
Ha a “Kinek az érdeke?” kérdés felől közelítjük meg az ellenzéki előválasztás nevű rendezvényt, akkor a válasz egyértelmű: a Fideszé. A Fidesz érdeke az előválasztás minden egyes epizódja, az egyjelöltes kerületektől a “titkos” egyezkedéseken át egészen Karácsony Gergely tragikus politikai öngyilkosságáig és persze Márki-Zay Péter győzelméig bezárólag. Minden jelöltek közötti vita, torzsalkodás, kampányesemény a Fidesz érdeke, hiszen alkalmat ad arra, hogy a kicsit is független szemlélő elborzadjon az ellenzék minden szegmensétől. Ha pedig összeesküvéselmélet-hívő az ember, könnyű elhinnie, hogy a Fidesz szervezte az egészet. Az eredmény szempontjából meg különösen, hiszen ezt az előválasztást az összes ellenzéki párt elvesztette.
Az előválasztást biztos mi találtuk ki és gondolatátvitel útján ültettük el azokban az ellenzéki fejekben, amelyekben a diszfunkcionálisan működő agyak valami konkrét nagy dolgot kerestek az O1G plauzibilis kifejezésére. Aztán már csak hátra kellett dőlnünk, ugyebár, ahogy ha a gép forog, az alkotó pihen. Így utólag például Márki-Zay Péternek már a Fidesz 2018-as győzelmében is elévülhetetlen érdemei vannak: olyan Wunderwaffe ő, amit többször is el lehet sütni. Márki-Zay olyan mobilizáló hatással bírt 2018-ban a Fidesz szavazóira, amelyre egyetlen kampány sem lett volna képes. Márki-Zay delejes személyisége minden normális ember számára világossá tette, hogy mi lesz, ha visszajönnek a kommunisták.
Az ellenzék is igen bölcsen tette, hogy az előválasztásig nem igazán vett tudomást róla, hiszen pártja nem volt, a mozgalma életképtelennek bizonyult és egy kisváros polgármesteri pozíciójában viselkedett úgy, mintha ő lenne az ellenzék vezetője, megmondóembere és erkölcsi iránytűje egyszerre. De aztán kénytelenek voltak észrevenni a fickót az előválasztás első fordulója után, ahol Márki-Zay általános meglepetést keltve harmadik lett. Érdekes ügy ez. Jakab Péterről az elmúlt hónapban minden bőrt lenyúzott már a DK, meg ő maga is egészen világszám jellegű önnyúzást hajtott végre magán. Tulajdonképpen unalmas is lett, miközben a parlamenti szünetben el is felejtkezett róla a hálátlan O1G-közönség. Kiderült, hogy a Jobbik már nem is létezik, a mozgósítási képessége előválasztásilag is csekély. De Márki-Zay általános ismertsége és a kampánya akkor sem indokolta a 20 százalékát; még a közösségi médiában sem tombolt úgy, mint a többiek.
Alapjában véve mindenki olyan dolgokat tudhatott meg a kampányból az előválasztás eredményéből, aminek nem örülhetett. Csupa olyan dolgot, ami véletlenül pont egyezett a Fidesz általános kommunikációjával. Dobrev Klára az egyetlen szervezett ellenzéki párt jelöltjeként az ellenzéki szavazók harmadának támogatását bírja, tehát az elutasítottság majdnem kétharmados, még az O1G-közegben is. Tehát ideális jelölt a Fidesz számára. Az is feketén-fehéren kiderült: Karácsony annyira alkalmatlan, hogy azt még az Origo sem volt képes a mértékének megfelelően kifejteni, pedig nagyon igyekeztek már évek óta. Jakab azt tudhatta meg, hogy ő egy jelentéktelen figura az Orbán-gyűlölők szerint is. Fegyőr mondjuk nem tudott meg semmit, de ő azért, mert az elméjével kapcsolatban nem jogosult a “tudni” ige használatára, ahogy bármilyen más agyműködésre utaló ige bevetésére sem.
