
Bár naivan azt hittük, hogy a rendszerváltással Lenint, Sztálint, a marxista ideológiákat s velük a gyilkos szélsőbaloldali eszméket sikerült a történelem szemétdombjára vetni, s ezzel magunk mögött hagyni, tévedtünk. Az átmentett kommunista ivadékok igyekeznek magukat újjászervezni, ha önerőből nem sikerül, hát külföldi segítséggel, vagy talán külföldi irányítással is. A politikai baloldalt egy táborba gyűjtő Gyurcsány, s mellette a külföldi kapcsolatokat építő Apró unoka a konszolidáltabb, politikai kirakatban eladhatóbb ideológiai örökös. De mögöttük szerveződnek, egyelőre ugyan kisebb táborokban azok a szélsőbaloldali, marxista csoportok is, akik az anarchia, lázítás és erőszak eszközével gyengítenék meg az állami rendet és a kétharmados többséggel bíró jobboldali kormányt, felismerve, hogy demokratikus eszközökkel a józan népakaratot a levitézlett baloldal, bárhogy alakul át, nem fogja legyőzni.
Hogy az utóbbinak mekkora a valódi veszélye, azzal sokáig senki sem foglalkozott kellő súllyal. Úgy tűnhetett, csupán néhány letűnt korokból itt felejtett kommunizmusban tudatlanul jól élő nosztalgiázik, s gyengeelméjű, történelmet nem ismerő, vagy unatkozó, feltűnési viszketegségben szenvedő bölcsész villongása az egész, akik nagyítóval keresnek horogkeresztet, üldözik Horthy-emlékezetét, Nagy-Magyarországot, de vörös csillaggal a mellükön, sarlókalapácsot lengetve Lenint éltetnek. Aztán elérkezett február 11-e, amikor hazai antifasiszta csoportok radikális jobboldal elleni tüntetésének leple alatt Magyarországra teleportált veszélyes külföldi antifák, néhány magyarral karöltve viperákkal, boxerekkel, kalapácsokkal vertek össze embereket Budapest utcáin, csak azért, mert öltözékük alapján úgy ítélték meg, azok a jobboldalhoz tartoznak. A PestiSrácok.hu akkor több cikket közölt arról, kik szervezték az ominózus demonstrációt és kiknek lehet köze a hazai antifa mozgalomhoz. Most újabb riportsorozatunkban kísérletet teszünk a magyar szélsőbaloldal és nemzetközi kapcsolataik feltérképezésére és bemutatására, amely esetenként komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet.
Újjászületésre készülő neokommunisták
Sorozatunk első részében egy olyan képződménytől indulunk, amelyet hivatalos megalakulásakor mindenki rossz viccnek gondolt. A kommunista diktatúra vasöklét megtestesítő Munkásőrség hivatalos bejegyzési kísérlete ugyan nem járt sikerrel – az ötletgazdák szervezkedése és tevékenysége a február 11-i antifa támadásig lekövethető.
Bármilyen hihetetlen, 2023-ban, amikor a tiltott önkényuralmi jelképek használata is törvényileg tiltott, minden gond nélkül működhet és éltetheti, terjesztheti a gyilkos kommunista eszméket az elméletileg hagyományőrző céllal a már 2018-tól szervezett, megalakulását pedig 2020-ban hivatalosan bejelentő Hagyományőrző Munkásőr Társaság. A brancs “parancsnokát”, az edelényi Juhász Norbertet 2022 augusztusában tiltott önkényuralmi jelképek használata miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, az újjászületésre készülő neokommunisták nem zavartatják magukat.

A munkàsőrök és a vöröscsillag a Youtube közösségi elveit se sérti
A munkásőr nem sért közösségi irányelvet
A eredeti Hagyományőrző Munkásőr Társaság nevű Facebook-oldaluk helyett Ellenforradalom 1956 címet viselő oldalon nyomulnak a közösségi médiában, YouTube-csatornájuk máig az eredeti név alatt fut és milyen érdekes, még a közösségi elveket sem sérti… Annak ellenére nem, hogy becsmérlő, erőszakos, fenyegető megnyilvánulások is gyakoriak a csoportnál.
