Miután Andrzej Duda köztársasági elnök megvétózta a Donald Tusk vezette kormány költségvetéssel kapcsolatos törvényét, érdekes helyzet állt elő a lengyel közmédiával kapcsolatosan, az ugyanis így költségvetés nélkül maradna– számolt be az Index. Hasonlót az elmúlt években az Egyesült Államokban láthattunk, amely Ukrajna támogatása miatt többször volt percekre a működésképtelenségtől, mivel a képviselők nem tudtak megállapodni a költségvetés módosításáról. Márpedig egy normális jogállam nem működhet elfogadott költségvetés nélkül. Kíváncsian várjuk, milyen megoldást talál erre a Donald Tusk vezette kormány, ami néhány hét alatt válságba került.
Kegyetlen boszorkány üldözés van Lengyelországban”
– nyilatkozta a lengyel média helyzetére rálátó névtelen forrásunk, miután Donald Tusk frissen alakult kormánya gyakorlatilag politikai tisztogatásba kezdett a köztévénél. Ahogy portálunk is beszámolt róla, Donald Tusk szó szerint hadjáratot indított a lengyel sajtószabadság ellen, konkrétan verőlegényekkel foglaltatta el a közmédia épületét (erről bővebben ITT). A támadássorozat legújabb fejleménye, hogy december 26-án a lengyel Nemzeti Médiatanács (RMN) bejelentette, hogy Michal Adamczyket nevezték ki az állami televízió (TVP) elnökének. Az RMN-t még a Jog és Igazságosság (PiS)-kormány hozta létre 2016-ban, hogy ellenőrizze a lengyel média működését és kinevezze a közmédia vezetőit
A közmédia feletti ellenőrzésért folyó küzdelem rengeteg jogi kérdést vet fel: Donald Tusk kormánya beiktatását követően szinte azonnal leváltotta a lengyel közmédia vezetőit, egy csatornát bezáratott, illetve több propagandának minősített programot, műsort felfüggesztett, ezzel választási kampányígéretét teljesítve, hiszen azok nyolc éves működését a “PiS-propaganda” fő eszközének látta, ugyanakkor a PiS panaszai szerint a leváltási-átszervezési folyamatokban az nem tartja be a törvényi előírásokat, a parlamenti eljárásokat.
A konzervatív volt kormánypárt több képviselője ezért tiltakozásokat szerveztek, rendszeresen beülnek tüntetni a közmédia székházaiba, és a sajtószabadság lábbal tipróinak nevezik a Tusk-kormány embereit. Maga a lengyel elnök, Andrzej Duda is elítélte, illetve „anarchikusnak” nevezte az új kormány médiaügyi intézkedéseit, a múlt héten közösségi oldalán azt írta, hogy alkotmányos elveket még politikai célok érdekében sem lehet megsérteni. Szombaton pedig azzal fenyegetőzött a lengyel államfő, hogy megvétózza az új varsói kormány 2024-es költségvetési törvényét. Ez végül bekövetkezett.
Az elnök és a miniszterelnök közötti politikai küzdelem fellángolt, hiszen Duda vétója egyúttal a tanárok büdzsébe foglalt fizetésemelését is akadályozza majd, ezzel komoly politikai fegyvert adva Tusk kezébe. Ameddig viszont a Szejm nem fogad el egy új törvényt a közmédiáról, addig Duda nem áll el a vétójától – az elnök vétóját a Szejm háromötödös többséggel tudná megtörni, ugyanakkor a négy pártból álló Tusk-kormánynak egyszerű többsége van a 460 fős Szejmben. Ráadásul Duda saját tervezetet nyújtott be, ami megakadályozhatja a Tusk-kormány számos hatalom konszolidációs törekvését. Igaz, ezt még megkerülheti jogi kiskapukon a baloldali szövetség, amennyiben a közmédia finanszírozásának átalakítását a költségvetéstől külön tárgyalják, azonban egy esetleges önálló törvénycsomagot Duda elnök alkotmánybírósági normakontrollra küldhet. Ha itt megbukik az önálló közszolgálati törvény, szélsőséges esetben Duda akár a Szejmet is feloszlathatja. Akkor pedig előrehozott választásokra lesz szükség.
Szankci Manci
2024-01-09 at 12:14
Gyurcsány megígérte, Tusk megvalósítja.
Körülbelül így fog kinézni a feles (vagy kisebb) hatalommal felruházott Gyyurcsany rendezte földönfutó verseny. Földön fetrengő versennyel kombinálva.
angelblind652
2023-12-31 at 08:01
A polák barátaink pont beleestek a saját maguk által ásott gödörbe, a legnagyobb sajnálatunkra. A Tuskó pedig pont úgy viselkedik, ahogyan elődei a kgst világában formálódott társadalmak vezetői: erőszakosan, mert a sok idióta, amerikai pénzen nevelkedő szuperman lengyel nem vette észre, hogy náluk is csak amcsi demokrácia van.
Szabó Gergely
2023-12-28 at 21:39
Háát srácok.. ki védi meg az államelnököt, ha a médiát is letarolják.. megint a russzkikra fogják, hogy nem nemzeti de, nemzeti érzelemre alapozva elárulják a Hazájukat. Polska mi veletek vagyunk! Gergő Baranya-Vármegye
Kalányos Winnetou Jákób
2023-12-28 at 19:19
A hétvégén akár lottóötös is jöhet!!!
Aztán vagy gyün vagy nem gyün.
Ennyit a cikkről: fos “hathet” újságírás.
Csak mondom
2023-12-28 at 18:22
Ballib 2023-12-28 at 12:47
Egy cikk született róla!