Márki-Zay és rengeteg ember az O1G-szektából azonban arra a következtetésre jutott, hogy az ellenzéknek új reménysége van Péter személyében. Természetesen Márki-Zay is abba az elmeállapotba került, hogy a miniszterelnökség már csak egy karnyújtásnyira van tőle. Szentül meg van győződve róla, hogy a többiek csalásai miatt kapott csak 20 százalékot. Mi kívülről – így látva a két talpon maradt jelölt kampányát – azt tudhattuk meg az eredményekből, hogy valamelyik nagyobb nyugati titkosszolgálat nagyon nem akarja Dobrev Klárát, vagyis egy posztkommunista klán képviselőjét a magyar miniszterelnöki székben látni. Ne felejtsük el: Gyurcsány 2009-es totális kegyvesztettségéhez erősen hozzájárult, hogy bolgár fedésben orosz hírszerzők jártak be a magyar titkosszolgálatokhoz. Az Apró-klánt csak az eurokommunista baloldal rehabilitálta az Európai Parlamentben, az amerikaiak nem. Lehet, hogy az amerikaiak meg akarják buktatni Orbán Viktort, de úgy tűnik, az ő jelöltjük nem Dobrev Klára. De akkor ki? Tényleg Márki-Zay Péter? Hát ennyire nehéz idők jönnek?
Az amerikai “befolyásszerzést” annak közelmúltbéli sikerei alapján kell megítélnünk. Irak pacifikálása, az afganisztáni jogállam kiépítése, az arab tavasz csodája, Szíria és Líbia helyzetének rendezése, Ukrajna területi integritásának biztosítása – hogy csak a legjobban sikerült akcióikat említsük – nem zárja ki, hogy a magyar demokrácia “visszaállítására” Márki-Zay Pétert találták hivatalosan és titkosszolgálatilag a legalkalmasabbnak. Amerikában a demokraták így képzelnek el egy “karizmatikus” “konzervatívot”, a Facebook algoritmusa tudja kezelni a megnyilvánulásait, a balhéhoz, lövöldözéshez, akasztgatáshoz, tömegmészárláshoz semmi más nem is kell. De azért azt is gondolhatjuk akár, hogy a magyar ellenzéktől még az amerikai külügyminisztérium is visszarettent, és Márki-Zay az atombomba, amit rájuk dobnak.

Elégedettség. Márki-Zay Péter (független) polgármester a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén a városháza dísztermében 2018. március 19-én. Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Már két hete is láthattuk, hogy Márki-Zay berobbanása letörölte az elégedett mosolyt Dobrevék arcáról. Péter olyanokat mond róluk, amiket ők szoktak mondani a Fideszről és ehhez nincsenek hozzászokva. Rádöbbentek, hogy nem teljesen ők irányítják az ellenzéki folyamatokat. Nemhogy ezután, hanem lehet, hogy már ezelőtt is voltak más játékosok a pályán. A DK vezetése pánikban volt az elmúlt napokban, élmény volt nézni a csalódott arcukat. Az előválasztás első fordulójában agyonvert “szövetségeseik” jelentős része átállt Márki-Zayhoz. Csak Jakab Péterre számíthatnak, ami ebben az esetben inkább visz, mint hoz. Nem uralták úgy az előválasztás folyamatait, mint ahogy azt az első forduló idején vélték. Ha vannak valakik a magyar politikában, akik kiszagolják a külföldi titkosszolgálati beavatkozást, azok az Apró-klán “szakértői”. És most érzik a bűzt. Mondjuk az is igaz, hogy Dobrev kampánya nem tudott kitörni a karanténból; senki nem szerette meg Klárát az előválasztási kampány alatt, az biztos. Újra és újra adósak vagyunk a Márki-Zay-jelenség magyarázatával. A karizmatikus őrült által kiváltott rajongás sem méretében, sem típusában nem magyarázza meg a jelenlétét a finisben. Gyurcsány eleve sokkal koherensebb figura volt 2004-es hatalomátvételekor és a magyar belpolitika legerősebb, pártok alatti politikai érdekszövetsége állt mögötte. Márki-Zay mögött nincs ilyen csapat, csak olyan hatások “csinálták és csinálják meg”, amelyekhez az átlagos ellenzéki politikus oda sem tud szagolni. (Messze még a szavazatszámlálás vége, de már most látszik, hogy nagyon furcsa eredmények kellenének Dobrev Klára fordításához.)
És akkor mi lesz hétfőn? Ha Márki-Zay győz, akkor onnantól sokaknak nem lesz igazán érdeke benne maradni az előválasztás által szentesített szövetségben, a DK-nak bizonyosan nem. Akkor ugyanis nekik, az egyetlen valódi szervezettel rendelkező ellenzéki pártnak kellene bevinnie egy számára és mindenki más számára is kezelhetetlen figurát a parlamentbe listavezetőként és nevesített miniszterelnök-jelöltként, és persze az összes többi párt örök veszteseit is. Ha Dobrev veszít, akkor teljesen új helyzet áll elő, hiszen a listás helyek elosztása még nagyobb csatát eredményez majd, mint amit eddig előre lehetett jelezni. Különösen a fura eredmények tükrében igaz ez: Dobrev jól láthatóan Budapesten veszítette el a csatát, ott, ahol az ellenzék 2019-ben is olyan sikeresen mozgósított a közösségi médiában. A DK mindazt elvesztette most, amit az első fordulóban megnyerni látszott. Ha meglesz az eredmény, akkor könnyen az derülhet ki, hogy még semmi nem dőlt el, mert mindenki számára elfogadhatatlan helyzet alakul ki. A balos ellenzéki szavazók már most azon pörögnek, hogy a Fidesz hekkelte meg az előválasztást, hogy az ő Klárájukat elüsse a győzelemtől.
