Kódolt vörösterror: „kikerülnék” a „politikai realitásokat” a kommunisták
Nem láttunk még olyan kommunistát, aki meg tudna békélni a hatalomtalansággal. Ugyanakkor olyat se láttunk még, amelyik belátta volna az eltelt évszázad hibáit, és ne a kifosztás, az erőszak meg az akasztás lenne az első ötlete, amikor a hatalom megkaparintásáról ábrándozik. Sőt, az egyetlen ötlete. A magyar közönség számára a Mérce nevű mozgalmi faliújság igazolja nap, mint nap, hogy ezek ugyanazok a kommunisták. Ők mentegetik a frusztrációikat gyilkosságokkal levezető vörös terroristákat, ők heccelik szüntelenül a szegényeket a jómódúak gyűlöletére, és ők értekeznek rendszeresen a szükséges forradalmi erőszakról. Ahogy most maga a portál főszerkesztője; igaz, annyi vér nincs a tökében, hogy nyíltan kimondja, mire vágyik.
A kommunizmus azoknak való, akik nem bírják a valóságot. Jámbor Andrást zavarja a valóság, zavarja, hogy a magyar politika kiindulópontja mindenki számára Orbán Viktor, hiszen a kormányoldalon ő a hatalom elsődleges letéteményese, a cselekmények fő mozgatórugója, míg az ellenzéki oldalon is ő határoz meg mindent, hiszen minden cselekvés az ő leváltását célozza. Eddig érthetőek Jámbor érzései, hiszen ez az ellenzéki oldalon sokakat zavar, de hát amíg nem tudnak életképes, vonzó, az ország számára előnyös alternatívát felkínálni, addig úgy fest, hogy a többség nem kér belőlük. És ahogy egyre tehetetlenebbül, egyre dühödtebben vergődnek a sorban befuccsolt csodálatos ötleteik után, egyre kevésbé gondolja úgy a nép, hogy bármit érdemes várnia ezektől a szerencsétlenektől.
Szóval, amit Jámbor András érez, azt nem egyedül érzi; amit azonban megoldásként felkínál, odáig csak a Mércén bölcselkedő reménybeli Lenin-fiúk szoktak elmerészkedni. A szövege a Magyarországon közismert kódolt beszéd tankönyvi esete, csakhogy az általában felmerülő kódolt zsidózás helyett ez most kódolt vörösterror.
Ennek a kódolt beszédnek a kulcsfogalma a „politikai realitások”, mint ellenségkép.
A politikai realitások
A mai magyar politikát sok politikai realitás tartja fogságban, de leginkább az Orbán Viktor nevű politikai realitás – írja, és felteszi a kérdést, hogy ez jó-e nekik:
A politikai realitások, amik keretet adnak a politikai gondolkodásnak és politikai cselekvésnek vajon azt segítik elő, hogy megoldódjanak az ügyeink, vagy inkább nehezítik ezt? <…> ha ezeket a politikai realitásokat mind figyelembe vesszük, akkor biztosan nem fog olyan rendszer születni, amivel elégedettek lennénk.
Bravúrosan érzett rá Jámbor András, hogy nekik ez nem jó. Az ő és komcsi elvtársai ügyeinek megoldása ugyanis aligha szándéka a magyar kormánynak, ahogy feltehetően az sem szerepel a kormány céljai között, hogy olyan rendszert hozzon létre, amellyel a kommunisták elégedettek lennének. Sőt, a kormány kommunikációjából kiindulva nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a céljai homlokegyenest ellenkeznek a kommunista elképzelésekkel és vágyakkal. Nekünk, a magyar nép többségének ez jó, a kommunistát azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjon olyasmibe, ami a többségnek megfelel, őt viszont távol tartja az áhított hatalomtól.
„Végiggondolni” és „kikerülni” őket...
Azt tehát már tudjuk, hogy kik azok a „politikai realitások”. Ők a Fidesz-KDNP kormányzat tagjai, és mindazok, akik így vagy úgy köthetők hozzá: elsősorban a miniszterelnök, továbbá a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, osztályvezetők, képviselők, polgármesterek, helyi pártszervezők, a Fidesz értelmiségi és gazdasági holdudvarának tagjai. Bizonyára a jobboldali újságírókat is ebbe a körbe sorolja. Őket mindnyájukat akarja „nem figyelembe venni” Jámbor András:
Ezért van szükség megszabadulni a politikai realitásoktól, szükség lenne álmodozni és cselekedni. <…> Érdemes lenne végiggondolni, hogy milyen realitások béklyózzák meg a közéletet, és azok hogyan kerülhetőek ki.
Végiggondolni, hogy kik az ellenséges „politikai realitások”, és megszabadulni tőlük – milyen szép forradalmi gondolat. Egy jó kis listázás, az kéne, mi? Egy új kuláklistára végiggondolni minden reakcióst, hogy a kommunisták kapásból tudják, mely politikai realitásokat kell penészes börtönpincékben agyonverni, összedrótozott kézzel felakasztani, arccal lefelé elföldelni a meszesgödörbe, vagy évekre-évtizedekre bebörtönözni, ellehetetleníteni, tönkretenni.
Ezek ugyanazok
Ennyit változtak tehát a kommunisták, akik már korábban is többször „végiggondolták”, majd „kikerülték” a „politikai realitásokat”.Fery Oszkár csendőrtábornok politikai realitást például legondolták egy iskola alagsorába, ahol három nap kínzás után halt bele a kikerülésbe. Idősebb és ifjabb Hollán Sándort éjszaka gondolták ki az otthonukból a Lánchídra, ahonnan a Dunába kerülték ki őket. 1919 tavaszán és nyarán az emberek döbbenten szembesültek azzal, miféle lény a kommunista, amikor százával kerülték ki a fellógatott vagy agyonlőtt politikai realitásokat Szamuely Tibor és Cserny József legényei. 1947-től, majd ’56 után aztán magasabb fokozatba kapcsoltak, tízezerszám gondolták végig a politikai realitásokat, akik közül több százat bitófán vagy egyszerű agyonveréssel kerültek ki.
Aztán amikor már annyi politikai realitást kerültek ki, hogy senki sem mert szembeszállni velük, akkor a saját politikai realitásaikat helyezték el az államigazgatás összes szintjén. Persze olykor saját maguk közül is végiggondoltak és kikerültekegyeseket, de ezekben az esetekben legalább nem történt tragédia. És ezek az újonnan tisztségbe helyezett politikai realitások már megfelelőek voltak nekik, olyanok, akik a kommunisták ügyeivel törődtek, és olyan rendszert működtettek, amellyel ők elégedettek lehettek. A céljuk pedig most is csupán ennyi, és a megvalósításra sincsenek újabb ötleteik, csak virágnyelven adják elő, hogy megint bepalizzanak néhányakat.
A padlássöprést az újraelosztás radikális átgondolásának nevezik, a vörösterrort pedig a politikai realitások kikerülésének.
