Kegyetlen körülmények között tartott szarvasmarhákat egy német férfi a baranyai Drávakeresztúron. A polgármester volt, aki az első elhullott állatokat észlelte. Ő értesítette a rendőrséget is, akik átvizsgálták a területet. 14 tetemet és rengeteg állati maradványt találtak, valami több csontsoványra éheztetett szarvasmarhát, amelyek sorsa még bizonytalan – számolt be az ATV.
Drávakeresztúr polgármesterének elmondása szerint a német férfi sokáig rendesen, az elvárásoknak megfelelően bánt az állataival. A falu vezetőjének a hét közepén tűnt fel, hogy valami nincs rendben. Már korábban is előfordult, hogy kiszöktek az állatok és a falu házainak környékén legeltek le mindent, amit találtak. Azt azonban senki sem gondolta, hogy a falutól kieső területen sorra éhen pusztulnak az állatok.
Elmentem megnézni, körbejártam a telepet és még találtam hat vagy hét elhullott marhát. Akkor értesítettem a rendőrséget. A rendőrök kiszálltak, körbejártuk ismét a telepet, és ez a létszám 14 elhullott marhára nőtt
– mesélte az ATV híradójának Cserdi Zsolt polgármester. Néhány állatvédő már éjszaka megpróbálta megmenteni azokat az állatokat, amelyek még meg tudtak mozdulni. Tehenek és borjaik szenvedtek az éhségtől, de inni sem tudtak mit, mert a gazdájuk azt sem adott nekik.
26 állat van, amelyik még él. Szeretnénk őket elvinni, mert ilyen állapotban nem maradhatnak egyáltalán. Valószínűleg ők is el fognak hullani, ha nem kapnak segítséget
– mondta Nagy Mónika állatvédő, a Nyújtsd a kezed az állatokért! Alapítvány munkatársa.
A faluban élő holland lakosság is sokat segített. Este, amikor ideértünk, akkor láttuk, hogy nincs víz és enni sincs mit az állatoknak. Azonnal hoztunk szénát és több ezer liter vizet
– mesélte egyikük, René Stekahaus. Az állatokat egyelőre – megfelelő hatósági engedély hiányában – nem lehetett kimenteni. Az ügyben a rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
Forrás: ATV; Fotó: MTI (illusztráció)
István boros
2023-01-09 at 19:11
Remélem a mihazánk torckai úr olvassa a komenteet és jó hazafi módjára le jőn drávakeresztúr-ra.
Fel lép ő maga is a vidék őnkormányzati maffia ellen.ne csak a migránsokkal foglakozon ha nem az ijen belsó eu-s gazdasági bevándorlókkal is foglakozon.De sajnos ez csak álom ma magyarországon,okozon csalodást nekem és jöjön le szivesen végig kalazuzolom őt.be mutatom a beteg gyógyithatatlan vidék életével
István boros
2023-01-09 at 18:37
Én drávakeresztúrón élek 25 éve de ezek nem emberek antropologiai hamisitványok,kezdjük azzal hogy nyilt titok hogy már egy éve kinozzta az állatokat.mindenki tudotról én személyesen is tettem panaszt a jardon mert bejártak a tehenek a temetőbe mert nem volt bekeritve válasz nem az álat a vétkes de a gazda igen mert nem gondoskodik az álatok szökésének meg akadályozásán,ezek ből hiányziek ez epátia emberség,De az unios mezőgazdasági támogatást felveszi a paraszt a tanya az önkormányzat tulajdon ingyen használja a legelőt ami a falutulajdona a polgármester korupt egyben falúgondnok is a tanya elötti utólsó házban lakik egy öreg ember mindennap visz neki ebédett látnia kellet az ott kint boklászó éhező állatokat,látta is minden nap csak az irháját menti mert nyilvánosságot kapott az eset.Eu pénz lenyúló maffia az önkormányzat kulturház felújjitás nál lenyultak 25 milliót járda épités a falú végén 1 éter séles a falú elején 300 méteren 70 centi széles kb 60 köb beton nyult le a kivitelező aki nem hiszi jöjön le drávakeresztúrra és mérje le.Hazug sunyi banda az egész falú ja és a dráva nemzeti parkból el lopot100 köb fa amit a német kivágot és eladot aról hallgat a polgármester a redőrők is tudnak róla de a hollandot lefizetik öket,aki többet ajar tudni jöjön le keresztúrra elképesztő információt és fotokat videókat adook mos is éppen a falú elején illegális falopás megy az ut szélén az árokban kb 90 köb fa vár.
