Pesti Srácok

Csütörtökön újra bíróság elé áll Czeglédy Csaba

Csütörtökön újra bíróság elé áll Czeglédy Csaba

Fontos mérföldkőhöz érkezik a héten a 6 és félmilliárdos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő Czeglédy-per. Bár az elmúlt két évben Gyurcsány ügyvédje trükkök százait vetette be, hogy akadályozza, húzza az eljárást, Czeglédy Csaba a héten, három évvel az után, hogy őrizetbe vették, bíróság elé áll, méghozzá elsőrendű vádlottként – bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás vádjával. Mivel Czeglédyt korábban adócsalás és okirathamisítás miatt kétszer is elmarasztalták, visszaesőként és főként a bűnszervezetben való elkövetés miatt akár 20 évet is kaphat. A héten egyébként nem csak Czeglédy vádlotti kihallgatása várható a Kecskeméti Törvényszéken, hanem a büntetőügy kulcsfiguráját, A. Zoltánt is vádlottként kihallgatásra idézték – ő volt az, aki elsőként tett terhelő, feltáró vallomást a bűnszervezet vezetőjére: Czeglédy Csabára.

Szerdán és csütörtökön két fontos tárgyalási nappal folytatódik a Czeglédy Csaba és társai ellen, bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A szerdai napon az egyik strómant, A. Zoltánt, a büntetőper kulcsfiguráját hallgatják ki vádlottként, majd csütörtökön magát Czeglédyt. Ezzel a bíróság a vádlotti kihallgatások végére ér. Információink szerint A. Zoltán és Czeglédy is vallomástételre készül.

Már a szerdai nap is izgalmasnak ígérkezik. Ahogy arról többször beszámoltunk, A. Zoltán volt az első, aki megbukott láncban, a bebukott makói iskolaszövetkezet aztán az egész hálózatot berántotta. A Kopernikusz Iskolaszövetkezet ügyében külön szálon indult büntetőügy: itt 550 millió forint tűnt el a vád szerint. A. Zoltán két évig hallgatott, majd az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt megtörte a jeget, vallott. Vallomása szerint ő csak a nevét adta ahhoz, hogy Czeglédyék adót tudjanak csalni. Vagyis tipikus stróman volt. Első fokon a szombathelyi férfit 3 év szabadságvesztésre ítélték. Ami érdekesség, hogy vallomása után az ügyészség módosította a vádat és a terhelteket csak bűnsegédként ítélték el - főbűnös nélkül. Másodfokon A. Zoltán ítéletét hatályon kívül helyezték – mert időközben az egész bűnszervezet ellen vádat emeltek. A kérdés: vajon A. Zoltán ezúttal beszél-e és ha igen, mit mond? Bár a vádhatósággal kötött egyezséget visszavonta és az országból is eltűnt, azt neki is tudnia kell, ahogy Czeglédynek is: a már elhangzott vallomásokat nem lehet semmissé tenni.

Bár a Czeglédy-ügyben 2019 februárjában már vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség és a büntetőper még abban az évben, 2019 júniusában elkezdődött, Czeglédy,a vád szerinti bűnszervezet vezetője az elmúlt két évben vádlottként még nem állt a bírói tanács elé, hogy kihallgathassák. Ahogy ezt elérte - miként Budai Gyula szokott fogalmazni, trükkök százaival - az minden bizonnyal bevonul a hazai kriminalisztika történetébe.

PestiSracok facebook image

Mentelmi joggal kétszer próbált kibújni a felelősségre vonás alól. Először miután a letartóztatásból csak egy napra sikerült akkor szabadulnia, a képviselőjelöltségtől is visszalépett. Másodjára, miután a Demokratikus Koalíció EP-listája utolsó helyére tette, a büntetőeljárást is megszüntették ellene. Akkor azt hitte megszabadult, az sem zavarta, hogy társait nélküle vonták felelősségre, ültették a vádlottak padjára – a mai napig hangoztatja, szerinte törvénytelen, hogy mentelmi joga megszűnésével újra perbe fogták. A Szegedi Törvényszék kezdte tárgyalni az ügyet, ahol több bíró függetlensége megkérdőjeleződött és kirobbant a rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrány, végül a Czeglédy-ügy is elkerült Szegedről Kecskemétre. A Kecskeméti Törvényszéknek sem volt könnyű dolga – hónapokon át csak aknákat mentesítettek... két olyan védőt is kizártak, akik perbéli szerepe eljárásjogilag utólag negligálhatta volna az ítéletet. Egyikük a DK szegedi politikusa, másikuk Czeglédy első számú védője, a volt igazságügyi államtitkár, Hankó Faragó Miklós volt.

A végtelenségig nem húzhatják az évek óta tartó eljárást. Bármilyen hihetetlen, ez a nap is eljött: Czeglédy Csabát vádlottként hallgatja meg a bíróság. Úgy tudjuk, hosszú vallomásra készül, ami akár több tárgyalási napot is igénybe vehet. Egyszer a makói perben tanúként már meghallgatták, mivel tanú a vallomást nem tagadhatja meg, a kínos kérdésekre egyszer már válaszolnia kellett. Akkor mindent a társaira tolt.

Közben ismét a mentelmi jogra játszik… bár már nem olyan könnyű a dolga, mert a jelöltség ehhez már kevés. Szombathelyen már elrajtolt a kampány, a DK Czeglédy Csabát támogatja, egyelőre az előválasztáson.

MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?