Az önkényuralmi jelképeket, köztük a vörös csillagot ugyanúgy használják, mintha az egy éven át tartó büntetőeljárás nem is lett volna. A modern kori munkásőrök ráadásul nem érik be a közösségi médiafelületen való “megemlékezéssel” és uszítással: szabadon koszorúznak, megemlékezéseket, rendezvényeket tartanak.
Még az sem mondható el, hogy bomlott nézeteikkel csak magukat szórakoztatják és ártani tulajdonképpen nem ártanak. A birtokunkba került feljelentés és ahhoz csatolt bizonyítékok alapján ők rongálhatták meg több helyszínen a vármegye táblákat. Nem egy posztjuk egyértelmű erőszakra való felhívás, aminek a hetekkel ezelőtti antifa támadás még lendületet is adott.
Oszlopos tagjuk, a magát főparancsnoknak tituláló Juhász Norbert régi hithű kommunista. Wiki oldala szerint 2003-ban, 14 évesen lépett be a Munkáspártba, rövid idő után a Központi Bizottság munkatársa valamint a Heves megyei szervezet elnöke lett.
A 2009-es EP választások után részben belső ellentétek hatására kilépett a Munkáspártból és többedmagával megalapították a Népi Front Pártot, amely nyíltan kommunista programot hirdetett. 2018-tól munkálkodik a Munkásőrség újjászervezésén. Juhász és politikai tevékenységének mottója: “Le kell rombolni a gonosz mítoszt Kádár pufajkás terrorlegényeiről és az ezzel kapcsolatos rémmeséknek is útját kell állni”. Célkitűzése pedig, a 21. század európai értékválsága elleni küzdelem, a Munkásőrség szellemiségének fegyverével.
Karöltve az antifákkal
A Népi Front politikai tevékenysége csak nyomokban lelhető fel. Aminek viszont több bizonyítéka fennmaradt, az az antifa tüntetésekben való szerepük. Már nem aktív, elfeledett Facebook- oldaluk őriz több rögzített eseményt, köztük egy 2019-es és egy 2020-as antifa tüntetést is.
Önálló pártként 2021-ig léteztek, az egykori elnök, Fogarasi Zsuzsanna aláírásával, ekkor datálták a párt megszűnését. 2022. január 5-én jelentették be, hogy csatlakoznak az Európai Baloldal nevet viselő szélsőbaloldali párthoz. A beolvadást úgy aposztrofálták, hogy “egy lépést tettek a magyarországi radikális baloldal egyesülése felé”.
A Népi Front – immáron az Európai Baloldallal szövetségben – továbbra is hű marad a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom haladó hagyományaihoz, a marxizmus tudományos gyakorlatához. Erőnket a továbbiakban arra fordítjuk, hogy a nyugati testvérpártok mintájára Magyarországon is kialakuljon egy fiatal kommunista generáció
-írták.
A Népi Front még egy egri lakásba bejegyzett néhány főt magába foglaló paródia volt, hasonlóan a Munkásőr Társasághoz, melyet máig érthetetlen módon annak ellenére jegyzett be hivatalosan a bíróság, hogy nevében és az általa használt szimbólumokban többszörösen törvénysértő. Logója is megegyezett a néhai párthadsereg géppisztolyos, vörös csillagos címerével.
Juhász tevékenységét anno a Magyar Nemzet cikke is komolytalan agymenésnek titulálta – amelyben egy edelényi biztonsági őr szőlőbirtokos és kommunista aktivista munkásőrt játszik néhány veterán társaságában.