Édi
2023-01-09 at 08:48
Nagy találmány ez a kiéheztetés a beteg demokráciában szenvedő társadalmak gyógyítására, amit most már állatkísérletekkel is igazolnak.
csakafidesz
2023-01-09 at 00:36
Védjük meg a magyar marhákat a német fasisztáktól!
na4
2023-01-08 at 18:21
Ugyanez legyen a sorsa a mocsadéknak!
fanni
2023-01-08 at 17:48
Börtönbe vele!
Ezek
2023-01-08 at 17:28
Jurova már indul is Drávakeresztúrra tapasztalatcserére, mert hiába igyekszik, az emberekkel ezt nem tudja megcsinálni.
Sanyáta
2023-01-08 at 17:02
Valami itt sántit…..az állatokon kìvül.Az ott lakók látnak és észlelnek…Valaki hazudik…..?
Schenkhyalfonz
2023-01-08 at 11:22
Amikor a követendő minta a lumpenproli és nem pedig a felső-középső középosztály értékvilága és viselkedésmódja, akkor min is csodálkozunk a lefelé nivellálás liberált világában?
egon samu
2023-01-08 at 10:08
“Az állatokat egyelőre – megfelelő hatósági engedély hiányában – nem lehetett kimenteni.”
Ennél hülyébb kifogást még nem hallottam.
Szükséghelyzetben nem kellene hatósági engedélyre várni, tisztelt hollandusok!
Cselekedni kell!
A közösség és összetartás lerombolására nincs szükség liberálagyament holland és bárgyú német bevándorlókra….
Bere
2023-01-08 at 09:49
Talán csak az állami támogatást markolta fel, aztán lelépett.
Tamás
2023-01-08 at 09:00
A FB hozzászólások között Béla Kovács igazi proliként nyilvánul meg. Lebirkázz egy halom embert, majd mikor szegénynek nevezik, picsog a személyeskedés miatt.
Őszintén kívánok neki mielőbbi ébredést és jobbulást, hogy kikeverdjen a mindenszarizmus gyűlületmocsarából!
https://www.olvassbalroljobbra.hu/index.php/2935-hamis-uzemanyagarak-es-a-gyulolet-szenvedoi
TS
2023-01-08 at 08:42
Moliere-rel értek egyet,m egy faluban, még ha nem is belterületi a tanya, látja sok ember, főleg a sok gyerek, akik bejárják a határt. (Legalábbis régen bejárták). Ez a falu meg nem a Kiskunságban van, ahol a legközelebbi falu 15 km.
Jó pár év kinéz állatkínzásért a manusznak, de meg is érdemli.
oks
2023-01-08 at 08:08
akkor most étlen-szomjan őt is be lehet zárni amíg meg nem pusztul
Mirti
2023-01-08 at 07:58
kiváló látlelet a német ember lelki állapotáról !!!….bár ilyen mindenhol előfordúl….de ez durva!…..Tipikus ,hogy valaki bevásárol pl. állatokból és utána arra számít ,hogy a másik ajtón ki jön a becsomagolt sajt, vaj, és más tejtermékek…az állatok meg önellátók …..mert ő a nagy német aki ide jön az alvégre és meg mondja a tutit! Egyébként az ilyen tevékenység engedély köteles ….hol volt a hatóság ?….(akik ha egy cipő boltot nyitok hetente ott vannak és ellenőriznek….)
Pepe
2023-01-08 at 07:46
Baranya megye kis falvaiban egész utcákat vásároltak fel fillérekért a hollandok meg a németek. Hozták magukkal a “felsőbbrendű” liberalizmusukat is.Ráköltöttek a megvásárolt ingatlanokra egy rakás pénzt is, úgyhogy ezt visszavásárolni tőlük és hazazavarni őket már nem igen lehet. A tehenek pusztulásának okát ki kell vizsgálni. Svájcban ezért már megkövezték volna az ilyen felelőtlen gazdát. Mert ha beteg, vagy magatehetetlen akkor meg intézkednie kellett volna az állatok sorsáról. Vagy a nyugat-európai bevándorlók szerint Magyarország már nem Európa? Itt meg lehet tenni azt is amit nyugaton nem? NINCS MENTSÉG az ilyen felelőtlen gazdának.
Mi a fenének vásárol fel mindent mint a háborodott, ha nem tud vele mit kezdeni?
Ja, a pénzéhségén meg a mohó szerzési vágyán nem tudott uralkodni.
halo ila
2023-01-08 at 07:33
Drávakeresztúrról többször is hallhattunk: minta településként írtak arról, hogy holland és német “gazdák” vásárolták föl az ingatlanokat, és példás gazdálkodást folytatnak, sőt a polgármester is dicsérte a betelepült közösséget… Ekkora haszonállat pusztulást nem egyik napról a másikra lehet észlelni, a polgármester lódít amikor azt mondja, hogy a hét közepén tűnt föl, hogy “…valami nincs rendben”. Szégyen egy településre az ilyen polgármester.