Mit csinálhat a DK, ha nem Dobrev nyer? Beáll Márki-Zay mögé? Szavakban biztos, aztán nekiáll kicsinálni, ahogy azt tette eddig minden ellenzéki ellenfelével. Egy biztos, hogy az ellenzék egyetlen célját sem érte el az előválasztással. Nem Karácsony nyert és nem Dobrev lett mellette a szimpatikus második. Az ellenzéki pártelnökök mindegyike pórul járt és Dobrev Klára is komoly, demoralizáló pofonba szaladt bele. Egy kezelhetetlen, zavaros fejű, karizmatikus, de egyúttal taszító és megosztó figura lett az ellenzék “megválasztott” miniszterelnök-jelöltje, akire messiásként tekint az O1G-koalíció Dobrev Klárát elutasító szavazói többsége. Nehéz lesz megszabadulni tőle. Tehát semmi nem dőlt még el, aminek már el kellett volna dőlnie.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Magyar Gyula
2021-10-20 at 06:28
Akkor neked nagyon nehéz életed lesz.
HÁT NEM ÉRTED?
Torockó
2021-10-19 at 11:47
Nem is értem, miért bántjátok ezt a magyarvédő, drága Gyurcsánynét? Ő így védi Magyarországot és a magyarságot a brüsszeli-luxemburgi-holland-stb. politikusoktól:
„Aki soha nem élt itt, az ne szóljon bele abba, milyen legyen a magyar egészségügy vagy az oktatás”. Ne felejtsük, hogy Európa legbutább és legigazságtalanabb parlamentjében, az EP-ben alelnök. Nem akárki. Épp most (Hír TV) ütik-verik-gyilkolják az EP diktátorai Lengyelországot. És Klara Petrova Dobreva (igy anyakönyvezték Szófiában) bátran pofájukba vágta, hogy kuss! Semmi közötök a magyar ügyekhez!
figaro
2021-10-18 at 18:09
Számomra egyszerű a képlet
Soros:Gyurcsány 2:0
Orientál
2021-10-18 at 17:18
Ez az elsőnek odatolt Márki-Zayból emberek szavazataik szerinti III-ad osztályúból Gyurcsányék csináltak egy I osztályút. Nem várható el más az olyan Gyurcsánytól aki csődbe is vezette az országot. Ami meg furcsa hogy még ők közül egyik elvtársa se jelentkezett a 18 millióért és a rengeteg szavazólapért amit csak úgy suttyomban szállíttattak egyik elvtársukkal Gyurcsányék.
csakafidesz
2021-10-18 at 16:13
Gyurcsány majd vastagon bekeni vazelinnal ennek a zajosmárkinak a fenekét mielőtt elintézné..
gyozo2018
2021-10-18 at 11:37
Márki-Zay úgy iktatná ki A HATÁRON TÚLi magyar állampolgárokat a szavazásból, hogy HELYI SZINTEN RNEDEZNÉNEK ELŐVÁLASZTÁSOKAT, AKIKET MAGYARORSZÁG PARLAMENTJÉBE JELÖLNÉNEK, és attól fogva CSAK AZOKRA A SZEMÉLYEKRE LEHETNE SZAVAZNI!
.
Szándék:
-összeugrasztani egymással a határon túli magyar állampolgárokat
-trükkök százaival a velük belieket jelöltetni.
.
Gyakorlatilag csak látszat szavazás lenne.
MÁRKI-ZAY PROGRAMJA: SZÁRMAZÁS SZERINT MEGKÜLÖNBÖZTETNI A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKAT, S AZT IS MEGHATÁROZNI, HOGY KI KIRE SZAVAZHAT!
gyozo2018
2021-10-18 at 11:25
A PROGRAMJUK:
1.