Agresszív szélsőbaloldaliak
Az Európai Baloldal – szintén magyar szélsőbaloldali párt, amelybe a fenti képződmény beolvadt – bár két vezetője, Vajnai Attila és Noé Krisztina hasonlóan “komoly” kaliberű figurának tűnhetnek, mint Juhász, már nem feltétlenül letudható egy ferde mosollyal és legyintéssel. Egyfelől az általuk üzemeltetett oldalak összesen több tízezer követővel bírnak és napi kommunikációt folytatnak, azon kívül Vajnai és Noé a jó ég tudja miből, de közösségi oldalaik alapján többet voltak külföldön az elmúlt időben, mint itthon. Európa-szerte vettek részt találkozókon, konferenciákon, építve a kommunista, szélsőbaloldali nemzetközi kapcsolatokat. Ezen túl Facebook-bejegyzések és felvételek tanúsága szerint egyértelműen annak az antifa tüntetésnek a társzervezői voltak, amely több ember brutális összeverésével végződött a főváros utcáin.

Noé Krisztina az antifa tüntetésen, amelynek szervezésében is részt vett a pártjuk
A Juhász-féle, Munkásőrség eszméit újraszülő képződmény oszlopos tagja Győr város, helyben sokak által csak futóbolondnak titulált lakója, Sej László. Sej a Juhászék által sokáig működtetett Munkásőrség Hagyományőrző Társaság Facebook-oldalán és más csatornáin megosztott videókban is szerepel. Ugyanezek a tartalmak lelhetők fel a máig korlátozás nélkül működő Ellenforradalom 1956 Facebook-oldalon. Ezt a felületet még 2016-ban hozták létre, több az utóbbi években inaktívvá vált oldaluk helyett most főleg itt posztolnak, illetve az Európai Baloldal legalább féltucat oldalán és csoportjában.

Noéék szinte többet vannak külföldön mint itthon, építik a nemzetközi kapcsolatokat
“Az ’56-osok csak ellenforradalmi huligánok”
Maradjunk egyelőre az 1956-os forradalmat lejárató oldalnál, melyet a transzparencia adatok alapján 5 adminisztrátor kezel. Zavartalanul használják a kommunista címerrel ellátott zászlót, legutóbb néhány napja megosztva azt. Éltetik a kommunista diktátorokat és huligánoknak nevezik az 56-os hősöket. Szó szerint a tiltott önkényuralmi jelképről azt írják:
“A nép egységét kifejező címert ’56 napjaiban a szocializmust gyűlölő ellenforradalmi huligánok gyaláztak meg és téptek ki a zászló közepéből.”
Sej László több posztban is magát az oldal főszerkesztőjének nevezi. Munkásőr egyenruhában fotóival is gyakran lehet találkozni a megosztások között. Egy ilyen posztban néhány hete elárulta, nem érik be azzal, hogy ez közösségi oldalt működtessenek és koszorúzgassanak. A hivatalos szervezeti formát, vagyis egy bejegyzett hivatalos civil szervezet vagy párt létrehozásának tervét nem adták fel.
Nyílt erőszakra buzdítanak
Az sem áll távol a csoporttól, hogy nyíltan erőszakra buzdítson jobboldaliak ellen. Többek közt azzal a felszólítással, hogy “valaki megtaníthatná neki, merre van Budán kutyavásár”. Volt, akinek egyébként elérhetőségeit, lakcímét is megosztották.
A Munkásőr Társaság az antifák február 10-11-i támadásait sem hagyták szó nélkül. Azt írták, hogy amit most néhány fiatal megtett, az az állami hatóságoknak kellett volna megtenni, és Kádár korában bizony megtették volna. Megjegyezték azt is, hogy mostantól nem biztonságos “nácinak lenni” Budapesten.
Mint ismert az antifák terepmintás ruhát viselő, munkába tartó fiatalra, s többek között városnéző holland turistákra, koncertről hazafelé tartó párokra támadt rá, s verték össze őket brutálisan. A kilenc megtámadott sértett közül többen még csak nem is vettek részt sem a Kitörés túrán, sem a kitöréssel kapcsolatos megemlékezéseken, bűnük annyi volt, hogy ruházatuk alapján jobboldalinak néztek ki. A hagyományőrző munkásőrök állítása szerint, akik egyelőre nem tudjuk milyen eszközökkel, de hivatalos formában szerveződnének újjá, ha rajtuk múlik, nem lesz biztonságos Budapesten jobboldalinak lenni.
