Minden eddiginél nagyobb szolidaritási akciót rendeztek a tiltakozók csütörtök reggel – számolt be az Index. A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához. Az óbudai iskolák is összefogtak, a közintézmények mellett egy alapítványi iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. Természetesen a politikusok most sem maradtak távol az akciótól, a párbeszédes Szabó Tímea a helyszínről jelentkezett be, a noÁr mozgalom alapítója, Molnár Áron pedig a sajtótájékoztatón osztotta meg magvas gondolatait.
A portál szerint több ezren vesznek részt a polgári engedetlenségben, amivel egy időben sajtótájékoztatót is tartottak a szervezők. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja elmondta: sok ezer pedagógus tesz le a munkát időlegesen pár órára vagy akár egész napra, de tulajdonképpen a tanév eleje óta folyamatos a gördülő munkabeszüntetés, amelynek a mai egy kiemelt napja.
A következő egységes sztrájk november 18-án lesz
– jelentette be az érdekvédő, majd hozzátette, hogy november másodikán közoktatási vitanap lesz a parlamentben, november hetedikén pedig a szakszervezetek egyeztetésen vehetnek részt. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt hangoztatta, hogy november 22-én, a magyar közoktatás napján demokráciaórákat tartanak a diákoknak, míg november 26-án, a Kossuth téren valódi nemzeti konzultációt tartanak az oktatás helyzetéről.
Az országos sztrájk mellett több száz pedagógus a polgári engedetlenséget is folytatja, hiszen a sztrájkjogunkat még nem állították helyre
– mondta a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin, akit szintén kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.
A felszólalók között volt a pedagógussztrájkból hasznot húzó Molnár Áron is, aki arról beszélt, hogy az oktatás helyzete, a diákok jövője nem a jobb- vagy a baloldal kérdése, nem főváros vagy vidék kérdése, nem liberális vagy konzervatív gondolkodás kérdése, hanem közös nemzeti ügyünk. Hozzátette: az ellenállást nemcsak folytatni kell, hanem ki is kell terjeszteni.
A Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea csillogó szemekkel számolt be közösségi oldalán a pedagógussztrájkról, amit előszeretettel lovagol meg az ellenzék, pedig még Ander Balázs, a Jobbik politikusa szerint sem hasznos, hogy piócaként telepednek rá a pártok a megmozdulásra.
Forrás/Fotó: Index, Facebook
sanya
2022-10-27 at 13:32
Egykor volt egy liberális újság, a Kurír, amelyik a szoclib kormány idején egy idézetet közölt Wekerle Sándor egykori pénzügyminisztertől, aki az akkori, sztrájkkal fenyegető pedagógusokra mondott:”a szar nem robban”
Rolo
2022-10-27 at 13:27
Vonulgassatok a csótány-kutyákkal!
2002 és 2006 között, a
Medgyessy-, valamint az első Gyurcsány-kormány alatt például az állami és
önkormányzati óvodák és iskolák száma 616-tal csökkent, ami a teljes
intézményszám közel tíz százalékát jelentette.
2006-ban alig alakult meg a második Gyurcsány-kormány, máris egy olyan közoktatási törvényt dolgozott ki, melyben többek között arról is szól volt, hogy miként szüntethetők meg a falvak és a kistelepülések önálló iskolái.
A kormány azt javasolta, hogy minden olyan iskola, amelyben nincs nyolc évfolyam, a jövőben csak tagiskolaként működhessen.
Ez az intézkedés összességében 1151 iskolát és több mint kilencvenezer gyermeket, azaz az iskolák mintegy harmadát, a gyermekek több mint tíz százalékát érintette.
Második ciklusában Gyurcsány Ferenc kormánya
több mint 14 000 tanárt tett utcára, és több mint száz iskolát zárt be. További
748 iskolát szüntettek meg úgy, hogy azokat beolvasztották más intézményekbe,
ezzel ezer településen szűnt meg a helyi iskola.