“Aki nem él Magyarországon, az ne szóljon bele, hogy milyen legyen a hazai oktatás, egészségügy. A határontúli magyaroknak ahhoz kell, hogy joga legyen, hogy bele tudjanak szólni: miként támogassák őket, vagyis a határontúli szervezeteket Magyarországról. ”
A HATÁRON TÚLI MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK SZAVAZATI JOGÁNAK MEGVONÁSA.
.
2.
” következő ciklus végéig, vagyis 2026-ig, meg kell teremteni annak feltételeit, hogy bevezethessük az eurót. Azok az országok, akik velünk egy időben csatlakoztak az unióhoz, nekik már majdnem mindenütt eurójuk van.”
.
TOTÁLISAN KISZOLGÁLTATNI A MAGYAR PÉNZÜGY-GAZDASÁGI POLITIKÁT.
.
3.
” A rezsiköltségeket sávossá kell tenni, és itt is a legszegényebbeket kell támogatni.”
.
ELTÖRÖLNÉK A REZSICSÖKKENTÉST!
.
4.
“mrki-Zay Péter, aki szerint nem a programokban van jelentős különbség közte és Dobrev Klára között, és nem ezt kell hangsúlyozni, hanem azt, hogy a cél mindenképpen Orbán Viktor legyőzése.”
.
MÁRKI-ZAY -NAK NINCS PROGRAMJA, MERT A DK PROGRAMJÁT VALLJA MAGÁÉNAK.
.
5.
MÁRKI-ZAY: a határontúliaknak legyen néhány képviselője a magyar parlamentben, és csak azokra szavazhassanak. Egységesíteni kell az országon kívül élő magyarok szavazási lehetőségeit, mert jelenleg másként szavaznak itt a Kárpát-medencében, és másként a nyugaton élő magyarok, akiknek gyakran nagyon megnehezítették, hogy eljussanak a magyar követségekig és leadják voksukat.”
.
EGYSÉGESÍTENI. LÁTSZATJOG A SZAVAZÁSRA. HOGY KIRE SZAVAZHATNAK, AZT ŐK MONDANÁK MEG.
.
6.
“a klímavédelem szempontjából másként kell kezelnünk az atomenergiát, mint más alternatív energiát.”
.
LEFORDÍTVA: LEÁLLÍTANÁK PAKSOT, ÉS ALÁFEKÜDNÉNEK AzZ USA DIKTÁTUMÁNAK.
DE AKKOR A MAGYAR LAKOSSÁG EGY EMBERKÉNT ADÓSODIK EL ÉS VESZÍTI EL AZ OTTHONÁT.
.
NEM MONDTÁK MÉG NEKTEK, HOGY D(K)URVA ANYÁTOKAT?
Gáspár Anette
2021-10-18 at 10:57
„SZÓ SINCS ARRÓL, HOGY EGY KONZERVATÍV KORMÁNY ALAKULNA. EGY OLYAN KÖZÖS PROGRAMOT FOGOK VÉGREHAJTANI, AMELYBEN A ZÖLD- ÉS A BALOLDALI PROGRAMELEMEK, SŐT A LIBERÁLISOKNAK KEDVES PONTOK IS MEGVANNAK.”
.
A meglehetősen szabadszájú, gyakran összevissza beszélő politikus (nemrég még hazaárulónak nevezte szövetségeseit) végül is kikottyantotta az igazságot, hogy csupán a szavazatmaximalizálás céljából játssza el a jobboldali politikust, valójában egyáltalán nem az.
.
Márki-Zay már eddig is csak látszatvitákat folytatott Gyurcsányékkal, hiszen pontosan tudja, hogy egymagában, Gyurcsányék vagyis egy politikai párt nélkül valójában semmit sem ér, hiába szavaztak rá a megtévesztett emberek.
gyozo2018
2021-10-18 at 10:55
Itt nem lesz konzervatív kormányzás, Márki-Zay egyértelmű ígéretet tett Gyurcsányéknak
Márki-Zay egyértelmű ígéretet tett már az RTL Klub műsorában, ahol csak látszólag vitatkozott Dobrev Klárával.
.
NEM FOGJA MEGNYERNI A 2022-ES VÁLASZTÁST.
