A WHO a járványhelyzet romlásától tart AfrikábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 18. A "legrosszabbra kell számítani" a koronavírus-járványhelyzetet illetően Afrikában, ahol a lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig a vírus ellen – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A WHO szerint a G7 megkésve kínál túl kevés vakcinátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 15. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint gyorsabban terjed a világban a koronavírus-járvány, mint a vakcinák szétosztása, s a világ hét legfejlettebb államának (G7) múlt hétvégi londoni tanácskozásának egymilliárd extra vakcinaadagról szóló felajánlása a legszegényebb országoknak a februárban ígért százharmincmillió után egyszerűen nem elegendő.
Koronavírus: az indiai mutáns negyven százalékkal fertőzőbb, mint a britPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 7. Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.
A WHO szerint az Indiában megjelent variánsnak csak az egyik változata aggasztóPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 2. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte: a koronavírus először Indiában megjelent B.1.617-es variánsának csak a delta, B.1.617.2-es mutációja számít aggodalomra okot adónak, a másik kettő nem. A WHO heti járványügyi jelentése szerint a B.1.617.2-höz képest alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg a többi változatnál.
A WHO hitelesítette a második kínai vakcinát is, a SinovacotPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 1. Hitelesítette a koronavírus elleni második kínai vakcinát, a pekingi Sinovac Biotech gyógyszergyár által kifejlesztett védőoltást az Egészségügyi Világszervezet (WHO), lehetővé téve ezzel annak sürgősségi felhasználását, ami elsősorban a fejlődő országok számára jelenthet újabb segítséget. A WHO sürgősségi listája útmutató a nemzeti gyógyszerfelügyeleti hatóságok számára a termék hatásosságát illetően. A listára való felvétel egyben lehetővé teszi a kis és mérsékelt jövedelmű országok vakcinával való ellátására a WHO által létrehozott Covax program keretében történő felhasználást is. A Covax súlyos ellátási gondokkal küzd, miután India a saját súlyos járványa miatt felfüggesztette az exportot.
Ezentúl görög betűkkel jelöli a koronavírus variánsait a WHO, hogy a földrajzi eredetű elnevezések ne sértsék senki érzékenységétPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 1. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy új rendszert vezetnek be a koronavírus-variánsok elnevezésére, és ezentúl görög betűket fognak alkalmazni az egyes típusok jelölésére – írta a BBC. A brit variánsnak nevezett mutáns lesz ezentúl az alfa, a dél-afrikai a béta, míg a jelenleg legtöbb problémát okozó indiai a delta. A WHO szerint ez egyszerűsíteni fogja a vírussal kapcsolatos egyeztetéseket és bejelentéseket, ráadásul segíthet megszüntetni egyes stigmákat, melyeket a közvélemény a földrajzi nevek miatt köt a variánsokhoz.
Óriásit tévedett a WHO: akár nyolcmillió is lehet a koronavírus következtében elhunytak számaPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 21. Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentéséből, amely szerint a Covid-19-cel közvetlenül vagy közvetve összefüggő halálesetek valódi száma akár hat-nyolcmillió is lehet.
Negyedik hullám – A WHO szerint Európának nem kellene kétszer ugyanazt a hibát elkövetniePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 21. A vakcinák védenek a vírusvariánsok ellen, de a nagyobb mobilitás több fertőzéshez vezethet. Nem kellene ugyanazt a hibát elkövetni, mint tavaly ilyenkor, ami egy újabb hullámhoz vezetett – figyelmeztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európát.
Ausztria is elfogadja a kínai vakcinátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 18. Hétfő este Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az ország elismeri a Sinopharm-oltást is, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a kínai vakcina vészhelyzeti alkalmazását, így mindenki kaphat zöld kártyát az országban, akit Sinopharmmal oltottak – hívta fel rá a figyelmet az Origo.
Kásler Miklós: A kormány jól döntött, hogy elkezdte a Sinopharm-vakcina alkalmazásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 15. A magyar kormány jól döntött, hogy elkezdte a Sinopharm-vakcina alkalmazását; ezt erősítette meg múlt héten a WHO is, de nem is tehetett mást – mondta Kásler Mikós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben videósorozat legújabb részében.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.