Bezártak továbbá 283 óvodát, ezzel együtt kirúgtak 1191 óvónőt. Ezzel párhuzamosan csökkentették a diákok utazási kedvezményét 17,7 százalékkal. Fizetős lett az óvodai és a bölcsődei étkeztetés is.
Gyurcsányék a nyereséges Nemzeti Tankönyvkiadót privatizálták, a
tankönyvek ára pedig az egekbe szökött.
Végül, de nem utolsósorban a második Gyurcsány-kormány alatt a pedagógusoktól elvettek egyhavi bért.
Rolo
2022-10-27 at 13:25
saghy rozalia2022-10-27 at 13:05
1.600.000 gyerek jár valamikyen közoktatási intézménybe
150.000 pedagógusunk van!
? 1.750.000!!!!
Vergődjenek csak…80.000-en(sicc)???
saghy rozalia
2022-10-27 at 13:05
Varga Eszter,
ezek a fiatalok két év múlva szavaznak a választásokon. Sok ezer új szavazó a ballibnek. Céltudatos a szervezés.
Kitekintő
2022-10-27 at 13:01
A kormánynak nem szabad bojkottálni a nemzeti ünnepeket. Szabad utat engednek így a csőcseléknek.
A tanárok meg inkább sztrájkolnak, mint tanítanak. A diákok meg jobb ha minél kevesebbet tanulnak, szerintük. Ez az igazi pedagógus szemlélet, netalán erre kaptak kiképzést??
Tūntetőknek
2022-10-27 at 13:01
A menydörgős Isten nyila csapjon belètek,a kurva èlőlàncaitokban. Hūlye nèpsèg. Hol a szemkilövető?Most is dolga lenne.Itt diktatùra van ugye? Bolondulnàtok meg mindannyian, a pènz kellenne,tanìtàs nèlkūl,mint a szūnetekben. A nèp zöme elìtèl benneteket. Ha Gyurcsàny lenne, a miniszterelnök,màr mindannyia kòrhàzban döglenètek.
saghy rozalia
2022-10-27 at 13:01
Terv szerint haladnak a szerevezők.Ezek a diákok két év múlva szavaznak. A Fidesz kommunikátorai mag kullognak az események után.
saghy rozalia
2022-10-27 at 12:59
Nemzet ellenes szerveződés. Nem kéne mindent az időre bízni. Nyugaton is ezt tették a problémákkal. Látjuk az eredményt.
saghy rozalia
2022-10-27 at 12:55
Tisztelt P.S.
Egy tájékoztatót ha lehetne. Honnan kapják a pénzt a szakszervezetek?
saghy rozalia
2022-10-27 at 12:54
Ne rájuk mutogassunk, hanem magunkra, mert évtizedek óta ugyan annak a szakszervezeti szervezőnek nevét hallani. Finomkodás, lustaság, homokba dugott fej. Oda jutunk ahova a nyugati ember jutott.
1 Enaki
2022-10-27 at 12:32
Hazugsàg az orszàgos sztràjk. A szomszèdom tanàr es nem sztràjkolnak tève ezt,egy erős kommunista vàrosnak nevezett intèzmènyben. Itt az igazgatò nem DK hivő. Hazudik a szakszervezet,csak szeretnèk,ha orszàgos sztràjk lenne,az önmagàt megvàlasztò àrnyèk kormànnyal egyūtt.
Sas
2022-10-27 at 12:06
Azonnali emelést, a most is tisztességesen viselkedő, nem szdsz-beütésű, nem szélliberális, nem USA CSELÉD TANÁROKNAK.
Sas
2022-10-27 at 11:57
MIKOR FIZETI MEG A KORMÁNY, AZOKAT, AKIK VELE SZIMPATIZÁLNAK?MIRE VÁR, TAPSRA?LEJÁTSZÁK AZT, AMIT-X-A KULTURÁBAN?ANNYI ÉSZ CSAK KELL, HOGY LEGYEN, HOGY A VELEM SZIMPATIZÁLÓKAT JÓL TARTOM.
