volodimir zelenszkij
Zelenszkij elindult Washingtonba, miután az amerikaiak bejelentették, hogy a tervezettnél is több pénzt szánnak Ukrajnának
A háború óta (állítólag) először hagyja el Ukrajnát Zelenszkij elnök, aki Washingtonba utazik a CNN értesülései szerint. Nyilvánvalóan teljesen véletlen, hogy az utazás éppen egybeesik azzal a hírrel, miszerint a tervezettnél is több pénzt szán Ukrajnának az Egyesült Államok 2023-as költségvetése. Az afganisztáni fiaskó után tehát nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai belpolitika mégsem nőtte ki azt a sajátosságát, hogy az elnököket a külföldi intervencióik sikeressége alapján (is) ítélik meg. Ennek ékes példájaként a tervek szerint a Biden-adminisztráció aktuális belpolitikai kampánysegédje, az ukrán elnök a Kongresszus előtt fog majd felszólalni. A portál forrásai szerint Volodimir Zelenszkij már elindult Washingtonba.A frontra látogatott Bahmutnál az ukrán elnök
Előre be nem jelentett látogatást tett kedden a fronton, a Donyec-medencei Bahmutnál Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, dicsérve az ott harcoló katonák emberfeletti kitartását. A látogatásból nem maradhatott ki a forgatókönyveket idéző dramaturgia: véletlenül éppen akkor szólalt meg a tüzérség, amikor Zelenszkij elkezdte beszédét...Kijev szerint Oroszország megint elvesztett százezer embert
Kijev újabb hadijelentést adott ki, amelyben újra kifejtették, hogy Oroszország elvesztette minden katonáját. Mindez különösen érdekes annak a tükrében, hogy ukrán veszteségekről mindössze orosz források adnak jelentést. Ha tehát mindössze az ukrán és nyugati információkra hagyatkozunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a sebezhetetlen ukrán katonák már orosz nyugdíjasokkal harcolnak a fronton, hiszen Moszkva minden katonából kifogyott.Zelenszkij az irgalmasságra hivatkozva külföldi gyógykezelést kért a bebörtönzött egykori georgiai elnök számára
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi videoüzenetében azt szorgalmazta, hogy külföldön kapjon gyógykezelést Miheil Szaakasvili volt georgiai (grúz) elnök, aki hatalommal való visszaélés miatt börtönben ül.GEOrgPOLITIKA – Magyarokat fenyeget a maszkos ukrán náci
Kikerült az internetre egy videó, amelyben egy maszkos, terepruhába öltözött ukrán megfenyegeti kárpátaljai honfitársainkat. A beregszászi településtábla előtt álló személy a következőket mondta: „Ti ukrán földön vagytok. Tudunk mindenkiről, aki magyar útlevelet kapott. Tudjuk, ki kap támogatást Magyarországról. Jegyezzétek meg, mi eljövünk értetek, mi mindenhol ott vagyunk. Tudjuk, hol éltek, hol dolgoztok, hol tanulnak a gyermekeitek. Nagyon vigyázzatok!”A Netflix bemutatja: íme, Zelenszkij beszéde, amit a FIFA visszautasított
Az ukrán elnök legújabb Netflix-sorozatok forgatókönyvébe illő beszédét sajnos nem mondhatta el a katari focivébé döntőjén, de ez természetesen nem jelentette, hogy lemaradunk Zelenszkij gondos dramaturgiával előkészített felszólalásáról. Az Online.ua által megosztott videóban igazi szívhez szóló felszólalást hallhatunk, bár azért reménykedünk benne, hogy a Super Bowl half time show-jára már valami egyedibbel készülnek a forgatókönyvírók.Zelenszkij: egy nap alatt csaknem hatmillió embernél kapcsolták vissza az áramot
Egy nap leforgása alatt csaknem hatmillió ukrajnai lakos otthonába kapcsolták vissza az áramot, a vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében.Rabiot és Upamecano igen, Zelenszkij nem szerepelhet a vasárnapi vb-döntőn
Adrien Rabiot és Dayot Upamecano is felépült betegségéből, így mindketten részt vettek a vasárnapi, Argentína elleni világbajnoki döntőre készülő francia labdarúgó-válogatott csütörtöki edzésén. A FIFA viszont állítólag visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kérését, hogy a vasárnapi világbajnokság döntője előtt a béke üzenetéről beszéljen videóüzenetben.Ajánljuk még

















