zsarolás
Álrendőrt fújtak le dezodorral, aki négyezer forintot kért el egy vásárlótól szabálytalan maszkhasználat miatt
Dezodorral fújt le egy eladó egy magát rendőrnek kiadó férfit Hajdúsámsonban, miután az négyezer forintra büntette egy vásárlóját szabálytalan maszkhasználat miatt – írja az atv.hu.Férfi álnévvel zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony
Hamis internetes profillal, gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a harminckét éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével. Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére.Letartóztatták a párost, amely egy örökség megszerzéséért több embert fogva tartott
Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit és nőt, aki tavaly decemberben több napig fogva tartotta az őket befogadó embereket, hogy hozzájuthasson az egyikük által örökölt nyolcmillió forinthoz – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.Nyolcmillió forintért napokig tartottak fogva és bántalmaztak két férfit Budapesten
Elfogott a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik több mint egy hétig tartották fogva és bántalmazták két lakótársukat decemberben Budapesten, miután tudomást szereztek egyikőjük nyolcmillió forintos örökségéről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.Kábítószer-kereskedelem és zsarolás: ismerőseinek árulhatta a drogot az MSZP volt óbudai képviselője
Decemberben folytatódik az MSZP egykori óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba büntetőpere a bíróságon. A szocialista politikust a nyomozó ügyészek 2017 végén zsarolással, ügyvédi visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították, majd vádolták meg. Ha a bíróság megállapítja Simonka bűnösségét, hosszú évekre rács mögé kerülhet a vád szerint a barátait droggal ellátó politikus.Varga Judit spanyol lapnak: az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől
Az ABC című spanyol konzervatív napilap Az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől címmel közölt interjút Varga Judit magyar igazságügyi miniszterrel pénteken.Célkeresztben a magyarok és a lengyelek – Soros a V4-ek szétrobbantására készül?
Soros György Magyarország és Lengyelország megbüntetésének fontosságát hangsúlyozta a Project Syndicate hasábjain. A tőzsdespekuláns kijelentésre több politikus, így Gulyás Gergely, Kovács Zoltán és Hollik István is reagált, de olvashattunk elemzést a XXI. Század Intézet oldalán is arról, Soros György vajon miért éppen a V4-országokban igyekszik feszültséget kelteni.Politikai nyomásgyakorlás: kiéheztetné Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió
Várjuk a német soros elnökség újabb javaslatát, ezúttal olyat, ami nem szegi meg az uniós szerződéseket— fogalmazott Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután Lengyelország és Magyarország is jelezte, egy javaslatot sem fognak megszavazni, ami a jogállamiságot használná politikai fegyverként. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az eset kapcsán rámutatott, hogy az uniónak még csak nincs is jogállamiság-definíciója.Ajánljuk még