Uncle Ment
2022-10-27 at 11:51
tímeja azt írja:
Autók dudálnak, villamosról integetnek!
Szájról olvasni tud?
Sas
2022-10-27 at 11:47
ELÉG VOLT AZ SZDSZ-ES TANÁR-MAFFIÁBÓL.A KULTURTERRORISTÁKBÓL, A NAGYKÉPŰ BELPESTI BRANCSBÓL-A NYOMORULT, ÖNGYARMATOSÍTÓ FIATALOKAT ELŐÁLLÍTÓKBÓL..A BUTA, ÖSZTÖNSZERŰ, VAK FORRADALMÁRKODÓKBÓL.AZ USA SZELLEMI SÉRŰLT HELYI CSELÉDEIBŐL.A MOMENTUMOS SZINTBŐL.
Sas
2022-10-27 at 11:43
ZÁKONYI FERENC A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT SZÍNVONALASABBAN NEVELT-OKTATOTT, MINT EZEK AZ USA CSELÉDEK.
Sas
2022-10-27 at 11:42
ELÉG VOLT AZ UN.KARIGERIK-KÉPZÉSÉBŐL, ELŐÁLLÍTÁSÁBÓL.Logikus gondolkodásra képes fiatalokat kell nevelni-reális történelemszemlélettel-nem öngyarmatosító idiótákat.ELÉG VOLT AZ SZDSZ mentalitású , nárcisztikus tanárokból.AZ SZDSZ kinyiffant-bukjanak meg a kulturában-oktatásban garázdálkodó szimpatizánsai is.ELÉG VOLT A BUTA, FELFUVALKODOTT MAGYAR BÁLINT KLÓNOKBÓL.ELÉG A BELPESTI KULTURRASSZIZMUSBÓL.
Matu
2022-10-27 at 11:39
Drazsen2022-10-27 at 10:07
Igen, valóban “simán” meg lehetne oldani a tanárok és a többiek fizetésének rendezését a költségvetésből is, csupáncsak egy “aprócska” kiigazításra lenne szükség: az összes most meglévő adó és rezsikedvezményt eltörölni, az abból bejövő pénzek elegendőek lennének mindenre. Akarod? Nézd meg a számláidat, rajta van, hogy te mennyit kapsz az államtól havonta. Add oda a közösbe és akkor minden rendben lesz. Vagy akkor azért rohangálna mindenki tüntetgetni, hogy nem tudjuk kifizetni a rezsit-devizahitelt-lakáshitelt, nem kapunk családtámogatást, benzintámogatást, kamatstoppot, adókedvezményt, ilyen-olyan sapkát, stb… Számolj és gondolkozz.
Sas
2022-10-27 at 11:37
5 ezer éve-minden politikai rendszerben-az oktatás a hatalom megtartásának egyik legfontosabb eleme-az oktatás soha sem politika mentes.Amennyiben ez-fizetésemelésre redukálódik-akkor az a nemzet önpusztítása.VÉDJE MEG A KORMÁNY A VELE SZIMPATIZÁLÓ TANÁROKAT, A SAJÁT ÉRDEKÉBEN IS.
Polgár Mari
2022-10-27 at 11:36
Hol voltak a most sípoló, örjöngő, kormányt gyalázó “tanárok”, mikor az elqró mindent tönkre tett. Kifosztotta az országot és az embereket is.Bezártak iskolákat, óvodákat, bölcsödéket. Utcára tettek 15 ezer pedagógust, elvettek tőlük 1 havi bért.Dunaújvárosban a komcsi vezetők ledózerolták a barátságúti iskolát, a területet eladták a Lidlnek.ez volt a jó világ!!!!!!!!!!!!!!!!!!ROHADT NAGY CSENDBEN VOLT A DOLLÁR MILLIÁRDOKKAL SEGÍTETT GAZEMBER SZAKSZERVEZETCSAPATA!!!!!!!!!!!!!!!! EZEK KORMÁNY BUKTATÓ SZ@R EMBEREK!!!!!!!!!!!!!
