Pesti Srácok

Florentino Pérez: Meg akarjuk menteni a labdarúgást

null
MTI: Florentino Perez a Real Madrid elnöke

A Szuperligát a bevételek csökkenése keltette életre, és a vágy, hogy a legjobb csapatok gyakrabban játsszanak egymással, ezáltal pedig a bevételek növekedjenek, a szurkolók pedig megkapják, amit akarnak – hangsúlyozta a Szuperliga és a Real Madrid elnöke, aki egy spanyol TV műsorban beszélt a labdarúgást alapjaiban megváltoztató kezdeményezésről. Az interjú végén, amelyet a penamadridista.hu szemlézett néhány Real Madriddal kapcsolatos kérdés is szóba került.

Florentino Pérez kifejtette, hogy a legnagyobb angol, olasz és spanyol klubok megoldást kellett, hogy találjanak erre a szörnyű helyzetre, amelyen most épp keresztül mennek. Az Európai Klubszövetség szerint 5 milliárd eurót veszítettünk. A Madridnak 800 milliós költségvetése van, majd ez 700-ra csökkent.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

Arról is kérdezték az elnököt, hogy tart-e az UEFA fenyegetéseitől.

A labdarúgás az egyetlen globális sport

– mutatott rá, majd hozzátette, hogy a fiatalokat már nem érdekli a futball, a futballnak alkalmazkodnia kell az új helyzethez, hogy sokkal vonzóbb legyen a sport.

– részletezte, majd kiemelte, hogy az UEFA egy másik formátumon dolgozik.

– sorolta.

– tette hozzá, majd kifejtette, hogy az UEFA egyeduralkodó.

– hangsúlyozta.

A futball az összeomlás szélén áll

– mutatott rá a problémára

– ismételte.

Látványosabb meccsekre lesz szükség

– magyarázta.

– érvelt.

– szögezte le, majd hozzátette, hogy nem kíván jogi dolgokba belemenni.

Arról is faggatták, hogy nem fogják-e szerinte megunni az emberek a futballt, ha ugyanazokat a meccseket és csapatokat látják újra és újra. Úgy vélekedett, hogy nem, hiszen ezek a leglátványosabb meccsek, ezek generálják a legnagyobb bevételeket.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják!

Forrás: MTI; Fotó: Puskás Akadémia/Takács József