Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij-Biden találkozó melegítőfelsőben, gránát a lehető legfurább helyen és tüntetések Afganisztánban

Joe Biden és Zelenszkij találkoztak Washington DC-ben. A találkozás egyrészt szimbolikus és jelzésértékű volt, hiszen az USA kormánya már minden lehető segítséget megadott és megad Ukrajnának. Ezzel a látogatással egy magasabb szintre emelték az amerikai-ukrán kapcsolatokat a nemzetközi politikában, másrészt Zelenszkij megmutatta, hogy van olyan bizalma a közvetlen környezetében és a hadsereg vezetésében, hogy nem fogják megpuccsolni távolléte alatt.

Szégyen viszont, hogy egy melegítőfelsőben és katonai nadrágban jelent meg az ovális irodában és a kongresszus előtt. A minimális tiszteletet nem adta meg az amerikai politikusoknak és az amerikai népnek.

Zelenszkij elmondta, hogy győzni fognak, mert egységesek, és Ukrajna nem esett el annak ellenére, hogy sok gonddal küzd a háború miatt. Amerikai lapok már egyenesen Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt elnök találkozójához hasonlították Zelenszkij Washingtonban tett látogatását, amelyre a Pearl Harbor elleni japán támadás után került sor 1941, december 23-án. Biden elnök újabb katonai segítséget ígért, amely csomag tartalmazza a Patriot típusú elfogórakétákat is. Zelenszkij a Képviselőház és Szenátus együttes ülésén megköszönte a Kongresszus által korábban megszavazott pénzügyi és katonai támogatási csomagokat. Kifejtette, hogy harctéren az orosz erők fölényben vannak a lőszert és tüzérségi eszközöket tekintve, amit az Ukrajnának támogatásként szállított eszközök ellensúlyoznak ugyan, de megjegyezte, hogy ezek nem elegendők.

Elsőként az afgán Dzsalálábád városában tüntettek diákok a női hallgatók kizárása ellen a felsőoktatási intézményekről. Fiúk és lányok közösen demonstráltak a kelet-afganisztáni városban a tálibok az új oktatási törvény ellen, amely szerint csak férfiak szerezhetnek főiskolai és egyetemi diplomát. A kabuli egyetemen fegyveres tálibok akadályozták meg, hogy a női hallgatók bejussanak a campusra.

PestiSracok facebook image

Egy 88 éves férfi jelentkezett a touloni kórházban egy különös vészhelyzettel. A felvételi osztályon elmondta, hogy egy első világháborús gránát van a végbelében, de nincs veszély, mert hatástalanította. Az orvosok valóban meglátták a veszélyes tárgyat, és inkább kiürítették azt az emeletet, ahol a műtő van és kihívták a tűzszerészeket, akik azonosították a gránátot és megállapították, hogy nem áll fenn robbanásveszély. Az orvosok eltávolították a 20 cm hosszú és 6 cm átmérőjű eszközt. A kisebb sebészeti beavatkozást az idős férfi jól viselte.

Kínában ismét nagyon elharapózott a koronavírus-járvány és komoly hiány lépett fel láz és fájdalomcsillapítókból. A német kormány most Biontech vakcinákat küld a Kínában élő 20.000 német állampolgár oltására. A vírus ismételt megjelenésekor a kínai kormány újra bevezette a részleges kijárási tilalmat és a maszkviselést, ám országszerte hatalmas tüntetések törtek ki ezek ellen. A kormány enyhítette a szabályokat, ám ez a Covid-19 gyors terjedéséhez vezetett.

Oroszország nagyon sikeresnek ítélte meg az új Sarmat-2 ballisztikus interkontinentális rakétájának a tesztjét. Az orosz hadvezetés szerint a taktikai nukleáris robbanófejet is hordozni képes fegyver a világ bármely pontjára képes csapást mérni. A rakéta 25.000 km/h sebességre képes. Egy Kalinyingrádban kilőtt Sarmat-2 106 másodperc alatt elérné Berlint, ez kevesebb, mint 2 perc, Londont 202 másodperc alatt tudná megsemmisíteni. Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy hangsúlyt fektet az orosz rakéták és nukleáris fegyverek modernizálására.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.