Nem fizetett senki a lengyelek egyik oldalának sem, hogy tegyék ezt meg azt.
Legalábbis a részünkről
na4
2023-12-28 at 18:13
Alakul ez 👍
K
2023-12-28 at 18:05
“Előrehozott választás is jöhet a lengyel közmédia ügye miatt”…..:
-bízzunk ebben, reméljük így is lesz.
Ungarn über alles !
2023-12-28 at 17:31
‘kedves’ hülye Polákok ! elszalajtottátok a hajót, de ha nem szaladtok elébe megfogni a következő kanyarnál – akkor megérdemlitek hogy végleg tova ússzon
(má’ bocs a képletes kifejezésért)
Gomboc7
2023-12-28 at 17:23
Hát, addig szerintem senki ne álljon fél lábon amíg ott előrehozott választásokat írnak ki
Alfréd Nobel
2023-12-28 at 16:32
Nagyon helyes! Előrehozott választást kell kiírni! Ha megtörténik,megint a PIS. fog nyerni,csak sokkal több szavazattal,úgy,hogy egyedül fog tudni kormányozni,és nem engedi meg a migránsok betelepítését, Tuskóval ellentétben! Éljen a normalitás!
Vidoq
2023-12-28 at 16:18
A lengyelországi események,egy banán köztársasághoz hasonlítanak! Szégyen! A jogállam,a törvények,jogszabályok, lábbal tiprása! Ezt úgy hívják,liberális diktatúra! Ezt akarta a lengyel nép? Nem hiszem?!
Édi
2023-12-28 at 15:59
Ballib,
Tisztelni kell a szuverenitásukat,rendben, de hogy van az, hogy a miénket meg nem kell tisztelni? A mi szuverenitasunkon rugózik egész Európa.
Egyébként itt egy botrányos esetről van szó, nem a szuverenitásrol.
Ha nem is ér fel Tóth Gabi válásával, viszont ugyanúgy nincs közünk hozzá, mégis pártot fogunk.
Theo
2023-12-28 at 15:51
Vajon miért nem csinálják a TV vezetoseg cseret jogilag szabályosan, normál tempoban? Mi volt ENNYIRE sürgős? Hisz megnyerték a kormányzást, nem kellett volna puccsolast játszani!? Vagy tartanak valamitől?
Logikus
2023-12-28 at 14:11
Biztos vagyok benne, hogy a lengyel elnök nem fogja sokáig nézni ezt a ballib kormányt és azok ténykedéseit…
apro_marosan_petergabor
2023-12-28 at 14:09
A vágyvezérelt újságírás előfordul jobboldalon is, ha ritkábban is. Ez a téma kifejezetten ide tartozik.
Sok mindent lehet elmondani a baloldalról: sunyik, gátlástalanok, kárt okoznak, tolvajok , hazaárulók, stb. , de azt, hogy a hatalom megszerzéséhez s megtartásához nem értenének – no azt nem…
Nos a fentiek szellemében gondolkodjon a cikk szerző tovább – s ha végére jut, rá fog jönni, hogy ez nem több, mint álom, luxus kivitelben…
Sas
2023-12-28 at 13:03
az ember egy agresszív majom-minden rezzenése majom-szerű-a mesterséges konstrukciók -mesterséges társadalmi konstrukciók hatására szétesik-a csoporttársára támad-.
Sas
2023-12-28 at 13:00
miután az ember egy fogalomalkotó majom-minden emberi csoport szétesik, amikor többpártrendszert hoz létre-és multikultit-a hierarchikus-tekintélyelvű berendezkedés helyett.Ilyenkor a majom-tulajdonságok-reakciója a fragmentálódás-a belharc.
Mr. Smith
2023-12-28 at 12:57
Hol van ilyenkor Vivien Reding és a többi okos, aki a magyar médiatörvényt fikázta évekig? A “fényességes ” nyugat meg csendben asszisztál, hallgat. Undorítóak egytől-egyig.
api01
2023-12-28 at 12:16
Hát ezt jól elbaltázták a lengyelek, az egyszer biztos … Nesze neked jogállam, bár a globalista hordának ezzel semmi problémája. A ZDF-híradó rövid tudósítása szerint lengyelországban most állítják helyre a demokráciát.
Hajrá.
Lacus
2023-12-28 at 12:07
Tuskó szdsz-es mekkelek “színvonala” még időben lett vétózva. Ha nem akarják a “fejlett nyugati” szivárványos külső nemzetietlen erők általi irányítást, hanem anarchisztikusan akarnak élni, söpörjék el a neoliberális csőcseléket.
Keljfel Julcsi
2023-12-28 at 11:47
A magyar közmédia magasan szabadabb mint a német.
Ott pl. az AfD politikusok beszédéből, ha jól megy 1 leírva egy !! mondatot közvetítenek.
Itt pedig Szabo Tímea és társai hosszú percekig szidják trágár módon Orbán Viktort.
Ilyen fokú szólás szabadság hol van??? Az hogy a német médiában egyetlen egy ellenzéki tv. csatorna, újság stb. nem működhet azt is emlitsd meg solaris.
Csak mondom
2023-12-28 at 11:38
Solaris 2023-12-28 at 11:30
Akkor ne nézd!
Ti szoci nyuggerek úgy viselkedtek, mintha még mindig csak 1es és 2es lenne.
Van annyi más csatorna.
x³👀
2023-12-28 at 11:37
Solaris 2023-12-28 at 11:30
te soros- 444 agymosott !
Takarodj Varsóba ott a Soros-GAY-privát radió naponta 0-24h üzemel !
A soros-TUSK kormámy most ezt pénzeli