Girolámo
2023-01-08 at 07:06
Ki tudja,mi történt valójában?
Él-e még,esetleg kórházban van a gazda?
Ma Magyarországon járásonként is egész màsféle lehet a helyzet.
A gazdálkodás körülményeit nemegyszer szóbeli ígéretek,megállapodások veszik körbe.Aztán az egyik úgy érzi,másképp alakul,és annyi.
A takarmàny ára a duplájára nőtt.
A falvak világa hagyományosan “hülén” van tartva.Egy példa:Bármely”gyüttment” számíthat rá,hogy úgy àltalában sem lesz irgalom,ha eljön a pillanat.
A mezőgazdaság ezidáig-a gabonát kivéve- veszteséget termelt.
Csak a területalapú támogatásokhoz való hozzáférés kapcsán is egészen eseti.
Az életforma szerinti paraszti gazdálkodást felszámolták szándékosan,aki ezzel nem törődve csinálja,az számíthat rá,hogy az irigyek,a károkozók nagyon elszántak tudnak lenni.
Kívülről a segítő szándék lehet a legnagyobb beavatkozás,mert fogalmunk sincs.
A sok lusti meg mindenkinél okosabb,még ha éhen hal,vagy elkárhozik is örökre.
Jobb,ha tudja mindenki-ahhoz a zöldséges gyümölcsös pulthoz,amivel hetente azért találkozik,esetenként krumpli,almán kívül sokszor nincs köze.
Okoska meg mondja,hogy a”magyar paraszt”
Bántottam meg már úgy valakit,hogy kimondták,”na látod haver,az Te vagy”
Ezt sem kellett volna…
Amarna
2023-01-08 at 06:34
MI VAN??
németek hollandok népesítik be a magyar falvakat?????
NEM KELLENE EZT JOBBAN PUBLIKÁLNI. A JOBBOLDALI SAJTÓNAK??????
Csak_úgy
2023-01-08 at 00:32
Nálunk vidéken ilyen elő se fordulhat, itt a jószág az első utána az ember, a németet elítélni és végleg kitiltani Magyarországról.
Theo
2023-01-07 at 23:55
Egy magyar paraszt se hagyta volna szomjanhalni az állatait. Ha nem bírja az ellátásukat, akkor eladja, vagy legalább levágja.
Különben is, teljesen egyedül élt ez a német pasas? Vagy lakoteleprol jött?
Milyen emberek ezek? (És a szomszédok…)
moliere
2023-01-07 at 23:37
Az a baj a mai magyar (meg lám, a nem magyar) falvakkal, hogy a közösség zuhan széjjel. Nagyon káros folyamat, hogy már a kocsma is bezár. A templomba járogatnak az öregasszonyok, csak az nem működik közösségi térként. A közbiztonság talán javult (talán nem…), de a legrosszabb, ez az otthoni alkoholizmus a tévé előtt, meg bármilyen durva, a fiatalt-öreget egyként legyilkoló okostelefon, internet.
Azt sem veszik talán észre, ha rájuk dől az égő ház. És ez még mindig jobb kilátás, mint az, hogy látják, de nem bánják. Nem sajnálják az állatot. Akkor inkább legyen a netzombi forgatókönyv!
moliere
2023-01-07 at 23:34
Na igen. Még itt egy pesti kerületben is szinte mindent tudnak az öregek mindenkiről. Egy határszéli faluban meg “jajj, hát nem is mertem volna még csak feltételezni sem…”
Jaja.. Blabla.
Naprózsa
2023-01-07 at 23:09
Pont ezt akartam írni, kedves moliere. Hát ha a “holland gazdák sokat segítettek” az vagy nem igaz, vagy csak akkor mozdultak, mikor jöttek az újságírók. Ha az éhező állatok kiszöktek és “mindent lelegeltek” azt nem lehetett nem észrevenni.
A német próbálta-e eladni az állatokat, vagy valakiknek felajánlani ételért? Nyilván nem. Meg vizet se adott szegénykéknek? Akkor nincs mese, ha nem volt mozgásképtelen beteg, akkor egy mocskos szadista. Az ilyennek úgy kellene végeznie ahogy a szerencsétlen, kiszolgáltatott állatainak…
moliere
2023-01-07 at 22:44
Nem igaz, hogy nem lehetett korábban látni.