volner jános
Volner szerint fúzióra készül a Jobbik az LMP-vel
Volner János átvenné a Jobbik vezetését. Az ellenzéki párt alelnöke ezt a közmédiának nyilatkozva közölte pénteken, megerősítve, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése "fúziót" hozzon létre a Jobbik és az LMP között.Szabó: Volner valótlanságokat állít
Valakik minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését – reagált levelében Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója Volner János korábban kiszivárgott írására. A Jobbik alelnöke egy kiszivárgott levél szerint kezdeményezte a párt elnökségének feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását, mivel szerinte elfogadhatatlan a baloldali pártokkal való összefogás.Bocsánat, de én nem k*rvának álltam! - Volner rendkívüli tisztújítást kezdeményezett a Jobbikban
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte egy, a Figyelő internetes kiadásában pénteken megjelent levél szerint Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettese arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek "senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra". Volner János a Magyar Időknek elmondta, hogy az elnökség feloszlatását kezdeményező javaslatát a testület lesöpörte az asztalról. Sneider Tamás pártelnök annyit mondott, hogy a jövő heti elnökségi ülésen majd napirendre veszik a javaslatát.Ellenzéki hazugsággyár – Kiderült: álhír volt a nagykőrösi „fideszes pedofil-ügy”
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség abban az állítólagos „pedofil-ügyben”, amely miatt az ellenzéki média deresre húzott egy nagykőrösi fideszes képviselőt még a választások előtt. Bebizonyosodott: egyetlen szó sem volt igaz a történetből, de a balliberális fakenews-gyárak virtuálisan meglincselték a kormánypárti politikust – a nyomozás lezárásáról viszont természetesen „elfelejtettek” beszámolni. Hamarosan komoly kártérítési perek indulhatnak ellenük...Eddig százan léptek ki a Jobbikból és még az is lehet, hogy Vona visszatér
Mirkóczki Ádám az ATV-ben beszélt arról, hogy az ő becslései szerint eddig százan léptek ki a Jobbikból. Bár szerinte ugyanannyian be is léptek. A Jobbik parlamenti képviselője egyáltalán nem tart szakadástól és cáfolta, hogy válságban lenne a pártjuk. Közben lassan az is körvonalazódni látszik, hogy Vona Gábor háttérbe vonulása valóban színjáték lehetett. Immár két meghatározó Jobbikos politikus is elejtette, hogy a volt pártelnök akár vissza is térhet a Jobbik élére.A Jobbik újra benyújtotta alaptörvény-módosító javaslatát
A Jobbik újra benyújtotta alaptörvény-módosító javaslatát pénteken a parlamentnek - közölte Volner János, a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.Kongó színházteremben fogadta Volner Jánost Nagykőrösön
Szépkorúak délutánjának házigazdája volt Volner János Nagykőrösön, a kongó színházteremben azonban csak mintegy negyvenen szerencséltették magukat – számol be az eseményről a Nagykőrős.ma. Mint megírtuk, Vona Gábor, jobbikos miniszterelnök-jelölt nemrégiben hasonló érdektelenséggel szembesült.Nyilvános a Jobbik országos listája is
A Jobbik közzétette országos listáját szerdán késő este. Vonát Volner János és Dúró Dóra követi a listán, Mirkóczki Ádám a nyolcadik, míg a másik szóvivő Jakab Péter a 15. helyen áll az országos listán.Volner (is) hazudik: az ügyészség nem nyomoz Vona Gábor ellen
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője hazudott, de minimum tájékozatlan volt, amikor kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy Vona Gábor ellen hatósági vizsgálat van folyamatban. Volner konkrétan azt mondta, hogy nemcsak az Állami Számvevőszék folytat eljárást a Jobbik ellen, hanem a háttérben folyik egy ügyészségi nyomozás is, amely Vona Gábor „bőrére megy”, ellene irányul és a pártelnököt még a választások előtt meg fogják gyanúsítani. Az ügyészség azonban portálunknak cáfolta, hogy lenne ilyen nyomozás...Ajánljuk még