A török elnököt egyik szélről sem szeretik – többek között ez derült ki Recep Tayyip Erdoğan budapesti látogatása során, amikor az Identitás Generáció tagjai kimentek tüntetni az iszlamizáció ellen, a későn kapcsoló baloldal pedig fájlalta, hogy nem ők lettek az első számú tüntetők, és gyorsan ők is kitipegtek tüntetni a „diktátor” ellen. A Polbeat vendége volt Bódi Ábel, az Identitás Generáció Magyarország vezetője, valamint Sayfo Omar Közel-Kelet-kutató, újságíró.
Az identitáriusok azt kifogásolták Erdoğan magyarországi látogatásában, hogy Orbán Viktorral közösen adták át Gül baba felújított türbéjét. Gül baba ugyanis Buda 1541-es elesténél jelen lévő muzulmán dervis (szerzetes) volt, s így az iszlám hódítás és a középkori Magyarország bukásának jelképes alakja. Szerintük ilyen túlzó gesztusokat nem érdemes tenni egy iszlám ország felé, Sayfo Omar viszont az ország külpolitikai érdekeivel érvelt, miszerint a német, az orosz és a török erőterek közti háromszögben lévő Magyarországnak mindhárom nagyhatalom felé korrekt politikai és legfőképpen virágzó kereskedelmi kapcsolatokat érdemes kiépítenie.
A műsor másik vezértémája Európa folyamatban levő iszlamizációja volt. Kiderült, hogy a földrészre bevándorló mohamedánok közel sem olyan egységesek, mint kívülről tűnnek, hiszen a törökök, a kurdok, az arabok, az afgánok, a pakisztániak külön etnikai tömböket hoznak létre. Ezek a népcsoportok sokszor egymással is ellenségesek, de még a különböző országokból jött arabok közt is széthúzás van.
Ettől persze a biztonsági veszély még valós, hiszen az európai őslakossággal szembeni agresszív támadások mellett a bevándorló népcsoportok egymás közti konfliktusai is rontják a földrész közbiztonságát. Ebből pedig egyre inkább elegük van az európaiaknak. A közbeszéd muzulmánellenes élt kapott, hiszen ez a fogalom már áttörte a politikai korrektség korlátját, és már akár olyan esetekben is előkerül, amikor nem muzulmánok az elkövetők. Az európai fehérek ugyanis az említett muzulmán népek mellett az afrikai és karibi feketéket, illetve más idegeneket is egyre kevésbé látják szívesen. Nagy kérdés, hogy mindezek a konfliktusok még megoldhatók-e békésen az egyes nyugati országokban.
Nézze meg a teljes adást!
Polbeat minden kedden este 19 órától élőben az R56 Sörözőben!
levegö
2018-10-14 at 17:10
Hogyne ugy kell csinålni mint zsido hatalom svedben mindenkinek betapasztani a pofåjåt a tövenyekkel. Mert ugye ezt is csak ök engedhatik meg maguknak egy olyan orszågban amit összeharåcsoltak.
kbandi1
2018-10-13 at 13:21
Az illegális migránsnak az első deviáns lépése illegálisan belopakodni egy másik közösségbe.
A további devianciát a beilleszkedési hajlamuk gyengesége okozza, és ebből adódik a kulturális disszonancia is.
Még az állatok is leigazolják egymást, mert az a borjú bőg, amelyik belép az istállóba. Amikor a “köszönését” fogadták, csak akkor megy beljebb.
Az illegálisan beérkező dezertőrök, terroristák aztán semmi képpen sem nevezhetők barátságos közeledésnek, még ha ezt először titkolják is. A társadalomhoz alkalmazkodást annak törvényeinek betartása jelzi.
Aki képtelen beilleszkedni, csak idegen test marad a területen, míg a társadalmi többség tűri.
csakafidesz
2018-10-17 at 02:35
Nagyon sértő a jámbor borjakra nézve, hogy muszlimokhoz hasonlítják őket.
Klárika
2018-10-12 at 10:16
Akárhogy is csürjük, csavarjuk,a török hódoltság 150 évig tartott és utánna alig maradt meg valami.
Még akkor is ha Bül bül Gül Baba ártatlanabb, rózsafélére(?) emlékeztet az a hely, szerintem oktalan túlzás volt.
Gazdasági szerzödések lennének a maximum.
150 éves hódoltság, kirablás, emberölés, emberrablás, szerályfeltöltés, gyerekeinkböl janicsárképzés, stb., után több távolságtartás lenne a bölcs és az illendö.
