vonatbaleset
A szlovákiai baleset miatt még ma is változik egyes vonatok közlekedése
A csütörtöki vonatbaleset miatt pénteken a Pozsony, Párkány felől érkező Metropol EuroNight (EN 477) Rajkán lép be Magyarországra, és Vác érintése nélkül, várhatóan több órás késéssel, a Keleti pályaudvarra érkezik - közölte a Mávinform az MTI-vel.Autóbusszal ütközött egy Budapestre tartó gyorsvonat, többen meghaltak (Frissítve: nincs magyar áldozat)
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben négy ember meghalt, öten pedig megsebesültek - közölte a szlovák mentőszolgálat.Megrázó felvétel került elő az adácsi vonatbalesetről (18+ Videó)
Sem a jelzőlámpa, sem a félsorompó nem működött annál a vasúti átkelőnél, amelynél egy teherautó ütközött egy vonattal Adácson kedd reggel. A balesetről egy elég durva felvétel került a Tények birtokába – írja a Magyar Nemzet.Görögországban a tavalyi súlyos vonatbaleset első évfordulójára emlékeztek – Felelősöket máig nem neveztek meg
Görögországban az állam történetének legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségének első évfordulójáról emlékeztek meg szerdán: az egy évvel ezelőtti, emberi mulasztás okozta balesetben 57 ember vesztette életét, 180-an pedig megsérültek, és a felelősöket máig nem nevezték meg.Lázár János a mai vonatbalesetről: első az emberélet, második a felelősség kérdése – Megdöbbentő fotók érkeztek
Tehervonat ütközött össze egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban, a balesetben többen megsérültek – közölte honlapján a Mávinform. Lázár János is megszólalt az ügyben. A miniszter kijelentette: első az emberélet, második a felelősség kérdése.Inkább a biztos halált választotta, de nem hagyta magára feleségét a gödi vonatbaleset áldozata
Együtt halt meg egy 90 éves férfi és 83 éves, mozgássérült felesége szerda délután a Dunakeszi és Göd közötti vasúti átjáróban. A házaspár autója ugyanis a síneken robbant le és a nő nem tudott kiszállni az autóból. A férje nem akarta magára hagyni az asszonyt, ezért visszaült mellé a járműbe. Esélyük sem volt a vonattal szemben, azonnal meghaltak.Kisiklott egy vonat Pakisztánban, többen meghaltak (Videó)
Kisiklott egy vonat vasárnap Pakisztán déli részén, és a balesetben legkevesebb 30 ember meghalt és mintegy hatvanan megsérültek - közölték a helyi hatóságok.Halálos vonatbaleset okozása miatt ítéltek egy nőt fogházbüntetésre
Tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy nőt, aki tavaly nyáron vonat elé hajtott autójával, öccse pedig meghalt a balesetben - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.Ajánljuk még

















