volodimir zelenszkij
Giorgia Meloni meghívta Rómába az ukrán elnököt
A római jobboldali kormány teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt Giorgia Meloni, aki telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel kedden az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint.2022: az év, amikor rájöttünk, hogy mindent elveszíthetünk és semmi sem biztos – Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy „izgalmas” éven vagyunk túl, ami a külpolitikát illeti. Ha határozottabban és bátrabban akarjuk magunkat kifejezni, akkor érdemesebb talán az őrült, bizarr, félelmetes jelzőket használni, amikor 2022-ről beszélünk. Az idei év megmutatta nekünk, hogy nem vagyunk biztonságban, hogy a biztonságosnak hitt életünk és minden, ami szerintünk „tuti”, az egy pillanat alatt megszűnhet, összedőlhet és/vagy ellenünk fordulhat, és nincsen semmi, ami ne alakulhatna teljesen másként, mint ahogy várjuk vagy szeretnénk. Mindennek ékes példája az Ukrajna területén zajló háború, amit napokkal a kirobbanása előtt sem gondolt volna meg senki, az amerikai félidős választás, amely a biztosnak hitt eredményt meg sem közelítette, de ne felejtsük el, hogy rettegtünk egy majomhimlőtől is, amiből szerencsére nem lett nagyobb járvány, miközben Németországban szinte kisebbségbe kerültek a németek, a nyugati haladók pedig soha nem látott agresszióval támadták a normális dolgokat és mindent, amit szeretünk. Mivel év végén nem árt egy kis memóriafrissítés, ezért csináltunk egy kis gyűjtést az év „fénypontjaiból”, a legjobbra pedig szavazhatnak is, ha szeretnének.Ki ez a boszorka, aki érintéssel levette a rontást Zelenszkijről?
Ha csak a fenti képből indulnánk ki, azt hihetnénk, hogy az USA szintet lépett az Ukrajnának nyújtott támogatások tekintetében, és most már fegyverrendszerek biztosítása mellett a cigány átkoktól is megvédik az ukrán elnököt. S bár a képen szereplő hölgy nem az Azov-ezred Helena Blawatsky-ja, azért még nem lehetünk biztosak benne, hogy a napszimbólumokat rendkívül kedvelő ukrán nacionalisták nem reménykednek ugyanúgy a segítségében, mint történelmi elődjeik az Ahnenerbe munkásságában. Utánanéztünk!Megnéztük a Zelenszkij-showt Netflixen, hogy Önöknek már ne kelljen! – Különvélemény
A nagysikerű amerikai showman, David Letterman ezúttal Hollywoodot vitte a vendéghez, és nem a vendéget Hollywoodba. Ukrajnai körútját elnézve, az avatatlan szemek azt gondolhatják, hogy Kijev az új New York. Ön még nem látta? Kíváncsi, hogy mit üzen maga a show? Elmondjuk!GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij-Biden találkozó melegítőfelsőben, gránát a lehető legfurább helyen és tüntetések Afganisztánban
Joe Biden és Zelenszkij találkoztak Washington DC-ben. A találkozás egyrészt szimbolikus és jelzésértékű volt, hiszen az USA kormánya már minden lehető segítséget megadott és megad Ukrajnának. Ezzel a látogatással egy magasabb szintre emelték az amerikai-ukrán kapcsolatokat a nemzetközi politikában, másrészt Zelenszkij megmutatta, hogy van olyan bizalma a közvetlen környezetében és a hadsereg vezetésében, hogy nem fogják megpuccsolni távolléte alatt.Andrzej Duda lengyel elnökkel találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Lengyelországban
Andrzej Duda lengyel elnökkel találkozott a délkelet-lengyelországi Rzeszów város repülőterén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, washingtoni látogatásáról hazafelé tartva.Volodimir Zelenszkij az amerikai kongresszusban: az amerikaiak pénze befektetés
Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és demokráciába - jelentette ki az ukrán elnök az amerikai Kongresszusban tartott beszédében szerda este.Zelenszkij egy termék, semmi más
Hihetetlen izgalmakkal tarkítva, a tegnapi nap során Zelenszkij, ukrán elnök megérkezett Washingtonba, hogy ott Joe Biden amerikai elnökkel folytasson nyilvánvalóan gyümölcsöző, mindkét fél részéről a lehető legpozitívabb tárgyalásokat. A pozitív ebben az esetben természetesen azt jelenti, hogy fegyverekben és pénzben gazdag. Nagyon sok fegyverben és nagyon sok pénzben gazdag.Ajánljuk még

















