xxi. század intézet
Deák Dániel: A járvány okozta válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az EU
Válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az Európai Unió; a 2008-as gazdasági válságból, a 2015-ös migrációs válságból és a koronavírus-járványból is látszik, hogy csak nemzetállami szinten lehet sikeresen kezelni a krízishelyzeteket – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője pénteken, az M1 aktuális csatornán.XXI. Század Intézet: Magyarország rendkívül jól vizsgázott az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően
Magyarország rendkívül jól vizsgázott az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, és nálunk az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek száma, illetve jóval kevesebben hunytak el arányaiban a járvány következtében, mint a sokkal gazdagabb nyugat-európai vagy dél-európai országokban – állapította meg Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő Facebook-videoelemzésében.Magyarország éllovas a járvány kezelésében
Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál – derült ki a XXI. Század Intézet tanulmányából. Az Európai Unió tagállamainak koronavírus-járványra vonatkozó adatait összegző elemzésében Deák Dániel rámutatott: a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, ott százezer lakosra több, mint hatszáz koronavírusos eset jut, de Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is kiugróan magas a megbetegedettek aránya a lakosságszámhoz viszonyítva – írta a Magyar Nemzet.XXI. Század Intézet: Magyarország éllovas a járványkezelésben
A járvány kitörése óta az ellenzéki pártok és sajtótermékek rendre kritizálják a kormány járványügyi intézkedéseit, többször azt állították, hogy azok nem elegendőek vagy nem megfelelőek. Van olyan ellenzéki politikus is, aki szerint a halálozások száma arányaiban Magyarországon a legmagasabb az egész világon. A XXI. Század Intézet a tisztánlátás érdekében összesítette a fertőzöttek, az aktív esetek és a halálozások számát az Európai Unió tagállamaiban, amelyből kiderül, hogy az ellenzéki állításokkal szemben hazánk kezelte az egyik leghatékonyabban a járványt, hiszen Magyarországon van a lakosságszám arányában az egyik legkevesebb fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál. Arányaiban a legtöbben Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban hunytak el a koronavírus-járvány következtében – írja a XXI. Század Intézet elemzésében.XXI. Század Intézet: "Nemzetközi brigádok" célkeresztjébe került Magyarország
"Nemzetközi brigádok" célkeresztjébe került Magyarország – állapította meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében.XXI. Század Intézet: Nem igazak a liberális kritikák, EU-konform a magyar rendkívüli jogrend
Nem igazak, hogy a magyar koronavírus-törvény határozatlan időre ad korlátlan felhatalmazást a kormánynak, s az sem, hogy a magyar rendelkezések nem illeszkednek az európai gyakorlatba – fogalmazta meg legújabb elemzésének összegzését a XXI. Század Intézet.Koronavírus – Ellenzéki aknamunka kontra sikeres védekezés (A XXI. Század Intézet videoelemzése)
Az ellenzéki aknamunka ellenére is sikeresek a magyar intézkedések a koronavírussal szemben címmel készített videoelemzést Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A beszámoló szerint sorra jelennek meg a félrevezető álhírek a hazai és a nemzetközi sajtóban Magyarországgal szemben, amelyeknek a célja a kormány cselekvőképességének rombolása. Kiemelte: a CNN után már az Európai Parlament hivatalos álláspont-tervezetében is az az álhír jelent meg, miszerint felfüggesztették a parlament működését Magyarországon. Mindez szerinte az ellenzéki politikusok aknamunkájának az eredménye, akik a belpolitikai kudarcaik után most nemzetközi lejárató kampányt generáltak. Deák Dániel hangsúlyozta: a cselekvőképes és határozott kormányzati döntéseknek köszönhetően az adatok alapján Európában nálunk az egyik legalacsonyabb a koronavírusos megfertőződések aránya, illetve a lakosságszámhoz viszonyítva a halálozások aránya is jóval elmarad a magyar koronavírus-törvényt támadó országok – így például a spanyolok, a belgák, az olaszok, a franciák vagy a hollandok – ugyanezen mutatóitól. Az elemző beszélt Karácsony Gergely hanyagságáról is, amelynek eredményeként kirobbanhatott a járvány a fővárosi fenntartású idősek otthonában.XXI. Század Intézet: Liberális támadás zajlik a Fidesz ellen az Európai Néppártban
Amióta a 2015-ös migrációs válságot követően a Fidesz fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben, az Európai Néppárt (EPP) liberális tagjai támadják a magyar kormánypártot – írta a XXI. Század Intézet csütörtökön közölt elemzésében.A balliberális válságkezeléssel ellentétben most biztonságban van a nemzeti vagyon
Míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az Orbán-kormány még a mostani válságos időszakban is megvédi a nemzeti tulajdont, nem hagyja, hogy a gazdasági válsággal visszaélve külföldiek felvásárolják a magyar cégeket – hangsúlyozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő videoelemzésében.Ajánljuk még