:DDD
Ez nem kérdés.
nemzeti
2021-10-18 at 10:50
Meg fogja nyerni a választásokat.
gyozo2018
2021-10-18 at 10:23
„(…)az „új szavazók” ígéretéért cserében a balliberális oldal (nem is beszélve a Jobbikról), minden elvét sutba vágta, sőt az ellenzéki megmondóemberek most egymásra licitálva igyekeznek megmagyarázni a közönségüknek (és önmaguknak), hogy „a Péter gyermekfenyítéssel kapcsolatos mondatait tulajdonképpen nem is úgy kell érteni…”, „a Péter nem úgy bu*izott, hanem amúgy..”, „a Péter nem úgy értette, hogy össze kell írni a cigányokat, hanem máshogy…”, „az nem korrupció, ha a Pétert az a Jovány vállalkozó szállítja hakniról haknira, aki egyébként a Péter által vezetett városháza 100 milliós busztenderét elnyerte, az inkább a tiszták koalíciójának a támogatása…” És a többi, és a többi, napestig lehetne sorolni.”
.
HIÁBA!
A Jobbikról is megpróbálták levenni, amiért jól megdolgoztak: az antiszemita, rasszista bélyeget.
Nem ment.
MÁRKY-ZAY-t A BALOLDALI SZAVAZÓK VÁLASZTOTTÁK MEG ( KIS 2000 FT-OS ÉS EGYÉB RÁSEGÍTÉSEKKEL).
vasas
2021-10-18 at 09:19
Kára felhívta Márkit, és a szeretet nyelvén, tiszta szívből gratulált neki! Hallottuk a napokban mennyire szeretik egymást!Erről csak ennyit!
Patriota
2021-10-18 at 08:26
https://www.vadhajtasok.hu/2021/10/17/rendkivuli-marki-zay-folszolitotta-hiveit-hogy-menjenek-provokaljak-a-bekemenetet
Ez várható……
Patriota
2021-10-18 at 08:23
Ez a RETEK- már a Békemenet ellen provokál és a “híveit” hergeli,hogy Fidesz ellenes molinókat tegyenek ki a menet útvonalán…. Valszeg lesz kővel, üveggel dobálás is. EZEKTŐL MINDEN kitelik ! Figyeljetek, fotózzátok az esetleges provokációkat. Az mzp- s háború megkezdődött…..
https://www.vadhajtasok.hu/2021/10/17/rendkivuli-marki-zay-folszolitotta-hiveit-hogy-menjenek-provokaljak-a-bekemenetet
ironman
2021-10-18 at 08:19
Kérdés, melyik párt listavezetőjeként indul tavasszal Márki zenebona. Mi van, ha elbotlik az 5%-os küszöbön? Ha be sem kerül a parlamentbe, hogyan lehetne belőle egyáltalán ellenzéki miniszterelnök jelölt? Eddig számomra semmi relevanciája nincs a mostanáig lezajlott előadásnak. Az események fordulhatnak meglepő irányba és szerintem van, aki most röhög a markába.
Apró klón
2021-10-18 at 04:43
MakiZaj a globálisták trójai falova. Egy korrupt, hátborzongató szociopata, külföldi felforgató ügynök. Az EU Bizottság elnöknőjének is sok gyereke van, mégis a globalisták szekerét tolja. A Soros féle titkosszolgalatok imádják az ex marketingeseket, lásd a másik hazaárulót, a Vona elvtársat, mert szemrebbenés nélkül tudnak hazudni.
Márki-Zay a DK trójai falova
2021-10-18 at 03:44
Mivel Dobrevet és Gyurcsányt utálják, EZÉRT ÉPÍTIK AZ EGÉSZ BALOLDALI KLOAKALÍCIÓ KAMPÁNYÁT EGY “BALOLDALI PÁRTOKTÓL FÜGGETLEN”, ÁLKONZERVATÍV, ÁLKERESZTÉNY KRETÉNRE!
.
Hogy “feketelyuk”, hát abból a lyukból azok néznek kifele, akik az egész liberálfasiszta hirdát kiképezték, irányítják!
.
Ezért is engedték útjára az Elkurtuk c . filmet.
Mert ne legyenek kétségeink. Simán lemondtak volna a 2-3 milliárdos bevételről, hiszen sokkal többet nyomnsk bele a kampányba, a klf. trükkök százaiba.
Theo
2021-10-17 at 23:51
Nem vagyok meglepve. MZP kezdettol fogva mondogatja, hogy o miniszterelnoknek jott haza, ami eleg hulyen hangzott egy varoska maganyos polgarmesterekent. Aztan lassan kiderult, hogy
van rokonsagi halo is, mar regebben ide beepult politikusokbol (pl. hadhazy, az a volt KDNP-s csaj, nomeg ismerose a 18 millaval es szavazolapokkal karambolozo muki is valamint Kesz Zoltan, aki Goodfriend ismerose, meg bizonyos szektak, stb) MZP ugyanugy alattomosan megkeruli a demokratikus jogallami kereteket, mint a tobbi soros ngo.
