xxi. század intézet
XXI. Század Intézet: egyre inkább radikalizálódik a baloldal
Az ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiránsok vitájának nevezett kampányeseményen minden aspiráns világossá tette, hogy egy esetleges választási győzelem után semmilyen jogfolytonosság nem lesz akadálya a kormányzásnak. Megfigyelhető volt, hogy a miniszterelnök-jelölt-jelöltek az eddigieknél is radikálisabb politikai leszámolással fenyegetőznek és olyan félelemkeltésre alkalmas kijelentéseket tesznek, ami veszélyezteti a jogbiztonságot és a társadalmi békét – írta elemzésében a XXI. Század Intézet.Miközben Soros Sztárközgazdásza látszólag marhaságokat ír, sose felejtsd el, hogy létezik a NAGY TERV
Az, hogy a George Soros szócsöveként (is) működő Project Syndicate oldalán megírja a Sztárközgazdász, hogy Magyarországot ki kell zárni az unióból, majd utána mindjárt a lengyeleket is, nem mondható túlzottan meglepő eseménynek. Ám az, hogy a Sztárközgazdász párhuzamot von a Talibán és Magyarország között, enyhén szólva is ijesztő, ugyanakkor sértő és gyalázatos. Daron Acemoğlu professzor, azaz a Sztárközgazdász szerint ugyanis az afgán misszió kudarca bebizonyította a Nyugat számára, hogy külső erővel nem lehet demokráciát építeni. Így Magyarországon sem kellene ezt erőltetni. Jól értjük? Eddig tényleg a Nyugat építette volna erőszakkal Magyarországon a demokráciát? Soros és társai tényleg tudnak még mélyebb mocsokban tapicskolni.Most rehabilitálják Gyurcsányt... Nem kicsit, nagyon!
Számos oka, célja és eredménye van az ellenzéki összefogásnak és persze az előválasztásnak. Az Orbán-ellenes szavazók mozgósítása (aminek hatékonysága meglehetősen kétséges) mellett azonban méltatlanul keveset beszélünk arról a tisztítótűzről, amin Gyurcsány Ferenc megy át éppen. Mert nem csupán a Jobbik rasszista bűneit bocsájtotta meg a baloldal, hanem a Gyurcsány Ferenc által 2010 előtt elkövetett bűnöket is. A hazugságokat, az őszödi beszédet, a rendőrattakot, az államcsődöt, a megszorításokat. 2006-ot is. Gyurcsány Ferenc volt, van és lesz – köszönhetően a totális ellenzéki összefogásnak és az összefogást legitimáló előválasztásnak. Ezt pedig azoknak is érdemes végiggondolniuk, akik az elmúlt évben a Gyurcsány nélküli baloldalnak szurkoltak.Karácsony csak egy bábu Gyurcsány színpadján
Karácsony Gergely az LMP-hez, a Jobbikhoz és a Momentumhoz hasonlóan azt ígérte, hogy leszámol a régi baloldali elittel, megújítja a baloldalt és elhatárolódik a Gyurcsány Ferenc fémjelezte MSZP–DK-féle posztkommunista politikai garnitúrától. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be: Karácsony Gergelynek és az újbaloldali pártoknak köszönhetően az egyszázalékos MSZP ismét bejuthat a parlamentbe, ahol erején felül képviseltetheti magát, Gyurcsány Ferenc pedig már most is a baloldali térfél vezetője. A DK így az előválasztásnak nevezett kampányesemény legnagyobb nyertese: Gyurcsány Ferenc a „nép akaratára" hivatkozva a politikai élet maghatározó szereplője maradhat, pártja pedig a legnagyobb frakcióval rendelkezhet 2022-től a baloldali térfélen. Nem meglepő tehát, ha a jelöltek kiválasztásában is maradéktalanul Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült - írja elemzésében a XXI. Század Intézet.XXI. Század Intézet: Karácsony Gergely kapkodása miatt közlekedési válság alakult ki
A 2019-es önkormányzati választások után a főváros irányítását – a főpolgármester ígéretével szemben – nem egy új politikusi generáció, hanem a Gyurcsány-kormányok meghatározó tagjai és háttéremberei vették át - írta a XXI. Század Intézet legújabb elemzésében.Ideológiai kérdések alapján dőlhet el a választás
A baloldali szivárványkoalíció Orbán Viktor démonizálásától és az ideológiai kérdések előtérbe helyezésétől remél politikai hasznot, miközben a választók jövőképet, víziót várnak el a pártoktól – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy véli, a baloldal inkább a materiális kérdésekre fogja fókuszálni kampányát, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Kiszelly Zoltán pedig kijelentette, akkor fogják az ideológiai témák dominálni a kampányt, ha az emberek rájönnek, hogy a különböző értékek hogyan befolyásolják az életüket.A Jobbik baloldali támogatói is kezdenek felszívódni, amióta a párt megszavazta a pedofilellenes törvényt
Több közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy a Jobbik 2018-as szavazóinak túlnyomó része már a Fideszt támogatja, míg Jakab Péter a botránypolitizálásával főként a Momentumtól és a DK-tól szívott el támogatókat – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője a Magyar Nemzetnek.XXI. Század Intézet: Felfalja az MSZP-t a DK
A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja azt a történelmi átrendeződést, amelynek során Gyurcsány Ferenc pártja átvette az MSZP vezető helyét a baloldalon, továbbá azokat az okokat vizsgálja, amelyek oda vezettek, hogy számtalan meghatározó szocialista politikus és az MSZP-árvák mellett a párt egykori elnöke is a Demokratikus Koalícióban látja jövőbeni karrierjének lehetőségét.XXI. Század Intézet: Gyurcsányék adót emeltek, a Fidesz-kormány csökkentette az emberek terheit
A XXI. Század Intézet legújabb, A kormány adót csökkent, a baloldal megszorításra készül című elemzését épp a minap tette közzé. Az elemzésben többek között kitérnek arra, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt 11 évben jelentősen csökkentette a lakosság adóterhelését. Egyebek mellett ennek hatására csökkent a szegénység Magyarországon, nőtt az ország mozgástere, fehéredett és válságállóvá vált a gazdaság.Ajánljuk még