volodimir zelenszkij
Zelenszkij ajánlatot tett Moszkvának, jöhetnek a béketárgyalások
Az ukrán energiainfrastruktúra elleni légitámadások befejezése lehet az első lépés a béketárgyalások megkezdéséhez Volodimir Zelenszkij szerint. Az ukrán államfő ezzel egyidejűleg alkuajánlatot is tett Moszkvának.Itt a vége: bejelentette lemondási szándékát az ukrán főügyész
Andrij Kosztyin ukrán főügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről kedden az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülése után, amelyet Volodimir Zelenszkij elnök az állami tisztségviselőknek kiadott, a hadkötelezettség megkerülésére alkalmas, hamis rokkantsági igazolások miatt hívott össze.Zelenszkij szerint Moszkva tart Kínától az észak-koreai katonák bevonása miatt
Oroszország tart attól, hogy Kína keményen fog reagálni észak-koreai katonák bevonására az ukrajnai háborúba - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, újságíróknak nyilatkozva.Zelenszkij a Vatikán segítségét kéri a "több ezer ukrán hadifogoly kiszabadításához"
Ukrajna számít a Vatikán és minden nemzetközi partner segítségére, hogy kiszabadítsák a még mindig orosz fogságban lévő több ezer ukránt - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn közösségi oldalain.Az ukrán elnök szerint a háborús helyzet „még instabilabbá válhat”.
„Új fenyegetésnek” nevezte vasárnapi videójában Volodomir Zelenszkij Oroszország és Észak-Korea együttműködését, amely az ukrán elnök szerint jócskán megnövelheti a háború eddigi volumenét. Mint Zelenszkij fogalmazott: a világ vezetői már nem hunynak szemet az aggasztó együttműködés felett, amelynek célja a háború eszkalálása. Az ukrán elnök szerint ugyanis egyre több szó esik az észak-koreai fegyverek Oroszországba való szállításáról és arról, hogyan viszonozhatja Moszkva ezt a segítséget.Zelenszkij atombombát akar
Az ukrán elnök bejelentette, hogy csak két lehetőséget lát országa győzelmére, az egyik az azonnali NATO-tagság, a másik pedig a nukleáris fegyver előállítása. Kijev szerint mindössze néhány hónapra vannak egy atombomba előállításától. Moszkva ezt semmiképpen nem fogja megvárni, hanem megelőző csapást mérhet az ukrán nukleáris létesítményekre.Adjatok fegyvert vagy atomháborút kezdünk! – Újabb lépés az ukrán "béketerv felé" (Videó)
Az ukrán elnök csütörtöki EU-csúcson tartott beszédének talán legizgalmasabb mozzanata az volt, hogy kijelentette: országa kész atomfegyvereket előállítani, ha a szövetségeseik nem fegyverzik fel őket kellőképpen. Csodás, békepárti nyilatkozat. A kérdés már csak az, hogy hol és hogyan kívánja ezeket bevetni, ha tényleg megtennék?Mark Rutte: a NATO azon dolgozik, hogy egyre közelebb hozza Ukrajnát a szövetséghez
A NATO azon dolgozik, hogy Ukrajnát egyre közelebb hozza a szövetséghez – mondta csütörtökön Mark Rutte, a szervezet főtitkára Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Brüsszelben.GEOrgPOLITIKA – Moszkva markáns reakciója Kijev „győzelmi tervére”
Zelenszkij „győzelmi terve”, amelyet tegnap nyilvánosan bemutatott mindent tartalmaz, kivéve a tűzszüneti tárgyalásokat és a béke elérését diplomáciai úton. Azonnali NATO-tagságot követel és nagy hatótávolságú rakétákat, hogy mélységi támadásokat hajtson végre Oroszország ellen. Egy ötlettárat láthattunk, amely kétségtelenül a harmadik világháborúhoz vezetne és nukleáris fegyverek bevetéséhez. Moszkva nem is késlekedett a válasszal.Ajánljuk még

