Valaki irta, hogy hasonlit a Habsburgokra, -sztem is. Nezem a meteres homlokat, lehet, hogy Kabul rozsaja is rokona?
Feri kontra Klárika
2021-10-17 at 23:18
Ferike kontra Klárika
Feri; Asszony nem lesz ez így jó, hogy nyersz, csaltunk reggel, délbe és este. Elxrtuk ezt is.
Bukott miniszterelnök voltam,vagyok. Te meg az asszonyom vagy, rájönnek, hogy velem vagy
nélkülem te sem nyerhetsz az Orbán ellen 2022-ben. Most mit csináljunk? Mennyivel is nyertünk? Klárika; Ne igyál már annyit, többször kértelek.. 85%-al. Feri; Húúú az áldóját! Most mi lesz? Bukásra vagyunk ítélve. Ki fog kormányozni? Klárika; Én. Feri; Örültem, hogy megszabadultam 2009-ben a kormányzástól, majd bele döglöttem. Le is csukhattak volna, emlékszel még? Te is úgy gondoltad. Most Gergő beállt Zay mögé, szerintem vesztened kellene. Csaljunk most Zay javára, majd meg puccsoljuk, de vigye el ő a balhét a választáson. Klárika; Te milyen okos vagy Feri. Jó, legyen, de nem versz át? Feri; Soha nem hazudtam, ismersz. Klárika; Pontosan ezért kérdeztem.
Jambor
2021-10-17 at 22:20
Zsike ! Valóban így van ! Egy előnyünk van. 2018-ban a Maki vásárhelyi győzelme felébresztette a Fidesz szavazótáborát, és 2/3 lett a 2019-es választáson. Remélem most is megszólal a csengő a fejekben !
PG
2021-10-17 at 22:14
Na most aztán de megijedtünk!
Mintha nem lenne mindegy, hogy melyik ripacsot nevezik meg győztesnek ebben a bohózatban.
ZOZO
2021-10-17 at 22:09
Fideszes szavazók meghekkelték dobrevet,2022 -ben ezek a szavazatok már nem marky-nál fog jelentkezni,hanem a fidesznél.
Plussz a bolsi szavazók is otthon maradnak,mert nem hajlandók keresztény konzervatív marky-ra szavazni.
aladin
2021-10-17 at 21:54
Vadai azt mondta egyszer, hogy Orbán egy dög, hát most megfordult a szolás, hogy Gyurcsányék lettek a dögög és mellette az egész DK.-s, rühes banda. Hajrá Orbán Viktor!
Zsike
2021-10-17 at 21:50
Vigyázat! Márki – Zay ugyanazon a módon jelent meg a magyar politikai életben, mint Macron, anno, Franciaországban! Se párt, se infrastruktúra nem volt mögötte, s adott pillanatban – amikor a franciák ugyanazt mondták, mint most Schmidt Mária : h nincs párt mögötte, ki tudja, honnan jött -, erre a Mama – Feleség 3 gyereke a facebookon lájkvadászattal gyűjtött neki haverokból, meg a haverok haverjaiből egy csapatot, ami ugyan párt nem lett, csak egy mozgalom, aminek az “En Marche!” (Lendületben) nevet adták és a franca társadalom megbénulva nyelte le azt, h vki ezt így “letolta a torkukon”! Persze, a hangadók harsogták, h a pártokra többet nincsen szükség, korruptak a tagjaik, ezen túl már nem bal és jobb oldalra lesz szükség, hanem egy ún “középre”, amit majd Macron képvisel! És a nép maradék hányada “bekapta a horgot”! Utólag rájöttek, h többféle trükkös csalással győzött Macron, akit a globalista háttérhatalom emberei dobtak be a választás adott pillanatában és zavart keltve a választások menetében, meg is választatták! Annyiban nem volt ismeretlen a franciák előtt, h rövid ideg pénzügy / költségvetési miniszter volt és csúfosan megbukott, Holland államfőnek le is kellett váltani Macront!
Hamarosan ismert lett Soros neve Fro-ban is, és a macskajaj után felocsúdva lett lassan világos minden! Azóta szinte megszűnőben van Fro, a fr kultúra, Macron eladta az országot, kijelentette, h nincs francia kultúra, az csak egy a kultúrák között (ami Fro-ban van) és migránsok lepik el az országot! Macron a leggyűlöltebb elnök a 2. vh utáni Fro-ban!
Szóval, vigyázat! A zavaros fejű és beszédű Marki-Zay bedobása is hasonló Macronéhoz! Sokat nem kell találgatnunk, ki állhat mögötte?!