Tánczos György
2022-10-27 at 11:34
“Éppen ezért a legnagyobb felelőtlenség azé, aki politikai célok érdekében kihasználja a gazdasági helyzetünk következtében kialakuló szociális feszültségeinket.” Antall József, 1990. szeptember. A youtub-on elérhető letiltott beszédéből.
tarcsa
2022-10-27 at 11:31
Büdös a munka és szép idő is van. Hol a jogos őszi szünet? Síelni mikor lehet már menni családostól a szülők pénzéből? Csak nem képzelik, hogy a téli szünetben lesz az is?
Angie
2022-10-27 at 11:24
Most akkor mi is a baj?! Nem ígérte meg a kormány a béremelést?! Háborús helyzet van, amit a tüncikézök haverjai még szítanak is! Gondolják, hogy csak a tanároknak kevés a pénz?! Nekünk most szinte megállt az élet a vállalkozásunkban. Gondolják, hogy másnak nem nehéz?! Nem kerülnek nekünk sem sokba a dolgok?! Ez most sajnos egy ilyen helyzet, de legalább ez a kormány nem csak ígérget és nem felhasznál embereket az önös célok érdekében, hanem cselekszik és kihozza a legjobbat a dolgokból. Őszintén szólva már inkább visszatetsző ez a hisztéria. Tán inkább önöknek is a helyzet magaslatán kellene állni és azt nézni, hogy miben tudják segíteni az országot, de sajnos igaz a mondás: “Madarat tolláról…” Inkább szégyenkezem, hogy erre a szintre süllyedt le az egész!
Újdemokrata
2022-10-27 at 11:08
A pedagógus sztrájk szellemi vezetője és legfőbb szervezője a CIA, az operatív törzs működési helyszíne az USA nagykövetség, lokális irányítók az USA nagykövetség által irányított Szaros Gyurka NGO-k! A valódi célokhoz valójában semmi köze az oktatásnak, a pedagógus társadalomnak, őket csak felhasználják a céljaik megvalósítási kísérletéhez, majd eldobják és leszarják őket!
A valódi célt a Nagy Blanka 2.0 bevetése pontosan mutatja:
Az oktatás teljes szétverése
A diákok zombikká nevelése
A társadalom szétzilálása és szétverése
A szétvert társadalom romjain a gazdaság bedöntése
A társadalom és a gazdaság romjain egy olyan kormány hatalomba segítése, akik a gyarmati besorolásunknak megfelelően kinyalja a gyarmattartók szaros seggét, és szolgalelkűen végrehajt minden tengeren túlról érkező őrült parancsot, felszámolják a magyar nemzetet, és kiszolgálják az USA DS geopolitikai érdekeit akkor is, ha kő kövön nem marad a kárpát medencében!
Nem kellene ennek a szörnyűséges tervnek a végrehajtásához se a pedagógus társadalomnak asszisztálni, se a törvényes magyar kormánynak tétlenül eltűrni az USA katonai szövetséges aljas tervének a végrehajtását!
Mióta a Brit DS átköltözött a Brit királyság egykori gyarmatára Amerikába, azóta az USA éppolyan gonoszok birodalma, mint az egykori CCCP (USSR) volt, csak másképpen csinálják!
GeriHunCom
2022-10-27 at 11:04
Mi az hogy élő lánc? Egy élő dolgot ismerek, az az Isten igéje, amely:
“Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.
Nekem az élő lánc kifejezésnél syntax error-t dob a gép!
khm
2022-10-27 at 11:02
És mikor tervezik pótolni az elmulasztott HETEKET?
