vörösterror
Végre! Már nem a vörösterrorista Szabó Ervin nevét viseli egy közterület! – Jöhet a könyvtár átnevezése?
Nagyszerű hír érkezett Pápáról: az önkormányzat tegnap (azaz csütörtökön) átnevezte az eddigi Szabó Ervin utcát Tisza Kálmán utcára. Szabó Ervin szélsőbaloldali anarchista, terrorista volt, aki Tisza István miniszterelnök meggyilkolását tervezte. Szabóról a kommunisták nevezték el a budapesti könyvtárhálózatot. Hogy a könyvtárak szégyenszemre miként viselhetik még ma is, ráadásul tíz évnyi nemzeti kormányzás után ennek az alaknak a nevét, rejtély. Mindenesetre ami Pápán történt, biztató: úgy tűnik, megtört a jég, és elindulhat végre az a tisztulási folyamat, amelynek végén Magyarország összes közterületéről, intézményéről lekerülhet Szabó Ervin neve. Úgy legyen!Kövér László a Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatásán: Nem hagyjuk beteljesedni az ellenünk elkövetett bolsevista bűnöket (képgaléria+videó)
A bűnök nem akkor teljesednek be, amikor elkövetik azokat, hanem akkor, amikor elfelejtik – ezekkel a szavakkal emlékezett Kövér László házelnök a vörösterror áldozataira a Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatásán. A hatalmas kő szoborkompozíció nyáron készült el, az eredeti emlékmű mása.Handó: A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével a Szolnoki Törvényszék
A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével – a száz évvel ezelőtti tragikus események kerek évfordulóján – a Szolnoki Törvényszék – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken, Szolnokon.Kódolt vörösterror: „kikerülnék” a „politikai realitásokat” a kommunisták
Nem láttunk még olyan kommunistát, aki meg tudna békélni a hatalomtalansággal. Ugyanakkor olyat se láttunk még, amelyik belátta volna az eltelt évszázad hibáit, és ne a kifosztás, az erőszak meg az akasztás lenne az első ötlete, amikor a hatalom megkaparintásáról ábrándozik. Sőt, az egyetlen ötlete. A magyar közönség számára a Mérce nevű mozgalmi faliújság igazolja nap, mint nap, hogy ezek ugyanazok a kommunisták. Ők mentegetik a frusztrációikat gyilkosságokkal levezető vörös terroristákat, ők heccelik szüntelenül a szegényeket a jómódúak gyűlöletére, és ők értekeznek rendszeresen a szükséges forradalmi erőszakról. Ahogy most maga a portál főszerkesztője; igaz, annyi vér nincs a tökében, hogy nyíltan kimondja, mire vágyik.Parlamenti mandátumáról is lemondott Hegedűs Lórántné, aki elfogadhatatlannak tartja a vörösterror szellemiségének felélesztését
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról a Jobbikból és annak frakciójából február végén kilépett Hegedűs Lorántné. A képviselő azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy nem kívánt független képviselőként dolgozni, nehogy "a látszattevékenységet, vagy destrukciót folytatókkal" bárki is egy platformba sorolhassa.Ha Kun Bélát valóban agyonverik, elmaradt volna a vörös terror?
A cím álkérdés, a válasz nyilvánvalóan: nem. Vagyis nem valószínű. Ma, csütörtökön száz éve, hogy 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és elkezdődött a vörös terror, amely után a szakadék szélére került az ország. Most egy olyan epizódot mutatok be, amely Kun Béláék hatalomra jutását segítette. 1919 februárján a magyar sajtó Kun agyonveréséről, meglincseléséről írt, és mártírt, hőst faragott a későbbi hóhérból. A rendőrök valóban megverték a februári véres tömegtüntetés fő felelőseként toloncházba zárt Kunt, de messze nem úgy, mint ahogyan azt megírták. Az ügy főszereplője a korszak sztárújságírója, Tarján Vilmos, aki elképesztő hőskölteményt írt Kunról és a többi bolsevikról. Egy olyan cikket mutatok be, amely valóban befolyásolta hazánk történelmét. És nem a jó irányba...Jánosi Katalin: Egyelőre nem tudok megszólalni...
Egyelőre nem tudok megszólalni – kommentálta a Nagy Imre-szobor elszállításának hírét Facebook-bejegyzésében Jánosi Katalin, a mártír-miniszterelnök unokája. A Nagy Imre Társaság közössége pénteki közleményében jelentette be, erélyesen tiltakozik Nagy Imre szobrának méltó helyéről, a Vértanúk teréről történő eltávolítása ellen. Ismert, a szobor helyére az 1918-19-es vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét fogják visszaállítani, amely eredetileg állt ott. Nagy Imre szobra a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészére kerül át.Sajtóklub: A vörösterror ágyazott meg Trianonnak, a többség joga, hogy helyreállítsa az emlékművét
Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a kisebbségek jogát az emlékezésre és az emlékművek állítására, de ők is tartsák tiszteletben a többség jogát erre – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a legutóbbi Sajtóklubban, ahol a műsorvezető Bayer Zsolt arról kérdezte őt és Huth Gergelyt, illetve Szentesi Zöldi Lászlót (a videón 29:50-től), hogy miért őrjöng az Index.hu a vörösterror áldozatainak emlékművének helyreállítása miatt. Az eredetileg 1934-ben felállított emlékmű az „A nemzet vértanúinak, 1918-19” feliratot viselte. A műsorban elhangzott: végre helyreáll a történelem, hiszen a kommunista ősbűnnek végre lesz emlékműve, Nagy Imre szobra pedig Marx és Engels egykori monumentális szobra helyére kerülhet a Jászai Mari térre.Ajánljuk még