Zavaros fejű, gondolkodású, össze-vissza beszélő pali és nem is lesz más, de ez a Soros-féle háttérhatalom legutolsó “reménysége” a magyarországi térnyeréshez!
Nehogy a magyarok is bedőljenek ennek a ki – tudja-honnan – jött alaknak!
A globalista háttérhatalom ügynöke, még egy Macronnál is rosszabb kivitelben! Észnél legyünk, emberek!
Mekkelek
2021-10-17 at 21:49
Két óriási hibát követett el a fidesz:
1. A kelleténél jobban beszállt az előválasztási kampányba
2. Mindezt tömény Gyurcsányozással tette
Mindig is mondtam, hogy Hollik nem alkalmas erre a posztra. előhúzták az aduászt azelőtt, hogy elindult volna a játszma, hagyni kellett volna dobrevet nyerni és utána gyurcsányozni, amikor majd élesben megy tavasszal. Az ellenzéki szavazók is részben emiatt a szop gyurcsány kampány miatt reagálták le, hogy dobrevvel nem lehet nyerni.
Kamugeri győzelme egy illúzió volt, nagyon gyámoltalan, ha szerepelni kell és olyannyira leszerepelt főpolgármesterként (élete első pozíciójában, ahol teljesítményt kellett volna nyújtani, nem elég a kommunikáció), hogy ha még fél évid rohad budapest, miközben ő a miniszterelnöki kampányát nyomja, akkor a legfőbb bázis Budapest büntette volna a tavaszi választáson kamugerit és rajta keresztül az egész ellenzéket. Ezt is látnia kellett volna a fidesznek, így most a kormány számára legrosszabb forgatókönyv állt elő. Geri főpolgármesterkedhet szorgalmasan, piros pont, fletó álcából háttérbe vonul, hurrá, és jöhet a messiás: mzp.
Egy igazán jobb oldali
2021-10-17 at 21:41
Na akkor mos mondom. Ebből irgalmatlan nagy baj lesz!!!!! Nem lehet az elenfelet kinevetni, lesajnalni, na meg komolytalannak venni. Ez nagyon nagy komunikációs hiba. Epp most is a hirtvn epp elbagatelizáljak MZP.
Én úgy érzem ha ezt a kampányt igy fogja folytatni a fidesz, es a médiája, hatalmas bukas lesz a vége. A kretén Mzp meg fogja nyerni a választást a balolnak. Valamit én nagyon nem értek! Ne nekem legyen igazam!!!!
Csámpás Marcsa
2021-10-17 at 21:39
“Márki-Zay Péter beismerte, hogy baloldali üzletemberek finanszírozták Karácsony Gergely kampányát”
.
Az övét kik finanszírozták?!
Egy keresztény/jobboldali hogyhogy a balliberálisok legbelsőbb
“titkaiban” járta?!
gyozo2018
2021-10-17 at 21:35
“Karácsony Gergely tragikus politikai öngyilkosságáig”
.
Adott volt a pandémia – zárlat alatti és azóta is tartó, cinikus, aljas
hozzáállása miatt.
.
Ne hagyjuk ki a 18 millás és több ezres választási cédula epizódot.
Érdekes, hogy autóbaleset érte a főszervezőt és lebonyolítót…
A külpesti virtigli prolibohóc meg csukafejest bukott.
.
Márki-Zay önmagának semmit nem köszönhet.
Ugyanazok mozgatják, mint a Ceausescu-Gyurcsány gázopárt.
Jol. Informált
2021-10-17 at 21:27
Màr koràbban pénteken maga Fletó mondta, hogy baj van, mert Màrkyt a Soros tàmogatja, és làm-làm làss csodàt kivételesen igazat mondott!!!
Mekkelek
2021-10-17 at 21:12
Varható volt az eredmény.
gyurcsányiviktor
2021-10-17 at 20:51
Egyre inkább szilárd meggyőződésem, hogy ez az mzp egy ocsmány, – balkézről való – habsburg utód.
(kéretik, hogy az összeesküvés elmélet ellenesek lapozzanak tovább kommentárok nélkül !)
Kevéssé valószínű, hogy egy gyurcsányiné dobrev klára úr/fajtárs, maga mögött tudva az európai egyesült államokban hívő ep parlamentet – valamint egyéb szarháziakat -, ennyire leégjen egy belterjes internáci/fajtársi “megmérettetésen” és ennyire könnyűnek találtasson.
Ez nem jellemző, a fajtársi világ-szövetségre.
