Pesti Srácok

Feljelentették a hamis Kásler-levél terjesztőjét

null

Döbbenetes iromány keringett a legnagyobb közösségi oldalon, amely meglepő módon nem ütközött a Facebook alapelveibe. A rémhírgyártó által készített, súlyos hazugságokat állító, pánikkeltő levél aljára még az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterének az aláírását is odabiggyesztette az ismeretlen elkövető. Mindezekért rémhírterjesztés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést Tényi István a nyomozó hatóságoknál.

A balliberális trollok által terjesztett levél szerzője a törvény szerint akár három évnyi börtönnel is sújtható. A valótlan állítások sorát tartalmazó félelemkeltő poszt bűncselekménynek is számíthat, az elkövető pedig akár szabadságvesztéssel is sújtható. Az álhírgyáros azt a hazugságcunamit terjesztette a neten, hogy a miniszter utasította kollégáit, hogy ne hozzák nyilvánosságra a koronavírussal kapcsolatos hazai halálozási adatokat. A Kásler hamis aláírásával ellátott, helyesírási hibáktól hemzsegő iromány szerint Magyarország képtelen megbirkózni a vírussal, amelybe a hamis levél szerint már 1247 ember belehalt.

– olvasható az álhírgyáros által kreált irományban.

PestiSracok facebook image

A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van. A veszélyhelyzet idején félelmet tápláló, pánikot keltő rémhírgyáros vélhetően szigorú büntetésre számíthat.

– fogalmazott Tényi István a hatóságokhoz intézett beadványában, amelyet a Nemzeti Nyomozó Irodának és az V. és XIII. Kerületi Ügyészségnek címzett.

Az EMMI a következő közlemény adta ki: Minden valóságot nélkülöző, hazug levelet terjeszt egy ismeretlen a közösségi oldalon, amire odahamisította Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter aláírását. A „halottvizsgálatokat végző orvosoknak” címzett hamis levél írója azt látszatot kívánja kelteni, mintha a miniszter utasítására el kellene titkolni a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak számát. A kormány és az egészségügyért felelős miniszter a fertőzés megjelenésének első pillanatától kezdve elkötelezett volt abban, hogy mindig gyors és valósághű tájékoztatást nyújtson a lakosságnak. Többek között ezt szolgálja a kormány hivatalos tájékoztató oldala, a koronavirus.gov.hu, valamint a naponkénti sajtótájékoztató is. A hamis levél terjesztője a legundorítóbb módon próbál pánikot kelteni, ami már büntetőjogi kategória, és a hatóságok a legszigorúbban fognak fellépni ellene.

Forrás: Vadhajtások.hu