Remélem a nyári szünet elég lesz erre. Eleve nem kell fűteni,mert szépen süt a Nap. 🙂
odu
2022-10-27 at 10:53
Már várom hova vackolnak be, mit /tér, utca,épület/ néztek ki számukra a felforgatás mesterei.
Ildiko
2022-10-27 at 10:50
Gyerekek nélkül nem érne össze az “élőlánc”!
Szerintem 18 év alatti gyerekeket kivinni az utcára tüntetni törvénytelen lépés.
A nagy jogvédők nem veszik figyelembe a tanuládhoz való jogot, ezeket az elmaradt órákat hogyan fogják bepótolni,vagy majd akkor is visítanak,hogy túl megterhelő a munka?
Ja,és ha bárkivel ez idő alatt történne valami baleset, hogyan számolnak el a szülőkkel a rájuk bízott gyerekek testi épségével?
Minden ősszel kell valami balhé,kivéve ha Fletó a góré!
Akkor mindenki kussolt!!!
Tánczos György
2022-10-27 at 10:35
Az egész balhénak két vesztese van: a gyerek és a szülő. Mert gyereket ideológiai jelszavakkal utcára vinni minimum erkölcstelen, ráadásul csak annyit tanul ebből, hogy ha büdös a munka, inkább megy tüntizni. A szülő pedig? Eddig is a szülő tanította meg az anyagot a gyereknek, csinálta meg vele a házit, munka után, este. Eztán sem lesz másképp. És ez vérlázító. Javaslom a “tanítónéni” kifejezést “leckefelíró nénire” változtatni.
Örnagyörnagy
2022-10-27 at 10:23
Az azért elképesztő!-feletteseik,figyelem!-hogy egy
rendőrautó a skandálók ritmusára velükdudált!nemde?
doktorkotász
2022-10-27 at 10:21
ahogy és amit a TalEle felvet,hááát!…,mert ha O.V
itt,Pesten tartottvolnabeszédet akkor bejöttvolna
az elképzelésük és még ennél is nagyobbbalhét csap-
tak volna..,,,,úgyhogy!…
Rózsa Sándor
2022-10-27 at 10:19
Szabó Tímea és a többi külföldi felforgató ügynök Ukrajnát akar csinálni hazánkból.
Cuki
2022-10-27 at 10:13
hogy lesz így megértve a trigonometria?
amikor majd mennek interjúra és megkérdezik tőlük, hogy forgatnak 3d-s testet, hogy lemodellezzenek valamit, mit mondanak?
amikor majd Laplace transzformációt kell lenyomni…
mert a kínai és az indiai gyerekek tudni fogják és tetszik a gyerekeknek vagy nem, nekik már nem a volt paddtárssal kell egy melóért megharcolni, hanem sok-sok külföldi gyerekkel.
de ők tudják
??♂️
kaktus úr
2022-10-27 at 10:12
Ezek-ahogy a dk.igérte-Majdant akarnak!bejön nekik?
Matu
2022-10-27 at 10:11
Tanítanék, de rohadtul nem érek rá, mert tüntetek…
Drazsen
2022-10-27 at 10:07
“varga eszter2022-10-27 at 09:37 Ja és ELVBARÁTAIKAT kérjék meg, hogy Brüsszelben tegyenek lépéseket az országnak járó pénzek mielőbbi utalására.”
Most már fogják végre fel a fidióták, hogy ezt nem Brüsszelnek, hanem a magyar költségvetésnek kell megoldani, mind a fegyveres erők fizetésrendezését.
lyukas zokni
2022-10-27 at 10:04
a gyerekeket bármire rá eleht venni, ha arról van szó, elmarad aznap pár óra és nem kell tanulni. agyon meg amúgy sem tanulják magukat, csak meg kell nézni a plázákat du. 2 után, tele van kölyökkel egész este 8-ig. ennyit a túlterhelt diákokról.
chatillon r
2022-10-27 at 10:03
a helytartó még nem volt ott?