Kérem az oknyomozó újságírókat, nézzenek utána ennek az mzp jelenségnek, a mai mzp – legalább – ükkanyjáig visszamenőleg, volt e valaha, bármilyen kapcsolata a családnak, vagy bármilyen nőnemű felmenőjének a habsburg családdal, beleértve a személyes szolgálókat, étekfogókat, felszolgálókat, öltöztetőnőket, szeretőket, stb.
Valószínűleg tisztább képet kapnánk erről a “jelöltről”.
Torockó
2021-10-17 at 20:45
Hát igen. A liberálbolsik meztelenek. Lelepleződtek. Semmit sem képesek megcsinálni, a hazudott egységük nem létezik. Jobban gyűlölik egymást, mint a zsidók az arabokat.
Kiss Róbert
2021-10-17 at 20:38
Az látható egyértelműen,hogy bárki is áll a helyzet mögött,gyurcsányi kormányzását nem kérik vissza???
Kétes
2021-10-17 at 20:36
Kedves Botond!
Ismét színvonalas és élvezetes amit írt. Köszi!
Megérne egy-egy írást az ellenzéki megmondóemberek, a sajtó és a közvéleménykutatók elmúlt heti viselkedése és mozgása.
Lócz József
2021-10-17 at 20:29
Nem mindegy? Klara Dobreva Bojlerova nyer, vagy Zajos Peti? Ettől a magyarság nyugodtan alhat, jövőre lesz lényeges ki nyer. Hajrá Viktor! Délvidéki
Királytigris
2021-10-17 at 20:27
A helyzet sokkal egyszerűbb, mint amit a cikk taglal.
Tehát, Szaros Gyurka kézbe vette a moslék ügyeit. Samesza Makiszar, aki kint az USA-ban elvégezte a sorosi sameszes idomítót. Kiképzett samesz, és őt dobták át Magyarországba. Fokozatosan építették fel. Hódmezővásárhely csak ugródeszka a miniszterelnökség irányában.
Szaros Gyurka visszaléptette Kamugerit, mert vele semmire sem mennének, mert még bábunak sem alkalmas. Makiszar sem fogja használni semmire, ha véletlenül megyerné a választást 2022-ben. Addig használja ezt a f…t, aztán majd seggbe rúgja.
Igaz, hogy nincs párt Makiszar mögött, de Szaros Gyurka utasítását minden moslékos pártnak követnie kell, még Ferinek is a DK-s csürhéjével! Puccsolásról addig szó sem lehet, amíg erre Szaros Gyurka nem ad engedélyt.
Miért dobta Szaros Gyurka Dobrevet?
Dobrevnek nincs esélye Orbánnal szemben. Ezt Makiszar is megmondta, cak azt nem fejtette ki, hogy miért.
Országosan ezek az okok miatt nem szerezhetne többséget Orbánnal szemben:
1. Akasztós unoka,
2. Az Apró klán sok milliárdos értékű közvagyon lenyúlása.
3. Férje, Feri a legelutasítóbb politikus Magyarországon. Kalózkodása alatt Magyarországot államcsődbe hajszolta, a mérhetetlen lopás, és kirablás miatt.
Ennyire egyszerű.
nemzeti
2021-10-17 at 20:22
Itt az erő.
Amennyiben a Fideszt TÁMOGATÓK NEM KAPJÁK ÖSSZE MAGUKAT vereség lesz.
TalEle
2021-10-17 at 20:16
Márki-Zay egy aljas, hitvány, kis ügynök, akivel Soros a „tisztakezek” bazári majmát akarja eljátszatni! Sorosék nagyon jól tudják, hogy a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt, amihez a legeslegjobb téma a „korrupciózás”, „lőrincezés”! Ennek, a sok országban, sikeresen kipróbált módszernek van a legnagyobb mozgósító ereje az Orbán gyűlölők népes táborában! De, a Gyurcsány gyűlölők még népesebb táborának legalább ennyire lehetne hívó szó az, hogy Soros tanítja majd maszturbálni a magyar óvodásokat is, ha nyernek jövőre a ballibek….A Fidesznek a vonzó gazdasági intézkedések mellett, a ballibekhez hasonlóan, „érzelmi töltetet” is bele kell vinnie a választásokba, azaz az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást egy időben kell megtartani! Ha, a két szavazást egyszerre tartanák meg, ezek szinergiája győzelemre segítené Orbánt, ha viszont külön-külön lesz a szavazás, akkor a gyenge mozgósítási képességgel rendelkező Fidesz az országgyűlési választásokat el fogja bukni!