volodimir zelenszkij
Zelenszkij az európai országok segítségét kérte a tél átvészeléséhez
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte az európai országokat kedden, hogy segítsenek Ukrajnának leküzdeni az orosz támadások okozta energiaválságot, és megnevezte országa elsődleges szükségleteit. Az államfő erről a "Szolidaritás az ukrán néppel" elnevezésű konferencián beszélt; szavait a Telegram-csatornája közvetítette.GEOrgPOLITIKA – Putyin haláláról beszél Zelenszkij, miközben oszlophoz kötözik az oroszbarát ukránokat – Lehallgató készülék a macskában
Sikerült olyan mentességeket elérni Brüsszelben, hogy az Európai Unió Oroszországgal szemben készülő kilencedik szankciós csomagja ne veszélyeztesse Magyarország nemzeti érdekeit, így annak nem képezik részét újabb, energiaszektort érintő intézkedések – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hétfői ülés után.Zelenszkij: Ha Putyin meghal, vége a háborúnak
Volodimir Zelenszkij interjút adott David Lettermannek, amelyet a Netflix mutat majd be. „Ha Putyin már nem lesz, akkor nehéz dolguk lesz, a belpolitikával fognak foglalkozni, nem a külpolitikával” – így elmélkedett az ukrán elnök arról, hogyan alakulna az országa ellen Oroszország által indított háború sorsa, ha az orosz elnök elhunyna.Zelenszkij: Oroszország karácsonykor megkezdheti kivonni erőit Ukrajnából
Oroszország karácsonykor megkezdheti csapatainak kivonását Ukrajna területéről, és ezzel megmutathatja, hogy képes lemondani az agresszióról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7-országcsoport vezetőihez videokapcsolaton keresztül intézett beszédében.Biden ígéretet tett Ukrajna légvédelmének fokozására – A G7 vezetői 2 milliárd eurós fegyverszállítási megállapodásról tárgyalnak
Az Európai Unió külügyminiszterei és a G7-ek vezetői ma találkoznak, hogy megállapodjanak az Oroszországgal és Iránnal szembeni további szankciókról, valamint egy további 2 milliárd eurós (2,11 milliárd dollár) ukrajnai fegyverszállításról.Olajszagú ez a demokrácia! – Különvélemény
Amerika segít terjeszteni a demokráciát, Európa pedig cserébe fizikai euróra váltja a digitális dollárokat. Régi recept ez. Ahol demokráciát és nyugatias értékeket emlegetnek, ott előbb-utóbb felüti fejét az olajszag is.GEOrgPOLITIKA – Betonkarácsonyfa Speyerben – Biztosan jó az év emberének lenni?
A Time Magazin az év emberének választotta Zelenszkij ukrán elnököt. Ez igazából senkit sem lepett meg, ám ha visszapillantunk egy kicsit a múltba, akkor azért elég kétes figurákkal, sőt tömeggyilkosokkal is kell osztoznia ezen a „dicsőségen”. Egy brazil óvszergyártó is megtalálta Ukrajna első emberét, és fel is használta egy reklámhoz azzal a felirattal, hogy vannak emberek, akiknek nem kellene megszületnie.A Politico szerint Orbán Viktor csak Európa második "legbomlasztóbb" embere, mert Giorgia Meloni az első!
Természetesen Európa legmeghatározóbb emberei közé választotta a Politico a magyar miniszterelnököt, szerintük ugyanis az olasz kormányfő után, ő a második legbomlasztóbb ember a kontinensen. Vlagyimir Putyin például az álmodozók kategóriájába került, míg az év embere pedig nem meglepő módon Volodimir Zelenszkij lett, mint mindenütt másutt is.Ahogyan azt megjósoltuk, Zelenszkij lett az év gendersemleges embere a Time-nál
A címben nem ironizálunk, valóban erre számítottunk. Ki más is lehetne az év embere, mint az orosz medvével egyedül dacoló Ukrajna vezetője, a Krivoy Rog-i születésű, orosz anyanyelvű, jogász végzettségű, színészből lett elnök, Volodimir (született: Vladimir) Olekszandrovics Zelenszkij?Ajánljuk még
















