomszédainkkal, különösen egy ilyen szomszéddal, amellyel elég sok minden köt össze bennünket, mind a történelemben, mind az életben" - tette hozzá.Ajánljuk még
