Erdogán ugyancsak számontartja a törökjeit, akik az övék, van erre elég ordító példa ma is, nemhogy az oszmán birodalmat teljesen elfelejtette volna.
És öt, öket még az unióba is beprotezsálni?, hogy Budán fürdözhessék sokadmagával, meg a volt mecseteiket se hagyja ki a “felfrissítö támogatásaiból”? Bolond egy dolog lenne.Vízum nélküli, 6 hónapos ittartózkodás lehetösége minden török számára. Rizikós polit. libikóka.
Sokféle ágazata van az iszlámnak, de az alapvetö az közös. Mohamed Allah prófétája, ö az aki a tanításokat hátrahagyta és az ö életvitelét kell követniük. Ezeket pedig a Korán mellett külön írásaik, könyveik tartalmazzák, amikröl sohasem esik szó. Pedig onnan derül ki, hogy az iszlám nem csak egy vallás, hanem egy bizonyos életforma és egyben a jogrendszerük, a saria, amely a másokéval nem összeegyeztethetö. Ezt persze elhallgatja minden bevándoroltató, valamint az itt élö rengeteg “magyar” muszlim és az imámjaik is.
Ez nem passzol bele a diktált kvótába s az integrálás lehetöségébe..
Dajka Zoltán
2018-10-12 at 18:09
Szerintem sokkal célszerűbb a következő 150 évre koncentrálni a régmúlt helyett.
Janos Szabo
2018-10-11 at 11:01
Sayfo annó ,még a kis gyülekezeteket akarta kiírtani ! Azzal dicsekedett, hogy nagyapja a debreceni református gyülekezet presbitere ! HAMISTANÍTÓK! Hol van az megírva a bibliában, hogy csecsemőt kell keresztelni ? Meg kereszanyaságot és keresztapaságot kell vállalni ! A biblia ilyet nem ír! BIBLIAHAMISÍTÓK ! Máté evangéliuma 3 : 13-17.-Lukács 3 :21-22.
judit.torok
2018-10-10 at 22:11
Amúgy nagyon tetszik a HírTV Közéleti “Szabadfogás – Szóbirkózás” című műsora.
Én más címet adnék a pezsgő viták műsoráról: a SzódaBiKarbóna után a SZÓDABIKA címet adtam volna neki.
Lemondok a szerzői jogaimról, ha úgy adódik, ha van kizárólag nemzeti-konzervatív médium, mely szívesen fogadná, használja egészséggel.
😉 😛
judit.torok
2018-10-10 at 22:13
Mármint magyarul: műsorának. 🙂
csakafidesz
2018-10-10 at 20:43
Sayfo Omar ebben a kérdésben ellenérdekelt fél. Európából igenis minnél több bevándorlót ki kell dobni, a muszlimokat különösen. Az iszlámot erősen korlátozni, horribile dictu, betiltani!
Békésen? Ugy nem fog menni. Sajnos a helyzet már annyira elmérgesedett, hogy humánus módszerekkel nem lehet ezt megcsinálni. A kitoloncolás nem fog menni üres felszólításokkal, sajnos erőszakot kell alkalmazni és szó szerint kizsuppolni azokat akikkel nem akarunk együtt élni. Ehhez elengedhetetlen kinyilvánítani, hogy Európa a fehérbőrű keresztény emberek hazája. Ezt le kell nyomni a hülye liberáltak torkán, az ENSZ torkán és mindenhol.
Lajos
2018-10-11 at 05:28
Maxi egyet értek!
Ágnes
2018-10-11 at 06:19
Egyetértek-tökéletes !!!
Norder László
2018-10-11 at 08:04
Én a 80-as évek végén voltam először Franciaországban. Ott már akkor rengeteg bevándorló volt. Eltelt 30 év.
Mégis kik fognak kiket kidobni és milyen alapon mikor az ország negyede bevándorló gyökerű.
Sokkal bonyolultabb a helyzet ennél sajnos.
csakafidesz
2018-10-11 at 08:43
Sajnos tudom. Ültem a párizsi metrón. Egy fekete elnézte a megállót és elfelejtett leszállni. Nos a normális ember ilyenkor halkan káromkodik magában és a következő megállónál leszáll, megvárja a visszafelé jövő szerelvényt. Ez a négerállat üvölteni kezdett, mint a sakál és ököllel verte az ablakot. Mindenki döbbenten és félve nézte Az ilyen képtelen a minimális önfegyelemre. Úgy viselkedik, mint az őserdőben, noha öltöny és nyakkendő volt rajta..