
A Fidesz reagált a Demokratikus Koalíció csütörtök délutáni közleményére, amelyben Bősz Anett, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint a kormányzópárt antiszociális piacgazdaságot hozott létre, hiszen olyan költségvetést tervez, amely konzerválja a meglévő társadalmi szakadékokat.
A Fidesz válaszában azt írta, hogy a baloldal válságkezelési stratégiáját egy szóban össze lehet foglalni: megszorítások. A nagyobbik kormányzópárt hangsúlyozza: amikor a baloldal hatalmon volt, rossz kormányzása árát az emberekkel fizettette meg.
Amíg az emberek vállára terheket raktak, addig a baloldali politikusok és haverjaik a saját zsebüket tömték. Ezzel szemben az újraindítás költségvetése a családok, vállalkozások és az idősek támogatásával akarja leküzdeni a koronavírus-járvány okozta válságot. A jövő évi költségvetés lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság újra növekedési pályára álljon
– áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
TalEle
2021-05-20 at 19:18
Azért a Soros-féle moslékkoalíciónak sokkal jobb kampányszakértői vannak mint a Fidesznek! Remekül kihasználják a Fidesz politikájának alapvető és régi hibáját, amely úgy preferál egyes – amúgy helyesen kiválasztott – társadalmi csoportokat, hogy legalább annyi ellenséget szerez magának, mint, amennyinek kedvez a támogatással! Így, a társadalmilag még oly hasznos intézkedései is politikailag kudarcossá válnak! Ilyen, pl. a sok ezer milliárddal – a GDP 5% -ával(!) – kistafírungozott családtámogatási rendszere, amely az ilyen-olyan okoknál fogva kimaradók frusztráltsága (pl: a nők ostoba 40 éves korhatára, a két szülős „családmodell” erőltetése, stb ) miatt legalább annyi embert taszít, mint amennyit vonz… Vagy ilyen a 25 év alattiak adómentessége is! A Soros-féle moslékkoalíció minimálbér adómentességi ígérete sokkal „ütősebb”, mivel, egyrészt többeket ér el, másrészt nem frusztrálja az életkoruknál fogva éppen kimaradókat! Ha Orbánék ezeken sürgősen nem tudnak változtatni attraktív „ellen ajánlatokkal”, pl. a régóta ígért, de valójában sohasem megvalósuló „egyszámjegyű” SZJA bevezetésével, vagy a családtámogatási rendszer ostoba, ideje múlt korlátainak feloldásával, akkor nagy buktának néznek elébe 2022-ben!