Ha még nem döbbentünk meg eléggé, csak pásztázzunk végig az Ellenforradalom 1956 oldal legfrissebb bejegyzéseik között megosztott meghívón, amely a Marx Károly Társaság fórumára szól. Mivel ilyen is minden gond nélkül működhet. Nem csak, hogy működhet, még a meghívásukat is elfogadja és előadást tart a neokommunista fórumon – legalább is a meghívó tanúsága szerint – Éber Márk Áron, az ELTE Szociológiai Tanészének docense.
Ezen viszont már kevésbé lepődünk meg. Az ELTE, azon belül is ez a tanszék több antifát is kitermelt mostanság. Innen folytatjuk…
Az MTA nulla
2023-03-27 at 02:32
Joris
Nem akarja ezt a magyar sorozatot megcsinálni se a kormány ( mert a globalista eus mafia nem engedi neki) se az MTA amely se nem magyar se nem tudományos se nem akadémia. Ott csak idegen szivűek veszik fel a magas fizetéseket. Piócák. Az a feladatuk hogy eltorzítsák a magyar történelmet, elég megnézni az iskolai tananyagot.
A Kádár rendszer alatt nagyobb volt a nemzeti önérzetre nevelés. Több magyar történelmi filmet csináltak, mint manapság, mert ezekre az állam adta a pénzt. A Tenkes Kapitánya, Egri csillagok, Egy magyar nábob, A fekete város, csodás magyar hősök keltek életre ezekben a regény feldolgozásokban.
A 21. Század is borzalom
2023-03-27 at 02:21
PG
A 21. Század se jobb a World Trade Center kamu – lerombolásával ( 5000 ártatlan ember halálával), a biológiai fegyverek civilek elleni bevetésével, a mesterséges erdőtüzekkel, klíma problémával, a kamu oltásokkal, az ukrán-orosz háborúval Mo szomszédságában, hosszú a sor! Nem jobb mint a 20. Század vagy akár a római kor volt a rabszolgákkal meg a rettenetes gladiátor viadalokkal és a háborúkkal.
Ezek nem igaz kommunisták
2023-03-27 at 02:11
Ezek akik békés emberekre ràtàmadnak, és « agyonverik « őket, ezek nem kommunisták!
Kádár alatt a kommunista párt több százezer becsületes, egyszerű dolgozóból, olyan kommunistákból állt, akik nem az erőszakot hanem a magyar haza békés építését, és mindenki jólétét valósították meg. A fő cél az volt, hogy senki ne nyomorogjon. Ezt el is érte a kommunista Magyarország. Nyomorgó, éhező ember nem volt, mindenkinek kiutalt egy olcsó bérű lakást az állam, hajléktalan nem volt, se kukázó. DE MULTIMILLIOMOS SE VOLT!
A cigány lakosság is békés volt, ritka volt a késelés, a közbiztonság kiváló volt.
EZEKRŐL MIÉRT NEM CIKKEZNEK SOHA?
Gábor
2023-03-26 at 14:12
PG2023-03-24 at 20:11. A Horthy “fehér terror” nem a Horthyé volt, mert előtte az anarchiában leledzett. De a kommunista terror a 133 nap után ismét jött és 33 évig kínozta a népet. Horthy fasizmusról, meg fehér terrorról a komcsik regélnek, hogy eltakarják saját bűneiket.
János
2023-03-25 at 08:39
bl
2023-03-25 at 05:56
Bingó! ???
Ezek ugyanazok 1789 illetve az Aranyborjú imádata óta❗❗❗
bl
2023-03-25 at 05:56
A kommunista nem vész el csak átalakul. Ma nem internacionalista hanem globalista jelmezben mutogatják magukat, nem vöröscsillagban hanem szivárványban utaznak. A kommunista nem vész el csak átalakul, ők az emberiség legképlékenyebb énje, a tehetségtelenség és az erőszak csimborasszója, a mindenhez is értők nagy-nagy tábora.
