Ünnepélyes keretek között avatták fel Fehér Anna nővér emlékdomborművét, amelyet a Batthyányi téri Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna-templom falán helyeztek el. Az emlékmű az Erzsébet-rendi szerzetesnővér, gyógypedagógus látássérültekért végzett sokéves munkája előtt tiszteleg.
Fehér Anna nővér a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola (korábban Szent Anna Otthon) alapítója és közel 40 évig igazgatója volt. Az elnyomó rendszer miatt 1978-ban titokban tette le a szerzetesi fogadalmat, majd indította el a Szent Anna Otthont a Felsővízivárosi Szent Anna-plébánián. Az otthon abban az időben egyetlen intézményként foglalkozott halmozottan sérült, vak, látássérült és gyakran állami gondozott gyerekekkel.
Dr. Békeffy Magdolna, a Fehér Anna Nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány elnöke a dombormű felavatási ünnepségen a PestiSrácok.hu-nak elmondta: Anna nővér egy szent volt, ezért szeretnék most kezdeményezni boldoggá avatását is.
Napjainkban is lehet úgy végezni a munkát, lehet törekedni arra, hogy az ember szentté válhasson a többiek előtt, és példát mutathasson, pedagógiából és gyógypedagógiából egyaránt
– mondta el lapunknak az alapítvány elnöke arról, hogy a nővér munkássága milyen üzenetet hordoz korunkban.
Dr. Békeffy Magdolna az alapítvánnyal kapcsolatban elmondta: fő céljuk azon vak, sérült, halmozottan sérült gyerekek támogatása, akik az Anna nővér által Budapesten létrehozott otthonban élnek.
Az alapítvány célja a gyermekek segítése mellett Anna nővér emlékének és munkásságának a megőrzése
– tette hozzá.
A Fehér Anna nővér születésének 76. és az általa alapított Szent Anna Otthon megalakulásának 41. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen Süllei László, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseki általános helynöke tartott telt ház előtt misét, majd a Fehér Anna nővér gyógypedagógiai díj átadására került sor.
Fotók: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS