Pár hete még tüntetők tömege és az ellenzéki pártok együttesen siratták a Magyar Nemzetet. Igaz a tulajdonos, Simicska Lajos jelentette be, hogy nem finanszírozza tovább, mégis mindenki más, persze elsősorban a Fidesz, a kormány és Orbán Viktor tehetett róla az ellenzék szerint. Még a külföldi sajtó is szentelt néhány hírt az eseménynek, hogy Magyarországon most már aztán végképp megszűnt a sajtószabadság. Úgy fest korai volt a gyász, mert a Magyar Nemzet feltámadt hamvaiból. Eleinte csak tüntetési különszámokat nyomtak, interneten összekéregetett pénzből, most pedig bejelentették, hogy a lap csak átalakult és újraindul. Nem napilap lesz hanem hetilap és nem Magyar Nemzet lesz a címe, hanem Magyar Hang.
Amikor Simicska Lajos bedobta a törülközőt legalább is a médiapiacon és bejelentette, hogy a Magyar Nemzetet, a Lánchídrádiót és a Heti Választ nem finanszírozza tovább, a Hír TV-nél pedig jelentősen leépít, volt riadalom. Könnyes búcsú a szerkesztőségben, gyászülés gyászbeszédekkel és persze sivalkodás a sajtószabadság végleges megszűnéséről. Ugyan jelentkezett vevő, kettő is. Milkovics Pált Simicska válaszra sem méltatta. Ungár Péternek, az LMP társelnökének pedig olyan magas, Ungár szerint irreális árat mondott, ami szerinte arra utal, hogy nem is volt cél a tulajdonosváltás. Aztán a látványosan megszűnt szerkesztőség ki-kiadott még néhány lapszámot, rendre a tüntetésekre időzítve. A másodikat szamizdatnak nevezték el. A “különleges” lapszámokat ma már többen a Vaterán árulják.
A szerdai napon, vagyis egy nappal az Országgyűlés alakuló ülésének, és a szánalmas százfős hőbörgő csürhévé törpült tüntetők talán utolsó erőtlen próbálkozásának napja után a Magyar Nemzet egyébként azóta is aktív Facebook oldalán bejelentést tettek. Mégsem szűnt meg az ellenzék kedvenc Fidesz-gyalázó lapja, csak átalakult napilapból hetilappá, Magyar Nemzetből Magyar Hanggá.
Szeretett lapunk, a Magyar Nemzet nyolcvan éves korában megszűnt. De csak a teste halt meg, sok-sok kollégával közösen küzdelmet folytatunk, hogy a lelkét tovább éltessük, még ha kényszerből új formába öntve is – így kezdődik a közlemény.
Majd úgy folytatják, hogy teljesen a saját lábukra álltak, nem áll mögöttük tulajdonos, befolyásos politikus, sőt még hirdetők sem.
Nincs egy vasunk sem, lelkesedésből és tenni akarásból vágunk bele a nagy munkába, illetve folytatjuk azt, ami azon a bizonyos áprilisi napon megszakadt – folytatják. .
A lap ára egyébként csaknem 600 Forint. A kéregetést már a Facebook posztban megkezdték. A főszerkesztő György Zsombor azt írja, amit kérnek csak heti egy korsó sör vagy két gombóc fagyi ára.
A Magyar Hang, túlélő magazin névre keresztelt lap nulladik számát terveik szerint a szerkesztőség munkatársai saját maguk, kézből fogják árusítani. A postai terjesztéshez pedig megkezdték az előfizetők toborzását. Ezzel már a baloldali kormányok idején jobboldali sajtótermék is próbálkozott, az nem jött be… De hát ők a “többség”.
Terveik szerint a jövőben a hetilapot közösségi finanszírozásból szeretnék működtetni. A nulladik számot, amit vezető képünkön is láthatnak, már a bohózatba fulladt keddi tüntetésen terjesztették. A fejlécre azt írták: “polgári hetilap”.
esvány
2018-05-14 at 21:47
Lehet belőle akár vicclap is, olvasni nem fogom!
Én
2018-05-10 at 21:45
Naív adakozók pénzét öntik egy eleve bukott hetilapba.
Apropó, amit Vona és Juhász kalapozott össze az hol van? Befizették az államnak, tartozásuk csökkentésére, vagy a legfanatikusabb adakozó híveiket is átverték és lenyúlták a pénzt?
Mi jön még? Ez a lejmolós ellenzék már tényleg a politika legalja.
Wez
2018-05-11 at 12:36
Tüntetések sokba vannak ám!
pandora
2018-05-14 at 11:34
Akkor nem kell csinálni.
Árpi
2018-05-10 at 19:19
ඔබ යන්තම් ටයිප් කිරීම සම්පූර්ණයෙන්ම ඔබට තේරෙන්නේ නැහැ
idirablo
2018-05-10 at 17:03
hőbörgő csürhévé törpült tüntetők = tüntetörpök
Aladin
2018-05-10 at 16:52
Kokó, miért hazudsz már ismerté válik, ahova Simicska beteszi a lábát ott minden tönkre megy, a jobbik a MN. Semmi köze ezekhez Orbánnak. Hülye ripacs vagy.
kata
2018-05-10 at 16:50
Kokó!
Szállj már le a szerről,kicsit túltoltad az agyad!Orbán egyetlen ujságot sem
szüntetett meg.A hírek ugyanúgy áramolnak,csak te a ballibsi oldalon tájékozódsz,
ami természetesen minden elferdít.Nézz már át két szívás között a másik oldal
híreibe is.
A Magyar Nemzet ujságírói,ha a lap lelkét akarják megmenteni,azzal már elkéstek.
Ha nem adták volna el magukat,most nem kellene előfizetőket toborozni.
Nava
2018-05-10 at 14:58
Nos ha úgyis az ellenzék a többség, akkor nem kell aggódni, fogják venni a lapot.
bognár béla
2018-05-10 at 14:40
Ja és 20 évig voltam olvasójuk never again traitors.
bognár béla
2018-05-10 at 14:38
SZING hozzászólása tele van helyesírási hibákkal.
zeusz
2018-05-10 at 14:34
Ennek asüket bandának nem kell hang.Csak egy jó fenékberúgás.Eszement banda.
olszal
2018-05-10 at 13:11
Már most írom/mondom, ez nagyon hamis Magyar Hang lesz…
Én maradok a sör vagy a fagyi mellett, a kretén hozzászólóknak üzenem,jobb, ha ők is így döntenek, legalább a veséjüket működtetik, ha már az eszüket nem tudják, mert nincs…☺
Pal Kinal
2018-05-10 at 13:46
Egy szuper vélemény, egy nagy GRATULA! érte.
pandora
2018-05-14 at 11:32
A kretén hozzászólók,csak hozzászólnak,de lapot nem vesznek,mert,ha vettek volna még lenne Magyar Nemzet.Ha ez a sok nagyszájú vásárolta volna a lapot és rentábilis maradt volna akkor még mindig lenne a hős újdonászoknak Simicska úr által folyósított bőséges apanázsa.A Magyar Hang meg csak nyekergés lesz,ha ugyanarra a vevő-olvasó rétegre számítanak.
Muhaha
2018-05-10 at 13:03
Most akkor ez a Magyar Hangnak nevezett “polgári hetibaj ” ezután ki fog állni az ország és a nemzet mellet, ha már “polgári” vagy az csak a csicskás fedö név ?
Wez
2018-05-10 at 12:31
Ha van rá keret, írkáljanak csak, ha van mit, engem nem zavar.
Ennyit a sajtószabadság tagadásáról!
Vízöntő
2018-05-10 at 12:28
Magyar Hang! Simicska magyar hangja …, ki is a szinkronszínész? Kinevezték polgári hetilapnak. Attól tényleg polgári? De ismerős megoldás ez a politikából, a kabaré gyenge folytatása. A példa Gyurcsány meg Juhász. Tőlük tanultak. Az egyik kinevezte a pártját demokratikusnak, a másik meg a lejmolást vezette be. Nem semmi példaképek egy polgári hetilapnak.
Wez
2018-05-10 at 12:34
Igazán korrektek akkor lettek volna, ha elvtársi hetilapnak nevezték volna, de itt bármi megtörténhet, miután nem volt igazi forradalom, szépen beszivárognak álköntösben és nyomják a globalizációt (internacionalizmus). Elvtársak…
Döme
2018-05-10 at 12:18
Azért érdekelne, hogy akik előfizettek a lapra, azoknak visszafizették-e a pénzüket? Anyámnak volt előfizetése, de se pénzt, se újságot nem látott azóta. Fő a korrektség!!!!! ugye MN!! A lelkes újságírók előbb ezt rendezzék, ha már a gazdijuknak nem jutott eszébe!
Gabor
2018-05-11 at 10:52
Korrektseg egy balos barmitol, legyen az napilap, hetilap, hacker politikus, vagy barmi. Barmi ami arra az oldalra kerul kidobhato…. Ugh megyek a szivemet jobboldalra ultetni ….
POROSZLAI RÓBERT
2018-05-10 at 12:17
Közben azért nem árt emlékezni arra, hogy LÉTEZIK A JOBBOLDALI ÚJSÁGÍRÁS IS ISTENNEK HÁLA!
Emőke
2018-05-10 at 12:08
tán magyarul, ha itt élsz! A Magyar Nemzet nem vèletlenül került “le” a keresetekktől. Nívótlan selejt!