ViAM
2022-10-27 at 10:01
Minek ébredtetek fel tüntetők?!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-10-27 at 09:53
És, “fasszopással” kezdték, ahogy erre a Lilike felszólított?
varga eszter
2022-10-27 at 09:37
Éppúgy vége lesz ennek is mint anno a Színművészeti BULINAK.
Senki nem vitatja, hogy kell rendezni a bérüket, de várják ki a sorukat, és ahogy az orvosok esetében,
náluk is meg fog történni a bérrendezés.
Ja és ELVBARÁTAIKAT kérjék meg, hogy Brüsszelben tegyenek lépéseket az országnak járó pénzek mielőbbi utalására.
Bàstya elvtàrs
2022-10-27 at 09:33
Ja csak tanulni ne kelljen, mi! Azért érdekes de délelött 11 ora utàn tömve vannak a kàvézok, cukràszdàk, bisztrok diàkokkal! Olyan borzalmasan megeröltetve nincsenek….
Mindet köfejtöbe, autopàlyàt épiteni! Szerintem egy éven belül màr a legkisebb faluba is 4 sàvos uton juthatnànk el. Amennyi alapanyag van…
Timike, azért légy ovatos, nehogy egy kamionos elnézzen a zebràn….
Megvilágosodott szabadkőművész
2022-10-27 at 09:30
Tiltakozás Saul Alinsky és Szergya Popovics módra.
Értjük és tudjuk mi ezt.
Csak nem szeretjük.
A ‘lánc’ nem rossz, csak ha az egész bagázs láncra van verve, oszt’ masírozik lefelé – láncait csörgetve – a Tisza-Duna csatorna kubikolására.
Legalább egyszer dolgoznak majd egy keserveset.
Tánczos György
2022-10-27 at 09:18
B@szki megvan a sztrájkjogotok, ne idegesíts már. Csak jó kétszáz éve a világon az a szabálya, hogy munkakezdésre meg kell jelenni a munkahelyen és ott kell lenni munkaidő végéig, de a munkát nem veszed fel. A helyzet az, ha nem az utcán van a munkahelyetek, akkor bizony törvényt sértetek és igazolatlanul nem jelentetek meg a munkahelyeteken. Teccikérteni? Nyilván nem…
Horváth Piroska Rózsa
2022-10-27 at 09:15
Pofára esel Timike! Több ezren a több millióból.
Gondoljunk arra, mint mondott Fletó a tüntetőkről.
Hajózni muszáj
2022-10-27 at 09:13
Civil megmozdulás Szabó Tímeával. A civilség már csak ilyen.
Nahát
2022-10-27 at 09:11
Ennek semmi köze a pedagógusokhoz, ezt a CIA szervezi, ahogy a Majdan téri felfordulást is, aztán lám, milyen szép, viruló ország lett Ukrajnából.
mxy
2022-10-27 at 09:09
Aki a rábízott tanulókat tüntetni viszi, az nem pedagógus, foglalkozását tekintve VOLT tanár legyen!
Apró klón
2022-10-27 at 09:03
Tordai (Kun Béla) Bence; Dobrev (Rákosi Mátyás) Klára; Fekete-Győr (Szamuely Tibor) András…
TalEle
2022-10-27 at 09:03
A zalaegerszegi Mindszentyneum nagyon fontos dolog, de a jövőre nézve tanulságos, hogy a nemzeti ünnepeken – október 23-án, március 15.-én – nem szabad “hatalmi űrt” hagyni Budapesten, mert a sorosista f@szopó pesti csőcselék rögtön ráugrik, és kisajátítja ezt, ráadásul úgy, hogy a Soros/USA szervezetek bőséges segítséget adnak hozzá! Vigyázni kell velük, mert ha vérszemet kapnak egyre gátlástalanabbá és erőszakosabbá fognak válni, ennek egyik minta példáját láthatjuk most, amikor iskola igazgatókat gyalázhatnak a hitvány sorosista f@szopók!!