Pesti Srácok

Dobrev ismét plafont repesztett: szerinte a 2010 előtti baloldali kormányok alatt jobban éltek az emberek, mint most (Karantén-vlog)

Gyurcsányné színre lépett, és ha már hivatalosan is a DK miniszterelnök-jelöltje lett, akkor illett is akkorát hazudni, hogy ne térjen ki hitéből a férje, és a hergelési szint mélysége tökéletesen illeszkedjen az alattomos házaspár napi rutinjába. Dobrev Klára fapofával mondta mindenki arcába, hogy a 2010 alatti baloldali kormányok teljesítménye miatt nem szakadt ketté az ország, nem úgy, mint most. Ezt az elképesztő, plafonrepesztő gondolatot megfejelte azzal, hogy ők majd újból rendet csinálnak Magyarországon, és 2022-ben bizony nem is lehet más kimenetel. A vastag arcbőr követelmény a DK-ben, vélhetően ezért kormányozta ladikját Gyurcsányék kikötőjébe a független-objektív Kálmán Olga is, akit legutóbb megfenyegettek a Facebookon. A Karantén pedig nem hagyhatta ki a magas labdát, hiszen tudjuk, hogy aljas dolog a fenyegetés, de azért ne tegyünk úgy, mintha ezt a jobboldal szabadította volna el, műsorunkban pedig példát is hozunk a DK gusztustalan hergeléseire, amelyek után a trolljaik halálos fenyegetéseket küldenek jobboldali politikusoknak és nekünk, újságíróknak is. Kálmán Olga áldozatszerepe tehát nem unikális, de Gyurcsányék ebből is kisstílű politikai tőkét igyekeznek kovácsolni. A DK-n kívül is van élet, ezt bizonyítja Fekete-Győr András, aki a felelősségvállalásról hadovált, gyávának nevezve a Fideszt, miközben saját füstbombadobálós ügyében csak vinnyog és menekül, nem mer férfiként kiállni. Úgy látszik, a nagyotmondás és a hazugság most már tökéletesen egybeolvadt a baloldallal, erre pedig újabb példa a szocialista Kunhalmi Ágnes újabb egyetemi gondolatsora, de lapot osztottunk a mai Karanténban a rendkívül egyenes gerincű Jakab Péternek is, aki szélsőjobboldaliként a szélsőbaloldali Szabó Tímeával pózol közös plakáton. Összenő azért, ami összetartozik! Nézzétek ma is a Karantént, megéri!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."