Joris
2023-03-25 at 04:32
Még mindig a nyavalyás komonizmus rémével hadakozunk, miközben nekünk is kellene egy legalább 6-8 részes, 1-1 órás sorozatot csinálni eredetünkről, nyelvünkről, őstörténetünkről, népművészetünkről, vallásunkról, kultúránkról (zene, irodalom, festészet, építészet,stb,), tudományos értékeinkről. De európai beágyazottságunkat sem ismerik. És magunkat bemutatni nem muszáj hideg távolságtartással megtenni. Rengeteg értékünk van, ne szégyelljük már. Vessünk véget a “merjünk kicsik lenni” önpocskondiázásnak!…
Most nézem V. Historyn egy, a “magasztos vikingekről” szóló részt. Akiknél pesze többistenhit volt, kegyetlenkedéseikkel bőven felülmúltak bennünket, az emberáldozat is megvolt náluk. Miközben ők mint valami megdicsőült népség (Walhalla) rögzültek; mi mint Ejrópa anyaszomorítóiként vagyunk elkönyvelve. Pedig a vikingek már sehol sem voltak, amikor mi évszázadokon keresztül magyarok millióit áldoztuk oda a kereszténység védelmében.
A borzalmas angol, német vagy ámerikai történelemről már szó se essék. A franciák meg mint a világszabadság megteremtőiként tetszelegnek ördögi eredetű jakobinikus múltjukkal. Hja, a “Nagy” jelző csak őnekik, meg a ruszki forradalmaknak jár ki.
Tehát egy ilyen sorozatot akár 4-5 nyelvre is lefordítva sürgősen meg kellene csinálni.
Summa summárum: mi is tehetünk arról, hogy nem ismernek igazán bennünket. Sajnos a “Julianus barát” típusú sorozatokkal -minden jóindulat ellenére – nem is fogjuk árnyalni a minket övező sztereotípiákat. Kérdés, hogy a mai MTA tudósai alkalmasok-e erre? A viking sorozatban fiatal ,de középkorúnál nem idősebb (30-50 évesek) mutatják be a vikingeket.
agent smith
2023-03-24 at 22:14
1 like
Samantha Power likes this
DörrögZuldán
2023-03-24 at 20:57
Max. 79 mm pengehosszúságú, fél kézzel nyitható félautomata vágó-szúró eszköznek az ember gyermekénél tartása nem tiltott és bizonyos helyre irányozva hatékony a védekezésben.
Támadni tilos, de az önvédelem nem az.
Orientál
2023-03-24 at 20:20
Elnézést javítom …. Lenin …..
Orientál
2023-03-24 at 20:14
Mintha a német warburgék küldték volna oroszoknak ,,ajándékba” Leni elvtársékat. Britek szintén az oroszoknak küldték ..ajándékbe” Trockij elvtársékat.
PG
2023-03-24 at 20:11
Milyen érdekes. A komcsik milyen hévvel hirdetik a fasizmus elleni harcot, holott ők is azok. Ugyanis a kommunizmus és a fasizmus, a német nácizmussal együtt, egy tőről fakad. Tehát, ha belegondolunk, önmaguk ellen harcolnak. Még a németek hagyján, mert Marx és Engels is német volt, no meg ott képezték ki Lenint is. Onnét ment haza forradalmat szítani. Tehát az ő emberük volt, sőt azok nyomdokain Hitler is az volt. Annak is lehetne ennyi erővel szobrot állítani. Nekünk csak Kun Bélánk volt, meg Rákosi Mátyásunk. Ámbár a Horthy korszak is eléggé megkeserítette a nép életét, a nagyképű dzsentri világával, meg persze az általa alkalmazott fehér terrorról se feledkezzünk meg.
Hazánknak a 20. század egy sötét korszaka volt, amit csak remélni lehet, hogy többé nem lesz.
angelblind652
2023-03-24 at 19:16
A címoldalon szereplő szobor Szegeden rondította a várost. Tudja valaki, hogy most hol van?
Én láttam Berlinben az újra felállított marx szobrot. Odajárnak a nemzetközi komcsik.
Nem szabad hagyni!
Angéla, minden elismerésem!