volner jános
Ismert ellenzékiek és kormánypárti politikusok a brókerbotrány fővádlottjának híváslistáján
Prominens személyekkel, közéleti szereplőkkel, ismert kormánypárti és ellenzéki politikusokkal állt kapcsolatban a letartóztatása előtt a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója, Pintér Zoltán – legalább is ez derül ki a brókerbotrány nyomozati irataiban megtalálható, a Buda-Cash-vezérhez köthető telefonok híváslistáiból. Közéjük tartozik például az offshore-botrányba belebukó volt szocialista kincstárnok, Boldvai László, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és az LMP egykori társelnöke, Schiffer András is. De Pintér kontaktjai között szerepel - nem annyira meglepő módon - a 90-es évek "sztárzsaruja", Doszpot Péter, az Index korábbi tulajdonosa, a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, a Quaestor-botrány fővádlottja, Tarsoly Csaba, valamint Volner János, a Jobbik frakcióvezetője is. Noha Welsz Tamás neve nincs rajta a Buda-Cash alapítójának híváslistáján, a nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy ismerték egymást, és éppen Welsz halála napján foglaltak le a hatóságok Pintérre nézve terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt vállalkozótól. Volner alaposan ráfázhat a félrelépésre
Mindent elbukhat és földönfutóvá válhat a Jobbik félrelépett frakcióvezetője, Volner János, miután a teljes családi vagyont a politikus felesége tulajdonolja - nézett utána a PestiSrácok.hu. Portálunk kiderítette, hogy Volner János felesége, Volner Beatrix hét ingatlan fölött is rendelkezik, míg vagyonnyilatkozata szerint a jobbikos politikus nincstelen, mindössze egy gépjármű van a tulajdonában és papíron 11 ezer 500 eurónyi készpénze van. Miután a korábban Volner érdekeltségébe tartozó cégeket felszámolták, vagy felszámolás alatt állnak, a politikus az üzleti életből sem tudná újra felépíteni magát, hiszen a családi ingatlanra bejegyzett, egyébként veszteséges cégnek is a felesége a tulajdonosa és vezetője.